Egy indián falu főnökének két szép férjhez adandó leánya volt. Sokan akarták őket feleségül venni, de mindenkit kikosaraztak. A főnök gyakran unszolta őket:
- Válasszatok férjet, leányok, hiszen már minden ifjút kikosaraztatok!
Ebben az időben Nap húgával, Csillaggal az égben lakott, és látta, hogy mi történik a földön. Nap így szólt a húgához:
- Az indián főnök lányai minden barátunkat kikosarazták. Gyerünk le a földre, és hozzuk rendbe a dolgot. Próbára tesszük a lányokat.
Emberi ruhát készítettek maguknak, és éjjel leszálltak a földre. Mikor még sötét volt, a falu szélén kunyhót építettek. Nagyon régi kunyhónak tűnt, látszott, hogy szegény emberek lakják. A tartógerendákat régi, korhadt fából készítették, a padlót ágakkal, fűvel, mohával borították, és ebből készültek az ágyak is. Takaróik régi rongyok maradványaiból voltak összefoldozva, az ivóedények és főzőedények gyatra faháncsból készültek. Csillag rongyokba öltözve, roskadozó öregasszony képét vette fel, Nap pedig beteg szemű, piszkos legénykévé változott.
Másnap reggel a falu asszonyai meglátták a kunyhót, és benéztek a bejáraton. Azután mindenkinek elmesélték:
- Szegény emberek érkeztek éjszaka, és ócska kunyhóban szálltak meg. Két élőlényt láttunk a kunyhóban, egy piszkos, beteg szemű kisfiút és a nagyanyját, aki nagyon öreg, és rongyokba van öltözve.
Ebben az időben a főnök elhatározta, hogy mindenáron férjet talál a lányainak. Elküldte hírnökeit, akik mindenhol elmondották, hogy négy nap múlva versenyjátékot rendeznek, és aki a legjobban tud célba lőni, feleségül veheti a főnök két lányát. A környék fiataljai alig tudtak örömükben aludni. Harmadik nap újra kihirdették:
- Holnap reggel mindenki jelenjen meg a céllövészeten. Mindenki kétszer lőhet célba. Egy magas fán sas ül majd, és aki lelövi, megkapja a főnök két lányát.
Különösen örült a hírnek a prérifarkas, aki azt hitte, hogy övé lesz majd a két lány.
A következő reggel egy óriási sast pillantottak meg, amint ott körözött a levegőégben, és egy fára telepedett le, amely a falu szélén állott, közel Nap és Csillag kunyhójához.
A versenyt megelőző estén Nap azt mondta Csillagnak:
- Nagyanyám, készíts nekem íjat és nyilat.
Csillag azt kérdezte:
- Mire jó ez, hiszen te nem tudsz célba lőni, sosem volt nyilad és íjad!
De Nap ezt felelte:
- Holnap részt akarok venni a versenyben. Hallottam, mit hirdetett ki az indián főnök.
Csillag megszánta fivérét, levágott egy vörös fűzfaágat, készített belőle íjat, és ágakat szedett nyílnak. Az íjat rossz madzaggal kötözte meg, és a nyílra nem tett tollakat.
A prérifarkas, aki attól félt, hogy valaki más találja el előtte a madarat, így kiáltott:
- Én lövök először! Ti csak figyeljétek, hogyan találom el a sast.
A nyíl azonban a fának csak az alsó ágát érte. Mindenki nevetett.
Erre a prérifarkas így szólt:
- Most hibáztam, mert rossz volt a nyílvessző, de ez a második biztosan megöli a sast.
Újra lőtt, de második nyila még alacsonyabban talált a fába, mint az első.
Megharagudott erre a prérifarkas, újabb nyilakat szedett elő tegezéből, és mind ki akarta őket lőni. Az emberek azonban megragadták a prérifarkast, elvették tőle a nyilakat, s azt mondották:
- Szabály szerint csak kétszer lőhetsz!
Azután a többiek következtek, ők is kilőtték a nyilaikat, de egyik sem talált célba. Akkor Nap azt mondta:
- Nagyanyám, nyisd ki a kunyhó ajtaját, hogy én is lőhessek.
