Hun vót, hun nem vót, hetedhét orszägonn is túnat vót, vót ëgy kirának
három fia. Egy kënyérënn vótak, szerették ëgymást, békességbe is éltek
vóna, de a közepsővel sëhossë tuttak jóra gyönnyi, av vót a
letszófogadatlanabb.
Ëcczër má az öreg kirá mëgúnta a vele váló bajlódást, aszonta a másik
két fiának:
– Hallyátok-ë, gyerëkejim! sikkajjátok el valahova ezt a közepső
gyerëkëmët, Miskát, mer nekëm mëg këll bolondúnyi, ha ez itthonn marad!
A két testvérnek nagy gond ütte a fejit, hogy micsinállyonak ők a
testvérikkel! Mëg nem ölhetyik, el nem veszthetyik! micsinállyonak ők? –
Utóllyára a nagyobb kitanáta.
Levelet írtak az ördögök királyának, Rút fëlséginek, hogy van nekik ëgy
testvérik, az szeretne hozzá szógálatba ányi.
A testvérikkel oszt mindég csak azonn vótak, hogy hogy’ üldözzék el.
Szitták, piszkolták, fëlhánták neki azt is, a mit ëtt, úgy, hogy nem
győzte má a sok szót hallgatynyi, bemënt az ëstállóba, fëlkantározta a
letrosszabb lovat, azonn elmënt Rút fëlségihë, az ördögök királyáho.
A hogy odaért, három napig pihent, aggyig mëg mëgösmerkëdëtt a házná
mindënvel, az ördög lyányával: Juliskával is. Nem igën mutatták
ëgymásnak, de biz ők nagyonn mëgszerették ëgymást.
Mikor a három nap elmúlyik, aszongya neki az ördög:
– No, fiam! hát máma mëgkezdëd a szógálatodot. Nállam három nap az
esztendő, ha azalatt kedvemre tuccz cselekënnyi, mël lëszëk veled
elégedve! Máma pegyig al lëssz a dógod: van a ház hátáná ëgy halastó, ha
të azt nekëm rëggerre ki nem hordod, fël nem ásod, kölest nem vetsz
bele, abbú a kölesbű rëggerre nekëm ëgy tával mëgzsírozva, mëgczukrozva
nem hozol, akkor véged! Értëtted-ë?
Miska úgy tëtt a fejivel, hogy értëtte, pegyig dehogy értëtte! Kimënt az
óba, odaült a ló faráho, oszt gondolkozott nagyonn.
A hogy ő ott gondolkozik, Juliska odbe kereste, de nem tutta, hova
lëhetëtt Miska, nagy keresgélés után úgy tanáta mëg a hídlás véginn
ülve.
– Szívem szép szerelme! ásó, kapa válasszon el ëgymástú! mi bajod!?
– Në kérdëzd azt, Juliskám! – monta Miska – ússë tuccz të azonn
segítenyi!
– Nem tudok? hát honnat tudod të azt? mondd el csak, hátha igazítanék a
dógodonn valamit!
Miska oszt elmonta végig-hosszig, mit parancsolt neki Rút felsége.
– Ha csak az a baj, – monta Juliska – akkor arrú maj tëgyünk!
Avval bemënt a házba, elévëtte a nagy könyvet, oszt a hány levelet
forgatott mëg benne, annyi ördög át elejbe. Mikor mán elëgenn vótak,
mëpparancsolta nekik a Miska dógát, de hogy rëggerre készenn lëgyënek
vele!
Szalatt az ördög mind, mint a rossz, sürgöttek-forgottak, másnap
rëggerre má Rút fëlséginek az asztalán párolgott a friss köleskása jó
mëgzsírozva, mëgczukrozva.
Jó is lakott belűlle Rút fëlségi, négyszögre át a hasa tűlle.
Mikor mëgëtte, odamëgy hozzá a feleségi, aszongya neki:
– Hallod-ë, hé! ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt![28]
– Az ám! a kutyafitta! – monta az ördög a száját nyalogatva.
Miska mëg má akkor tutta, hogy jó van mindën, nem këll búsúnyi, csak
ezután lëgyék még valahogy!
