Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, az óperencziás
tengeren is túl, de még az öreganyám házán is túl volt, élt a világon
egy király. Annak volt három fia.
Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani,
azt mondja a fiainak egyszer:
– Fiaim! ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem
hozni s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét is, nektek adnám az egész
birodalmamat.
Több sem kellett a három királyfinak! ment, nyergelt egyszerre mind a
három. A két öregebb szép paripára, a legkisebb csak egy csunya szürke
lóra. Mikor meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen-amolyan! hogy mer
elindúlni azon a gereblyén! De rájok se hajott a kis királyfi, ment ő is
az orra után.
Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy
menjen arra, a merre ők, de hogy még jókellvén el sem indultak s már is
kicsúfolták, ment magában. Útjában talált egy rossz kunyhóra, abban
lakott egy öregasszony.
– Adjon Isten jó reggelt, öreganyám! – köszönt a királyfi.
– Adjon Isten, kedves fiam! mi járatban vagy?
Hát elmondta oszt sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot.
Azt mondja az öreg asszony:
– Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túnan lakik egy másik öreg
asszony, az majd tud valamit mondani.
Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak.
– Kedves fiam! ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az
élet vizével s hozd be, jótét helyébe jót várj!
A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik
öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az
ábéczéhez, csak a korsót nyomogatta a kezibe. De elmondta, hogy oda nem
messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól
jár.
Elment, rá is talált a vén asszonyra, vénebb volt már az országútnál, a
Sántalyánnak[45] akkor még ép volt a lába, mikor ő született. Beköszön a
királyfi:
– Adjon Isten jó napot öreganyám!
– Adjon Isten, kedves fiam! – mondta volna az öreg asszony, ha tudta
volna, de csak bakogta. – Hát mi járatban vagy?
Elmondja oszt a királyfi töviről-hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a
halálnak vizéből akar hozni s ellopja az aranyszóló pintyőkét is, ha
lehet, mert az apja úgy kivánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az
ő tanácsát. Azt mondja neki az öregasszony:
– Nagy fába vágtad a fejszéd, kedves fiam! de próbáld meg, hátha sikere
lesz. A hogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén
találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Akkor kösd fel a
lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el s ugrass be az ablakon.
Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne csókold valahogy, mert
akkor véged! hanem szakits ki egy hajaszálát, ezzel kösd be az
aranyszóló pintyőke száját, a ki ott van mindjárt Tündérszép Ilona
mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a
vize, a korsójaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad
farka fel legyen kötve, mert akkor észrevesznek, oszt tudod már, mi jön
azután? Ne ez a kefe, meg ez a tojás meg ez a törülköző, ha bajba
kerülnél, ezekkel még kisegítheted magadat.
Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odadta a királyfinak
a kefével, tojással meg a törülközővel együtt. Az pedig elindúlt.
Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz.
Épen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy
fényességtől, a mit látott. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt az a
nagy fényesség. Leugrott a lóról, első dolga volt a farkát felkötni.
Azzal felült s beugrott a nyitott ablakon. Ott meg valósággal eltátotta
szemét-száját, mert olyant még életében nem látott. Egy székben ült
Tündérszép Ilona, annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette
egy kalitkában az aranyszóló pintyőke. Már odahajlott a Tündérszép Ilona
arczához, hogy megcsókolja, de akkor jutott eszébe az öregasszony
mondása. Kihúzott a fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló
pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, a hány
korsót hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe az
aranyszóló pintyőkével együtt s azzal irdócz! ment ki az ablakon.
Igen ám! de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni, egy szál
kicsüngött belőle, a várhoz ért, az pedig olyant zendült, hogy a
tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt
valaki. Akkor a hányan voltak, mindnyájan utána a királyfinak. Már majd
elérték, mikor a királyfi elhajítja a kefét, a mit az öregasszony adott.
Mindjárt egy nagy erdő lett belőle.
No! meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjök, nem
repülhetnek át rajta, muszaj voltak az erdőn áttörni magukat. Azalatt a
királyfi messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a
szárnyukat használhatják, a hogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomába
voltak az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a
föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy
lett, a min a tündéreknek át kellett gyalogolniok, ha az aranyszóló
pintyőkét meg egyszer látni akarták. De a királyfi, a mikor másodszor is
a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan,
hogy még a tündérek se tudták átlábolni.
Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhaja, a kitől a tanácsot
kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizét. Azután sorba elment az
öregasszonyokhoz a korsóval.
Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalság
meg a halál vize is, csak egy a baj. Hazamenet a testvéreivel
találkozott, a kik semmi haszon nélkül jártak, nála meg látták, hogy ott
a két korsó a nyakában, a keziben meg a kalitka az aranyszóló pintyőke.
Kapták magukat, elvették tőle mind s őrá meg ráparancsoltak, hogy
öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak s az egészről ne
szóljon senkinek semmit, mert megölik. A királyfi mit volt mit tenni,
úgy tett, a hogy a bátyjai mondták, megigérte, hogy nem szól semmit.
Avval mentek hazafelé.
Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen
derék ember, mindjárt odadta nekik birodalmának egyharmadát. A legkisebb
fiát meg, a ki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának.
Éltek ők boldogan. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb
lovat vakart meg szántott.
Egyszer a hogy felébrednek, látják, hogy a palota előtt van egy
aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona s azt
kiabálja:
– Király, király, öreg király! küldd ki azt a fiadat, a ki engem a
váramban megrabolt!
Először csodálkoztak, hogy ki lehet az, mi járatba’ van? de azután
eszökbe jutott, hogy ki s mi járatba’ van? Kimegy a legöregebb, lóra ül
ő is, mint a hogy Tündérszép Ilona jött s kiáll a hidra.
Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona:
– Királyfi! mondd meg nekem: jobb vagy baloldalomon folyik-e a halál
vize?
Az meg se tudott mukkanni.
– Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudná mondani!
Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál
vizét, de annak a felelete se ért egy petákot.
Azt mondja akkor Tündérszép Ilona:
– Király, király, öreg király! ha a házadból senki sem tudja megmondani,
a mit én kérdezek, háborút indítok ellened!
Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki:
– Felséges királyom! gráczia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra
kimehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól!
A király kapva-kapott rajta.
– Eredj no! de okosan beszélj!
Felhajitotta magát egy lóra a királyfi, vágtatott egyenest a hídra
Tündérszép Ilona elejbe.
Kérdezi tőle a is Tündérszép Ilona:
– Mondd meg nekem, királyfi! jobb vagy baloldalomon folyik-e a halál
vize?
– Balról a fiatalság, jobbról a halál vize!
– Ez jól van! – mondta Tündérszép Ilona. Hát az aranyszóló pintyőkével
mi történt?
– A fejedből kivettem egy aranyhajszálat, avval kötöttem be a száját s
úgy hoztam el kalitkástúl együtt.
Az öreg király meg a két fia odabent csak néztek, de a két királyfi meg
különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak.
Azt kérdezi akkor a legkisebbtől Tündérszép Ilona:
– Hát én ki vagyok?
– Te Tündérszép Ilona vagy! a te váradból hoztam én a fiatalság meg a
halál vizét meg az aranyszóló kis pintyőkét!
– No! ha az én vagyok, te meg szivem szép szerelme vagy, ásó, kapa
válaszszon el egymástól!
Összeölelkeztek, összecsókolkoztak, bementek a királyi palotába. A két
idősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbújdostak,
ki tudja hová! Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát,
azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, hetedhétországra szólót, még
most is élnek, hogyha meg nem haltak.
Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. Lejegyzés
ideje: 1905. jan.
