Egyszer régen egy szép indián leány a forráshoz ment vízért, és a forrás mellett agyagkorsót talált. Szép korsó volt, megtetszett a leánynak, kérdezgette ettől-attól, hogy kié lehet, de senki sem tudta. Ekkor a leány felkapta és hazavitte. Letette a bejárat mellé a korsót, de mennyire elcsodálkoztak mindannyian, amikor a korsó megszólalt:
- Éhes vagyok, adjatok enni!
Nem tudták, honnan jön a hang, de a korsó folytatta a beszédet:
- Én a korsóban lakó kisfiú vagyok, és adjatok ennem, mert éhes vagyok.
Ételt és italt öntöttek a korsó szájába, a kisfiú pedig elbeszélgetett velük. Elhatározták, hogy a lány örökbe fogadja a korsóban lakó fiúcskát.
A fiúcska nőtt, növekedett a korsóval együtt; nem volt keze-lába, de igen kedvesen beszélt, és a lány is meg szülei is nagyon megszerették.
Az indián gyerekek gyakran tértek be a házba, hogy elbeszélgessenek a korsóban lakó fiúval. De a leány, aki örökbe fogadta, sokszor sírt éjszaka, hogy ilyen különös gyermeke van.
Amikor a hó leesett, az indián férfiak elmentek vadászni. Így szólt a korsócska:
- Nagyapám, vigyél engem is a vadászatra.
- Ó, szegény unokám - mondotta az öregapó -, hogy akarnál vadászni, hiszen se karod, se lábad? - De a korsócska addig rimánkodott, amíg az öregember elvitte magával az erdőbe.
Egy domb tetején állva meglátták a hóban a nyúl nyomát.
Az öreg egyik irányban indult el a nyúl után, a korsó pedig a másik irányban gurult. Ahogy gurult, gurult lefelé a domboldalról, nekiütközött egy sziklának.
Széttört a korsó, és egy szép indián fiúcska bújt ki belőle. Örült, hogy megszabadult agyagbörtönéből. Színes kerek gyöngyök díszítették a nyakát, fülbevalói türkizből valók, lábán finom mokasszin, ruhája pedig szarvasbőrből készült. Még naplemente előtt négy nyulat fogott, mert gyorsabban futott a leggyorsabb nyúlnál.
A nagyapó ott várt rá a domb alján, de nem ismerte meg. Megkérdezte a fiúcskától:
- Nem láttad valahol az unokámat?
- Nem, nem láttam.
- Ó, istenem, már milyen késő van: remélem, nem történt semmi baja.
- Senkivel sem találkoztam - mondta a fiú. De megsajnálta az öreget, mert olyan szomorú volt, és elárulta: - Én vagyok az unokád.
- Ó, te nem lehetsz az unokám, csak nevetsz rajtam. Hisz az én unokám korsócska, nincsen se keze, se lába.
Akkor a fiú így felelt:
- Megmondom az igazat. Én vagyok a te unokád. Ma reggel te hoztál ide. Amint gurultam a dombon, nekiütköztem egy sziklának, eltört az agyagkorsó, és én kibújtam belőle. Én éltem mostanáig a korsóban, hidd el.
Nagyon megörült ennek az öregapó.
Amikor hazaértek, látja ám a lány, hogy az apjával egy szép fiú érkezett. Zavartan elrejtőzött, mert szégyellte magát az idegen előtt.
De az öregapó azt mondta:
- Köszöntsd a fiadat, ő a vizeskorsócska.
A nagyanyó csodálkozva kérdezte, hogyan lett a korsócskából ilyen szép szál fiú. Elmondták a történetet, és végül meggyőzték az asszonyokat is.
A fiú ezután a többi indián fiúcskával együtt játszott, vadászott; de egy idő múlva azt mondotta:
- Szeretném tudni, hol van az édesapám.
- Ó, kisfiam - mondotta az anyja -, nem tudom én azt, ott találtalak téged a forrás mellett.
- Elmegyek, és megkeresem az apámat - válaszolta a fiú.
Hiába kérte az anyja, hiába kérték nagyszülei, nem volt a fiúnak maradása. Így hát elemózsiát készítettek számára, és elindult a folyó felé.
Amikor a folyóhoz ért, egy férfival találkozott, s ez a férfi megkérdezte tőle:
- Hová tartsz?
- Meg akarom keresni apámat.
- Hol van az édesapád?
- Az édesapám egy forrásban lakott.
- Sohasem fogod megtalálni az apádat - mondta az ember.
- Pedig elmegyek utána a világ végére is - válaszolta a fiú.
- Ki az apád? - kérdezte a férfi.
A fiú rátekintett, és azt mondta:
- Talán te vagy az apám.
- Azt hiszed?
- Megismertelek.
A férfi megpróbálta megijeszteni a fiút, de a fiú addig ismételgette, hogy: "Te vagy az apám", míg a férfi válaszolt:
- Bizony én vagyok, és azért jöttem, hogy találkozzam veled.
Átölelte a fiát, és elvitte haza, a folyó forrásvidékéhez.
Sok ember lakott a forrásnál, ezek is átölelték a fiút, és nagyon örültek neki. Megtalálta hát az apját és apjának rokonait.
Egy éjszaka maradt itt, másnap pedig visszament anyjáért, aki annak idején megtalálta a korsócskában, és felnevelte.
A korsócskában lakó fiú apja vízitündér volt, Piros Vízisiklónak hívták. Azért küldötte el a fiát a forráshoz, mert feleségül akarta venni a szép indián leányt.
Egybekeltek tehát, és még a mai napig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