Mikor az ördög mëffrüstökölt, kimënt Miskáho.
– No, fiam! embër vagy! eggyig mëv vagyok veled elégedve! Most kiadom a
parancsot mëgint, ha mëttëszëd, sëmmi bajod së lëssz! – Van itt ëgy nagy
erdő, ha të azt rëggerre ki nem szëdëd tövöstű, mindënëstű, szőlőt nem
veccz bele, rëggerre ëgy tányír szőlőt mëg ëgy üveg bort nem hozol,
akkor véged! Tudod-ë! hát jó jegyezd mëg!
Miska most má nem nagyon vakargatta sëhun së, tutta má ő, hogy Juliska
kihúzza a sárbú.
Úgy is vót.
Miska ott ült a gádorba,[29] pipázott javába, mikor Juliska odamënt,
oszt mëkkérdëzte, mi az újság?
Miska elmonta apróra az egészet.
Juliska odbe kezibe vëszi a nagy könvet, forgat benne, a hány level
fordút, annyi ördög át elejbe.
Akkor elejbëk át, keményenn mëpparancsolta nekik, hogy mit tëgyënek!
Azok örűtek, hogy ëgyeb baj nem lëtt, mëntek, oszt csináták, a mit
montak.
Másnap rëggerre Rút fëlséginek az asztalánn vót a tányír szőlő mëg az
üveg bor. Az erdő helyinn mëg csakúgy húzta a sok érëtt girizd a sok
szőllőtőkét.
Aszongya erre Rút fëlséginek a feleségi:
– No! ha te tuccz ëgyet, az tud kettőt!
Mikor az ördög az üvegbű az utóssó kortyot lënyelte, mënt ki újfënt
Miskáho.
– No, fiam! má két parancsomot teljesítëtted, ha a harmagyikot is
mëttëszëd, embër lëszël! – Hetedhét országonn túl, de még az ópërënciánn
is túnann van nekem ëgy nagyon jó barátom, ha të ezt a levelet oda nem
viszëd, oszt még rëggerre vissza nem gyössz, hát véged!
Avval Rút fëlségi átadott neki ëgy levelet.[30]
De má erre mëhhőkűt Miska. Azt hitte, hogy má ezt Juliska së tuggya
mëttënnyi.
Elkezdëtt járkányi, várta Juliskát.
Nemsokára a lyány mëg is érkëzëtt.
– Mi bajod, hé!
– Hej! nagy baj a! azonn má të së tudsz igazítanyi!
– Mondd el csak, hátha, no!
A hogy Miska elmongya, – de maj hogy ríva nem fakatt! – aszongya rá
Juliska: Isz e sëmmi! Tudod-ë, mit? Csapd el a lovad kívël a falunn, én
mëg majd aranszőrű lóé vátozok, rám ülsz, oszt elmënünk.
Úgy is lëtt. A lyány aranszőrű lóé vátozott, oszt vitte Miskát
ungonn-berkënn kërësztű.
Mikor má közel vótak a palotáho, aszongya neki az aranszőrű ló:
– Të, ha bemégy, csak annyit mongyá: Aggyon Isten jó estét, levelet
hoztam! Akkor gyere ki, de në a kapunn, ha a kapu tetejinn!
Úgy is tëtt Miska.
Mikor a levelet átatta, többet nem szót, mint a mennyi mëv vót
parancsolva, akkor kigyött, oszt usgyi! el a kapú tetejinn kërësztű!
Akkor hallották, hogy tapsikolnak a hátok mëgëtt, oszt kiabállyák
utánnok, hogy »jó jártatok, mer máskép szuroké vátatok vóna!«
Mikor a Juliska házokho értek, má hajnalodott, Rút fëlségi mëg az
öregasszony még javába aluttak. Juliska visszavátozott lyánnak, Miska
mëg bemënt jelëntenyi, hogy má itthon van.
Az ördög csak csóváta a fejit, de a feleségi most is csak aszonta neki:
– Ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt!
Avval lëtelt a Miska esztendeji, a három nap.
A két fiatal azomba még az útonn fëltëtte magába, hogy mëszszöknek,
akarhogy! de ők otthaggyák az ördögtanyát!
