Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër mëg annak a feleségi.
Gyerëkik nem vót, pegyig mindég azonn kérték az Istent, hogy csak azt
anna má!
Az asszony mikor ëcczër magába vót, azt kívánta, hogy ha lënne gyerëki,
olyant szeretne, a ki fejír lënne, mint a hó, piros, mint a vér, szëmi,
szëmődöki mëg fekete, mint a bogár.
Ëcczër csakugyan is tehërbe esëtt. Az időre lëtt is neki épen olyan fia,
mint a minőt kivánt. Annyira mëgörűt neki, hogy örömibe mëhhalt. A kis
gyerëk fiú vót, Pëstának hítták.
Az embër nem tudott mëllënnyi asszony nékű, újjontann mëgházasodott. A
másogyik asszontú mëg lyánya lëtt, azt mëg elnevezték Mariskának.
Az embër dologra járt, ott vót mindënnap rëggeltű estyig, csak ënnyi
mënt haza. Ëcczër is, hogy nem vót elé, Pësta almát kért a mostoha
annyátú. Az aszonta neki:
– Hát nyú’ be a ládába, ott van!
Pësta belenyút, de a hogy vëtte ki az almát, az annya odaszaladt, oszt a
láda tetejit a nyakára csapta, úgy, hogy a feji mingyá lëesëtt rúlla,
Pësta mëg mëghalt. Avval fogta az asszony, vitte ki a ház elejbe, oszt
lëültette a halott gyerëkët ëgy kis székre.
Mariska hallotta, hogy a láda teteji lëcsapódott, de nem tutta, mitű vót
az a zaj!? Kérdezte az annyát, hogy mi vót a? Az annya elmonta, hogy
Pësta rossz vót, almát akart lopnyi, oszt kikapott.
Mariska is kapta magát, mënt a ház elejbe, úgy vágta pofonn Pëstát, hogy
az mingyá lëbukott a fődre.
Azutánn az asszony kimënt, Pëstát mëgnyúzta, fëltisztította,
elkészítëtte, oszt mikor az ura hazamënt, fëladta az asztalra.
Hát az ura nem tutta, micsoda hús a! csak ëtte, mintha tejbekása vóna.
Étel utánn a csontokot Mariska összeszëdte, elásta a kerbe ëgy boczfa
alá.
A csontbú nemsokára szép fejír madár lëtt, fëlszát a fődrű, oszt mënt,
mënt ëgy bótos háza tetejire. Ott elkezte mondanyi:
Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt!
Kis testvérëm, Mariskám,
Összeszëdte csontocskám,
Kötte selyëmkendőbe,
Tëtte boczfa tövibe,
Kikelt kikelt! itt van! itt!
De szép madár lëtt belűllem!
Ezt hallották a bótba, adtak neki ëgy szép selyëmkendőt. Avval szát
tovább. Mënt ëgy kalapos házára.
A kalapos házánn is elmonta:
Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt,
Kis testvérëm, Mariskám,
Összeszëdte csontocskám,
Kötte selyëmkendőbe,
Tëtte boczfa tövibe.
Kikelt, kikelt! itt van! itt!
De szép madár lëtt belűllem!
Ott is mëghallották, vittek ki neki ëgy gyönyörű szép kalapot.
Harmacczorra ëgy malomra szállott. A malomba hét legény dógozott, azok
is mëghallották a madár szavát, kimëntek mëghallgatynyi. Azok mëg toltak
fël neki ëgy nagy malomkövet, a mit a fejír madár a nyakába vëtt, oszt
szát vele haza, az apja házára.
Ott is elkezte kiabányi a verset fënnszóval.
Odbe hallották, hogy »É! de nagy kiabálás van otki, mi a?«
Kimëntek, hát a fejír madár Mariskának lëhajította a selyëmkendőt, az
apjának a szép kalapot, az annyára mëg úgy sútotta lë a malomkövet, hogy
az asszony a főd gyomráig esëtt. Úgy elborította a főd, hogy temetynyi
së këlletëtt.
A fejír madár mëg visszavátozott, Pësta lëtt belűlle. Az apjával mëg
Mariskával mëg most is boldogann élnek, ha mën nem haltak.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztmenyecskétől.
Lejegyzési idő: 1904. márczius.
