Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak a feleségi
mëhhalt, ëgy kis lyánya maratt csak, ezt Hamupipőkének hítták. Asszon
nékű nem tudott lënnyi az embër, mëhházasodott újra. Igy mostoha kerűt a
házba, a ki még fëlű rája két lyánt hozott magával. Lëhet gondolnyi,
hogy rossz helyi vót szëgén Hamupipőkének!
Ëcczër az apjok elmënt a vásárra, mëgát a három lyánya előtt, oszt
aszonta: »no! lyányajim! mit hozzak én nektëk a vásárrú?« A két
mostohalyány aszonta, hogy nekik szép ruha këll! de a maga lyánya,
Hamupipőke aszonta, hogy hozza el neki azt a galyat, a ki a kalapjába
letelősször mëgakad!
Mëg is hozta az embër a két mostohalyányainak a vásárfiát, a maga
lyányának mëg az agacsgalyat, a ki a kalapjába letelősször mëgakatt. Azt
kivitte Hamupipőke az annya sírjáho, ott kikelt. Nemsokára rászát két
madár, ott ült rëggeltű estelyig.
Abba a várasba lakott ëgy kiráfi, az báldot tëtt. A Hamupipőke két
testvérit a mostohája eleresztëtte a mulaccságra, de őt nem.
Kérëczkëdëtt pegyig, de nem eresztëtték, ha elejbe tëttek ëgy tá lëncsét
hamuval összekeverve, azt këlletëtt vóna neki egész écczaka válogatynyi.
De ő kikönyölt az ablakba, szomorkodott. A hogy ott búsút, búsút,
odaszát a két madár, aszongyák neki: »mi bajod van, hogy így búsúsz?«
Hamupipőke elmonta, akkor a madarak elkezték kiabányi: »Galambok,
madarak, gelliczék! gyertëk! De javát a bëgrébe, a rosszát a bëgyébe!«
Odagyűt sok madár, Hamupipőke allyig nézëtt szét, má a lëncse ki vót
válogatva.
Másnap mëgint csak lëncsét attak neki, mos má ëgy szakajtóval, hamuval
keverve szintazonszërint, de a madarak ëgy félóra alatt azt is
fëltisztították.
Harmannap má nem tuttak mibe akadályoskonnyi, aszonták neki, hogy »mibe
mënné të el, te! isz’ ruhád sincs, a kit fëlvëgyé arra a báldra! jobb
lëssz, ha itthon maraccz!«
A szëgény lyány mit csinát vóna erre a szavakra? rítt, mint a záporeső.
Azútánn kiballagott a temetőbe, lëdőt az annya sírjára, ott rítt ëj jó
sort. A fárú ezt látták a madarak, kérdëzték tűlle: mi baja? Elmonta,
hogy nincs ruhája, a kibe elmëhessék a báldra, ő mëg szeretne elmënnyi!
A két madár elszát, mingyá hozott neki ëgy ezüst- mëg ëgy aranyruhát.
Mingyá vót a lyánnak mit fëlvënnyi!
Aznap estére má ott is vót. Az ezüstruhába olyan szép vót, hogy a kiráfi
rögtön mëszszerette. Mikor mëg beszényi akart vele, Hamupipőke úgy
odalëtt, mintha ott së lëtt vóna. Másnap is az aranyruhába csak ott vót
Hamupipőke, de a kiráfi nem beszéhetëtt vele.
De harmannapra má eszëlt ki valamit a kiráfi.
Kiönttette a garádicsot szurokkal, úgy, hogy a mikor Hamupipőke haza
akart mënnyi a báldbú, a garádicsonn a félcipéji lëragatt. Hamupipőkének
kíntelen vót félcipével hazamënnyi.
A kiráfi mikor kereste, rögtön eszrevëtte, hogy hazamënt má az ő szívi
választottya, mer az arancipe oda vót ragadva a szurokba. Kihúzta onnat
mingyá, oszt fëltróbáta a város valamennyi lyányának a lábára. Otthon a
Hamupipőke két testvéri egészenn lefaragta a lábát, hogy ráférjék a
cipe. Úgy is vót. Az ëgyik lyány lábára végtelen nagy nehezenn fëlmënt a
cipe, de nagyon szoros lëhetëtt neki, mer allyig tudott benne lépnyi. Úl
láttam, mint most.
A kiráfi akkor a lyánval mënt vóna haza Hamupipőkéékhë, de a hogy
elmëntek a temető mellett rájok kiátott a két madár az agacsfárú:
Zúg-búg, rossz idő.
Csupa vér má a cipő!
Szűk a cipő, szűk nagyonn:
Nem az igaz mënyasszony!
Hallották ezt sokann, a kiráfi is figyelmezëtt a szóra. Mikor hazaértek,
mëglátta Hamupipőkét is, a hogy súrolt valamit. Odahítta magáho,
fëltróbáta neki a cipét, hát arra csudállatosann rápasszolt, pegyig
Hamupipőke a lábát së faragta. Mëgörűt a kiráfi nagyonn oszt ő is csak
akkor vëtte eszre Hamupipőkét, hogy minő szép, mikor jobban mënnézte.
Vitte magával mingyá a templomba eskünnyi. Hamupipőkét fëlültették ëgy
szép lóra, a két mostoha testvéri mëg mellette mënt. Mikor a temető
mellett mëntek, a két madár a fánn mëgint elkezte:
Zúg-búg, jó idő.
Vér nékű van a cipó.
Jó a cipő, jó nagyon:
Ez az igaz menyasszony!
Mikor ezt elmonta a két madár, odaszát a két lyány vállára, oszt a széső
szëmeikët mind kivagdosták. Mikor az esküvőrű gyüttek vissza, a két
madár mëg a mëgmaratt szëmeikët szëtte ki. A gonoszságoké vak lëtt mind
a kettő.
Hamupipőke mëg kiráné lëtt, boldog lëtt, még most is él, ha mën nem
halt.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztasszonytól. Lejegyzés
ideje: 1904. márc.
