Hun vót, hun nem vót, vót a világonn egy kirá. A feleségi mehhalt, de mehhatta, hogy ne temessék el, ha a templomba vigyék, azután, mer vót három lyánya, hogyha lyányajinak minden nap új ruhát aggyonak, meg a lyányok háza elejbe minden nap sirbakot állyonak.
Úgy is vót. A kirá mindent út tett, a hogy a feleségi mehhatta. De a sirbak má annyira fogyott, hogy odalett neki minden katonája, mán ő rajta vót a sor. Ő meg aszonta, hogy nem megy sirbakolnyi, majd ő vele is kituggya: mi törtínnyék! mint a többivel.
Eszibe jutott, hogy van neki egy öreg, régi, hű szógája, Baka János, azt híjja el, az tán majd válalkozik sirbaknak.
Elhívatta, elmonta neki a sort. Baka János aszonta, hogy metteszi szívesenn, hacsak lehet.
Má az nap estére ott is vót a kirákisasszonyok pitarjába. De úttyába tanákozott egy öreg emberrel, a ki azt tanácsolta neki, hogy »hallod-e! men ne idd a három puhár bort, a kit annak, mer elalszol, ha öncsed a kelebedbe. De úgy tegyé, tudod-e?!« Baka János meffogatta.
Este várakozik ő ott a pitarba. Tiz órakor megáll a ház előtt egy tüzes hintó, benne három ördög, szának le, mennek a kirákisasszonyoké. Mikor bementek, gyön ki a három lyány egymásután, mindegyik mekkinállya egy puhár borral. Baka János nem itta meg, ha a kelebibe öntötte mind a három puhárral.
Azok elmentek, ő meg lefekütt.
Reggel, mikor felérzett, má a lyányok elé vótak. Baka János is megy be a kiráho, jelentenyi, hogy még él. A kirá örűt meg monta is, hot tutta ő, hogy az ő János baráttya mindent jó végez.
Másnap este megínt úgy vót minden. Harmagyik este az útonn megint elejbe kerűt Baka Jánosnak az öreg ember.
Aszongya az öreg, adott neki egy sipkát: »ne e ez a sipka! ha ezt a fejedre teszed, senki se lát meg; mikor az ördögök elviszik a lyányokot, ereggy tísis, ülly fel a kocsira valahun, oszt nézd, mére, hova mennek? de vigyázz, hogy a sipka le ne essék a fejedrű, mer akkor véged van!«
Baka János zsebrevágta a sipkát, mekköszönte az öregnek a szívességit, avval ment sirbakolnyi.
Este tíz órakor újfent itt van a tüzes hintó meg a három ördög. Itatnák Baka Jánost, de az se vót hülye: a lajbi alá öntözgette, a kelebibe. Mikor indúnyi akartak, feltette a sipkát ő is, a kocsinak leteslet hátullyára ült, oszt kísírte őköt, a hova mentek, – a pokolba.
A hogy odaérnek, má messzirű hallotta a nagy rívást, szalad a három lyány szoptatnyi a bőcsőhő, mer má mind a háromnak gyereki vót. Ő látott végig mindent, ott át a Plútódrómó hátáná.
Mikor a lyányok meszszoptattak, hozzáültek a vacsoráho. Baka János is ott ett velek, de őt nem látták. Hogy a vocsorának végi vót, egy aranpuharat, kést, villát a zsebbe tett János bácsi, hogy vihessék is valami jelt onnat a kirának.
A lyányokonn meg má akkor a fájin új ruha csupa rongy vót, csak itt-ott lógott rajtok belűlle, mind leszette rúllok a sok miling.
Nemsokára indútak haza. A tüzes hintóba beleült a három ördög meg a három lyány, de má mind a három meztelen vót, úgy indútak el a főd alatt. Baka János mindenütt utánnok. De má mikor gondolta, hogy közel vannak, ő előre ment, oszt lefekütt a pitarba. Látta is a három meztelen kirákisasszont, a hogy mentek befele pihennyi.
Reggel elment a kiráho, elmondott neki mindent, a mit látott. A kirá rögtön elkűdött a lyányoké, hogy »itt legyenek ebbe a szentbe!«
A lyányok ott is vótak. Akkor a kirá monta Baka Jánosnak, hogy mongya el csak végig-hosszig, a mit látott. Baka János elmonta. Mire a végire ért, a három lyány mettisztút, oszt galambképibe szát fel az égbe.
A kirá felibirodalmát Baka Jánosnak ajándékozta, a ki hóttyig becsületesenn ét belűlle, mét táng máma is él, ha men nem halt.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska, kovácstól. Lejegyzési idő: 1904. január.