Csillag így felelt:
- Először kelj fel az ágyból! - Félrerántotta a kunyhónyílást fedő takarót, és Nap kilőtte a nyilát. A nyíl a sas farktollait érte. Az emberek látták, hogy a nyíl a piszkos fiú kunyhójából jött, de nem látták, hogy ki lőtte ki. Amint bámészkodtak és álmélkodtak, Nap kilőtte a második nyilát is, amely a sas szívét szúrta keresztül. Eközben a prérifarkas és a többiek ott állottak a piszkos fiú kunyhójának közelében, és a prérifarkas nagyon szerette volna megnyerni a versenyt. Elkiáltotta magát:
- Én lőttem le a madarat a kunyhó ajtajából!
Odarohant a fához, hogy felszedje a lelőtt madarat, Csillag azonban gyorsabban futott nála. Megragadta a madarat, odavitte a főnökhöz, és így szólt:
- A versenyt az unokám nyerte meg, lányaidat az én unokámhoz kell férjhez adnod.
Az emberek mind köréjük gyűltek, és kinevették a piszkos fiút. Azt mondták:
- Hiszen beteg szegényke, tetves, fáj a szeme, és ótvaros az arca.
A főnöknek bizony nem volt kedve hozzá, hogy egy ilyen szurtos kölyökhöz adja feleségül két szép lányát, és tudta azt is, hogy a piszkos fiú olyan beteg, hogy járni sem tud. Ezért azt mondta: - Holnap új versenyre kerül sor. Ez lesz az utolsó verseny. Nem fogom a szavam megszegni: aki nyer, azé a két lány.
Hírül adta tehát, hogy reggel minden ifjú harcos állítson két csapdát a fekete menyétnek. A fekete menyét igen ritka volt a falu környékén. Ha valaki egy menyétet fogott éjszaka, másnap is a hegyre kellett mennie, hogy még egyet fogjon.
Minden ifjú harcos csak két csapdát állíthatott, és két menyétet foghatott, egy világosabbat és egy sötétebbet.
Amikor már mindegyik elment a hegyekbe, Nap azt mondotta a nővérének:
- No, nagyanya, készíts két csapdát!
Csillag azt felelte:
- Először ki az ágyból!
De aztán mégis megszánta, és fűzfaágakból két csapdát készített. Megkérdezte Csillag Naptól, hova tegye a csapdákat. Nap azt felelte:
- A kunyhó ajtajának két oldalára.
Másnap reggel visszatértek a férfiak, egyik sem fogott fekete menyétet. Amikor Csillag kiment a kunyhóból, két szép menyétet talált a csapdában. Ekkor a főnök maga köré gyűjtötte a férfiakat, hogy megtudja tőlük, ki járt eredménnyel. Örült, mert tudta, hogy a piszkos fiú nem tud járni, és ha nem ment fel a hegyekbe, nem is foghatott semmit.
Ekkor megjelent a nagyanyó, maga után húzva a két fekete menyétet. Azt mondotta:
- Hallottam, hogy két menyétet kellett fogni a versenyzőknek. Itt van az a kettő, amelyet az unokám fogott. - Ezzel átadta őket a főnöknek, és hazament.
A prérifarkas már előre dicsekedett, hogy ő biztosan megfogja a menyéteket. Amikor felment a hegyre, nem is két csapdát helyezett el, hanem tízet. Két éjszaka is kinn maradt az erdőben, de semmit sem fogott.
A főnök így szólt a lányaihoz:
- Sajnos, a piszkos fiúhoz kell feleségül mennetek. Szerettelek volna titeket megóvni ettől, és ezért egy második versenyt is rendeztem. De minthogy én vagyok a nagyfőnök, nem szeghetem meg adott szavamat. Menjetek, lakjatok férjeteknél.
A lányok felvették legszebb ruhájukat, és elindultak. Útközben a holló háza előtt haladtak el. Hallották, amint a holló azon nevet, hogy a lányok a piszkos fiúhoz mennek férjhez. Az idősebbik azt mondotta:
- Gyerünk, nézzük meg, miért nevet a holló.