Juliska bemënt a házba, hármat köpött az asztalra, úgy hajnaltájba el is
mëntek ők ëgyütt.
Rëggel fëlériz az asszony, beszól a lyánya szobájába:
– Kelly fël má, lyányom! mëvviratt!
Kiszól az első köpés: Mënëk, anyám! mingyá mënëk!
Kisvártatva mëgínt szót az asszon:
– Kelly fël má, lyányom! söpörd ki a házat!
A másogyik köpés is kiszól: Mingyá mënëk!
Utóllyára sokállotta má az asszony, bekiátott, de most má mérgesenn:
– Gyere má, hê, oszt rak’ tüzet!
A harmagyik köpés is csak annyit szól, hogy »mingyá mënëk!«
A fiatalok má ekkorra messzi jártak.
Nëgyecczërre is beszól az asszony, de mán akkor nem hallott hangot.
Benéz, hát láttya, hogy nincs odbe sënki, csak a három köpés,
iszontatóann fëlharagudott.
Elékapott a szögletbű ëgy vaslapátot.
– No, lipát-lapát, vaslapát, majd elérjük a szép lyánt!
Ráült a lapátra, oszt mënt utánnok, de má mikor jó magosann vót, olyan
fekete borúlásé vátozott, mint a korom. De szál utánnok, mint a madár!
Az útba aszongya ëcczër Juliska Miskának:
– Hejnye! de tüzel a fé arczom, Miska! Gyön az anyám utánnunk! Maj
vátozok én malomé, të mëg vátozz mónáré. Vëgyé ëgy baltát a kezedbe,
oszt faricská’ valamit. De vigyázzá, mert az anyám fekete borúlásba
gyön, forgószével, hogy el ne kapjon a forgácsbú valamit, mer akkor
nekem végem van. Tudod-ë!?
Juliska malomé, Miska mëg mónáré vátozott, kezíbe kapott ëgy baltát,
oszt faricskát vele valamit.
Ëcczër csak fëléjik ér a nagy borúlás nagy forgószével, majd elvitte a
malmot is.
Miska mëg a forgácsokra rálépëtt, hogy a szél el në vigyën belűlle ëd
darabot së!
A borúlás látta, hogy így nem ér sëmmit, lëereszkëdëtt a malomra. Miska
mëg csak kapta a baltát, belevágott. Úd dőt belűlle a vér, mint az
essőzsákbú.
Látta, hogy itt ezëkkel sëmmire së mëgy, visszafordút. A malom mëg
Juliskáé, a mónár mëg Miskáé vátozott vissza.
Hazaért az ögegasszony, kérdëzi tűlle az ura:
– Hát láttad-ë őköt?
– Nem láttam én! a kit láttam is, mások vótak.
– Hát kikët láttá?
– Ëgy malmot mëg ëgy faragó mónárt. A mónár úgy mëhhasította a
baltájával a karomot, hogy mém most is vérzik.
– Te, szamár! isz azok vótak azok! – monta Rút fëlségi nagy mérgesenn.
A fiatalok mëg mëntek az úttyokonn tovább.
Allyig mëntek ëgy fénapi járófődet, Juliska arca elkezdëtt tüzelnyi
mëgínt.
Hát má akkor az asszony nyargalt utánnok újfënt.
Aszongya Juliska Miskának:
– Vátozzá të kóréjé, én mëg maj lëszëk kis madár.
Mingyá azé vátoztak.
Odamëgy az öregasszony hozzájok:
– Hallod-ë, te csipërkëdő[31] kis madár! nem láttá êre mënnyi ilyen mëg
ilyen fiatalokot?
– Láttam én, de még akkor ződ vót ez a kóré.
– Ú! má a régënn lëhetëtt! em most vót!
Az öregasszony visszafordította a lapátot, oszt lapátolt haza. Otthon
mëgínt elévëszi az ura:
– Láttad-ë most őköt?
– Nem láttam én ëgy száraz kórén csipërkëdő kis madárná ëgyebet. Nem
tudhatom, hova lettek!?
