Mikor Pogandzivcsi lakott a kamjanicai várban, akkor nagyon
rossz dolguk volt a világon az embereknek.
Mikor a várat építették, minden gazdasszonynak édes tejet s
tyúktojást kellett odavinnie, s abból csinálták a vakolatot, s a házat azzal
falazták mész, homok és víz helyett. Vorocsovból is hordtak. Mikor a magyarok
Ázsiából odamentek, már üresen találták a várat, s kijavították.
Ezt a Pogandzivcsit senki sem tudta onnét kiűzni, csak
Mátyás király. Akkor még senki sem tudta, hogy valamikor király lesz.
Orechovicán szolgált egy Galajda nevű kisorosz gazdánál. Együtt mentek szántani
a mezőre. Amint szántanak - éppen akkor volt a királyválasztás. Sokan
számítottak arra, hogy királlyá lesznek. A fiú azt mondta a gazdájának:
- Gazduram, gyerünk a koronázásra!
A gazda a földbe szúrta az ösztökét, s így szólt:
- No, ha ez az ösztöke kihajt addig, amíg egyet kerülünk,
akkor fogom tudni, hogy kettőnk közül is lehet az egyik király.
Mire egyet kerültek, az ösztöke kihajtott, s csemete lett
belőle. Felszedelődzködtek, s elmentek a koronázásra, ahol már folyt a
választás. Elröpítették a koronát, s az repült, hogy akinek a fejére száll, az
legyen a király. Hát, csak rászáll a korona arra a fiúra; a többi urak persze
haragszanak. Háromszor volt ez a koronázás, s mindig csak reá szállt, de mégsem
akarták megkoronázni, mert alacsony, szegény fickó volt, s hozzá még kisorosz.
Erre aztán egy kovácshoz állt be szolgálatba. A kovács valahogy úgy fogta őt,
hogy meglátta a vállát, s azon egy aranykereszt volt. Akkor a kovács így szólt:
- Én leszek a te szolgád, s nem te az enyém!
S attól az időtől fogva fegyvereket kovácsoltak - mert a
kovács okos volt ám -, bajonetteket, kardokat s más egyebet csináltak, ami kell
a háborúhoz.
Ekkor megint koronázás volt a városban. A korona akkor is
reá szállott. Akkorra már úgy megnőtt, hogy úgy eszére, mint erejére nézve
ugyancsak férfi lett. Pogandzivcsi még mindig a várban lakott, és senki sem
tudta kiűzni. A várkapunál ágyúk voltak a falba illesztve - még most is ott
vannak a rések -, a másik oldalról meg nem lehetett hozzáférni, mert egy magas
hegyen álló sziklán volt építve, s aki onnan közeledett, megölte, és senkit a
világon föl nem engedett. Mátyás már király lett, elnyerte a koronát, s
háborúba kezdett Pogandzivcsivel.
Éjjel lovakat, ökröket, sertéseket, juhokat, kutyákat,
libákat, tyúkokat, kacsákat szedett össze, s minden teremtményre csengőt
kötött, s a hátukon gyertyát gyújtott. Az embereknek meghagyta, hogy töltsék
meg a fegyvereket, s hogy éjfélkor úgy menjenek a hegy alá. Mindenféle hang
keletkezett, mert minden állatnak más volt a hangja. Az emberek lövöldöztek, s
úgy közeledtek. Ő megijedt, s azt hitte, hogy sok nép van ott. Aranybölcsője
volt, s azt a kútba dobta. A kút felülről mérve éppen háromszáz öl volt; s
minden kincsét abba hányta.
Pogandzivcsi aztán egy táltosra ült, s menekülni próbált, de
Mátyás király egy másik táltoson utánafutott. Azok a lovak testvérek voltak, s
így az első mindig megvárta az utána szaladót. S Mátyás egy erdőbe kergette a
másikat, ahol igen nagy makkhullás volt, s Pogandzivcsi lova elcsúszott a
makkon.
Pogandzivcsi megátkozta az erdőt, hogy ne teremjen több
makkot. Amikor Mátyás utolérte, könyörögni kezdett:
- Neked nincs feleséged, nekem nincs uram, uralkodjunk
együtt!
De Mátyás nem hajlott rá, hanem kihúzta a kardját, s levágta
a fejét.
Ha ezt nem tette volna, ő öli meg Mátyást.
Feje hárommérföldnyire elugrált. Így lett nyugodalmuk az
embereknek.
De ő Törökországból való volt, s ott megtudták, hogy
meghalt. Mátyás király Törökországba ment valamit kikémlelni. Bement a török
szultánhoz.
Így szólt hozzá a szultán:
- Honnan való vagy?
- Magyarországból.
- Hallottál valamit Mátyás királyról?
- Hallottam.
- Hát milyen az a Mátyás király?
- Akkurát olyan, mint én.
Mátyás király hegedülni is tudott, és hegedűvel ment a
szultánhoz, és így folytatta:
- Hegedülni is úgy tud, mint én!
- Hej, csak kézre keríthetném! - felelte a szultán.
Felírta hát az ajtóra, hogy ő volt az. Mátyás eltávozott.
Seregének azt mondta, hogy a határon várjon rá, míg ő a török szultánnál jár.
De bizony őt, alighogy az ajtón kilépett, rögtön elfogták. Így szólt hozzá a
szultán:
- Te ölted meg Pogandzivcsit, az én rokonomat?
- Igen.
- Én is lefejeztetlek vagy fölakasztatlak, ahogy akarod.
- Hát már csak akasztass föl!
- És hol akasztassalak föl?
- A határon.
- Jó, majd arccal a te Magyarországod felé fordíttatlak az
akasztófán, hogy lássad, honnan jöttél.
A török szultán befogatott, s Mátyás királyt a szekérre
tették, maga a szultán is feleségestől ült föl a kocsira, hogy halálát lássák.
Mátyás király útközben egyre nevetett. A szultán megszólította:
- Mit nevetsz?
- Azon nevetek, hogy a lovak csak az első kerekeket húzzák,
s hogy az utolsók meg utánok szaladnak.
A határra értek, beásták az akasztófát, s föl akarták
akasztani Mátyást. Mátyás ekkor így szólt a török szultánhoz:
- Szabad-e utolsó órámban valamit kérnem?
- Szabad - felelte a szultán.
Erre Mátyás király háromszor sípjába fújt, ami katonái előtt
azt jelentette:
- Gyorsan, gyorsan, barátaim, mert a halál mögöttem van!
Katonái megértették, mert közel voltak, s mihamar ott
termettek, körülfogták a szultánt, s arra az akasztófára kötötték fel, amelyet
Mátyásnak készített.
- Te akartál engem Magyarország felé fordítani - szólalt meg
Mátyás -, most én fordítalak téged Törökország felé. A szekéren is azért
nevettem, hogy én kénytelen voltam menni, de hogy te minek jöttél utánam? Most
pedig nézz Törökország felé!
Azután Mátyás király seregével visszatért Magyarországra, s
addig uralkodott, amíg meg nem halt. Feldúlta a huszti várat, feldúlta a
királyhelmeci várat, feldúlta a szerednyei várat, feldúlta a kamjanicai várat,
s azok most romokban hevernek. Aki nem hiszi, a maga szemével is meggyőződhetik
róla, hogy úgy van. Különben ő megtartotta görög hitét, megtartotta a jámbor
néppel együtt, s megvédte Magyarországot.
Kapuszög (Ung megye)