A fiatalabb azt felelte:
- Nem, atyám azt mondotta, menjünk egyenesen férjünkhöz.
Az idősebb lány mégis bement a házba. Leült a holló idősebb fia mellé, s az ő felesége lett. Mint a többi holló, ez is csúf volt, nagy fejű, de mégis azt gondolta a leány, hogy jobb a csúnya hollófiúhoz férjhez mennie, mint egy beteg, piszkos kölyökhöz.
A fiatalabbik lány továbbment, belépett a piszkos fiú otthonába, leült melléje. Az öregasszony megkérdezte, kicsoda, s miért jött. Majd azt mondotta Csillag:
- Férjed beteg, és hamarosan meghal. Menj vissza esténként apád házába, de gyere ide reggel, és nappal ápold a férjedet.
A közelben lakó hollócsalád kinevette a főnök kisebb lányát, és haragudtak, mert nem lett a hollófiú felesége. Nővérét a legszebb, leggyönyörűbb ruhákba öltöztették. Ruhája tele volt rakva gyönggyel, tengeri kagylóval, jávorszarvasfoggal, kézimunkákkal. Nyakláncokat ajándékoztak neki, és az anyósa gyönyörű zöld jáspiskőből készült ékszert akasztott ruhájára. A fiatalabb lány azonban oda se figyelt erre, minden reggel elment a kunyhóba, hogy segítsen a nagyanyának fát gyűjteni és ápolni beteg férjét.
Így ment ez három napon át.
Harmadnap este Nap így szólt a húgához:
- Ma éjjel felvesszük újra igazi alakunkat, hogy az emberek teljes fényünkben láthassanak bennünket.
Azon az éjszakán mindketten átváltoztak. Az ócska kunyhóból gyönyörű új állatbőrökkel befedett ház lett, sokkal szebb volt, mint a feketeláb indiánoké vagy más törzseké, gazdagon volt díszítve, s minden oldalát festmények ékesítették. A régi kéregedények fényes rézedényekké váltak. Gyönyörű kosarak és tarisznyák függtek a falon.
Az anyóka magas, csodálatosan szép asszonnyá változott, ruháját ragyogó csillagok díszítették, a piszkos fiú pedig világos bőrű, szép ifjú lett. Ruháját sárgaréz tette csillogóvá. Haja a földig ért, úgy világított, mint a nap sugara.
Mikor reggel az indiánok megpillantották az új kunyhót, azt mondták:
- Gazdag főnök érkezett az éjjel, ott tanyázik, ahol azelőtt a szegény emberek laktak. Úgy látszik, elkergette a régi lakókat.
Mikor a feleség reggel megérkezett, nagyon csodálkozott a változáson. Egy asszonyt látott az ajtóban, aki hosszú bőrruhát hordott, melyről csillagok csüngtek, s a hajában is fényes csillagok voltak. De a hangja ismerős volt, amikor azt mondotta:
- Jer, s ülj férjed mellé!
A lány felismerte, hogy a szép hölgy nem más, mint az öreg nagyanyó. Hogy belépett a házba, ott látott heverni egy szép ifjút. Ruháját és haját fényes napsugarak díszítették. A lány nem ismerte meg, és körülnézett. Kereste a piszkos fiút. De az asszony azt mondta:
- Itt a férjed, menj és ülj mellé.
Nagyon örült a fiatalasszony. Nap odavitte feleségét az ajtónál álló rézüsthöz, melyben fényes folyadék csillogott. Gyengéden odahúzta felesége fejét az üsthöz, és a folyadék átömlött haján, leömlött testére is, és ragyogó csillagok formálódtak rajta. Azt kérte feleségétől, hogy egészen ürítse ki az üstöt. A fiatalasszony felemelte az üstöt, és a benne levő aranyos folyadék kiömlött, és apjának, a nagyfőnöknek a házáig hömpölygött. Azt mondta a férj:
- Ez lesz az az ösvény, amelyen később atyádat meglátogathatod.
Ezután mindhárman az égbe röpültek, a csillagos ösvény pedig, a Tejút, még ma is látható az égen.