– Te, szamár! isz ők vótak azok! – monta az ördög, de má maj hanyatt
taszította a feleségit mérgibe. – Ereggy utánnok mingyá, de nekëm itt
lëgyék mindakettő!
Mënt is a vén asszony.
Ráült a vaslapátra. »Lipát-lapát, vaslapát! majd elérjük a szép lyánt!«
oszt vágtatott.
De Juliska újra eszrevëtte. Ő mingyá arankacsáé, Miska mëg halastóé
vátozott.
Gyött az asszony, vetkëzëtt, a tópartyára lerakta a ruháját, a gyűrejit
lëhúzta az újjárú, oszt pendëlire tëtte.
Mikor má nyakig a vízbe vót, hogy a kacsát mëffogja, az csak fëlrepűt, a
ruhárú szájába kapta a gyűrőt, pegyig az ördögnek abba vót minden
tudománya, a tó mëg kiszáratt.
Az ördög feleségi hopponn maratt.
Së Juliska, së Miska, së gyűrő!
No! maj kap most az urátú!
Mikor hazaér, kérdezi Rút fëlsége.
– Hát mém mos së hoztad őköt? nem tudod, hogy’ rádparancsoltam?
– Iszën ám! de elvitték még a gyűrőmöt is!
Ek këllëtt még az ördögnek – a tetejibe! Mingyá olyan lëtt, mint az
oroszlyány. Hanem ha valaki kontyolást akar látynyi, oda këllëtt vóna
elmënnyi! Még a hogy az az asszon kikapott! fël nem vënném, nincs az a
száz forint! Bőgött is asszony úgy, mint a fiastehen!
Hát má elvesztëtték őköt, mit vót mit tennyi, mint mëggyőzőnnyi azonn,
hogy nincsennek.
Miska mëg Juliska mëntek, mos má nyugottann, nem háborította őket sënki.
Ëcczërcsak annak a falunak a szélyire értek, a kibe a Miska apja mëg
annya lakott. Ott aszongya Juliska Miskának:
– No! má én nem mënëk be veled, ha fogadd mëg, hogy nem csókolsz mëg
sënkit, së azt nem engedëd, hogy tégëd mëgcsókollyonak, mer akkor engëm
elfelejtesz, oszt mást vëszël el!
Miska fogatta, hogy úl lëssz, mëg monta, hogy »ugyan mit gondolsz mán,
Juliskám! hogy felejtenélek én el!«
De mire beért a portájokra, valaki elejbe szalatt, oszt kezet csókolt
neki. Mingyá elfelejtëtte Juliskát.
Otthon nagyonn mëgörűtek a Miska hazamënetelinek, má akkorra ő is
mejjavút, szófogadó, engedelmes lëtt, mint a kezes bárány.
Az apja nézett is ki neki a faluba ëgy szép lyánt, má ki is hirdettette
őköt, csak épenn a lagzi vót hátra.
Horták az ajándékot a házokho, a kalács má a padonn së fért, annyi vót,
a sok csirke, kappan mëg úgy rezsgëtt az udvaronn, allyig lëhetëtt
tűllök lépnyi.
Juliska is mëhhallotta, hogy Miska mëhházasogyik. A hírre nagyon
elszomorodott.
Fogott ëgy pár galambot, ëgy gunarat mëg ëgy jérczét, szita alá tëtte,
oszt elvitte ajándékba Miskáékho.
Éppenn otthonn volt Miska is.
Mikor Juliska oda akarja annyi a két galambot, a gunarat eleresztëtte a
szita aló, oszt csak annyit mondott:
– Úgy jártunk mink, Miska, mint ez a pár galamb. Az ëgyik árvánn maratt.
Most jutott má eszibe Miskának is a fogadása, amannak a lyánnak
visszaatta a jegykendőjit, Juliskát össze-vissza csókolta, elvëtte
feleséginek, boldogok lëttek, oszt mém most is ének, ha azóta mën nem
haltak.
Mese, mese, mátka,
Fekete madárka.
Uj mente, kopott róka,
Vesd a vigyorgódra![32]
Besenyőtelek, Heves vármegye. A közlő: Ragó Lajos, 32 éves
parasztember, katonaviselt. A lejegyzés ideje: 1903. november.
