Mátyás király rongyos ruhába, kocsiva, lóva járt egyik falubul a másikba. Útközbe etört az egyik kerék. De abba a faluba nem vót bognár, hát evitte a hátán egy másik faluba, ott jó pézé mög is csináták. Osztán mögén visszagyütt. Estelödött, emönt szállást keresni egy fukar gazdag embörhön. De a gazdag embör aszonta neki:
- Hogy én nem is üsmeröm kendöt, kend olyan csavargónak néz ki, hogy nem is annék kennek szállást.
- No, köszönöm.
Továbbmönt Mátyás király, és beszót egy kis viskóba, hogy kaphatna-e szállást.
- Kerűj beljebb, atyámfia, hallám, ki vagy! - mondta a szögény embör.
Mátyás király mikó bemönt, aszonta a szögény embör:
- Nézd, kedves barátom, egy ágy van, de beteg van benne. Ha az eresz alatt jó lösz mellettem a szalmán, akkó maradhatsz.
- Jó lösz, jó lösz!
Lefeküdtek, aludtak. Mikó mögvirradt, Mátyás király mögköszönte a hálást, és emönt. Hát, mikor a szögény embör viszi a szalmát az istálóba, a szalma közű kiesik egy zacskó arany. Mögijed a szögény embör, keresi a szálláskérőt, de nem tanája sehun. Csak mikó a Mátyás király mögbüntette a gazdag embört a fukarságáért, akkó tudta mög a szögény embör, hogy ki hagyta nála a zacskó aranyat.
Szeged (Csongrád megye)
