A KÉT KIS ÁRVA
(Du našlaičai)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két árva kisfiú. Egyszer elindultak munkát keresni, és azt akarták, hogy kettejüket együtt fogadják fel, de senki sem fogadta fel mindkettőt együtt. Ezért mentek, mendegéltek, és eljutottak egy keresztúthoz, ahol egy hatalmas tölgyfa állt. Volt náluk egy kiskés, amit bedobtak a fa odvába, és így szóltak:
- Amikor eljön karácsony, itt találkozunk - majd az egyik elindult az egyik, a másik a másik úton.
Az egyik, akik jobbra ment, eljutott egy nagy tóhoz, aminek a partján egy felfordított csónakot talált, bebújt a csónak alá, hogy ott töltse az éjszakát. Éjjel odarepült három varjú és az egyik megkérdezte a másikat:
- Mennyi tusolód van?
A másik így felelt:
- Nekem nagyon sok van. Itt van egy nagy város, aminek nincs vize. Az emberek nagyon szegények, szitkozódnak: azok az enyémek. Ha tudnák, elmennének a városon túlra, a kis hegyre, turkálnának a fészekben és felfedeznék a vízforrást. De mivel nem tudnak róla, minden az enyém.
Megkérdezte a másiktól:
- És teneked mennyi van?
- Négy - felelte az. - Nézd, meghalt az apám, és nem mondta meg, hogy hová rejtette a pénzt. Három fiú maradt, és az anyjuk. Akkor mindannyian szörnyen szitkozódtak, és az anyjukat verték, hogy mondja meg, hogy hol a pénz. Ha tudnák, elmennének az istállóba, kotorásznának a sarokban, és megtalálnák. De mivel nem tudják, mindegyik az enyém.
Megkérdezték a harmadik varjút is:
- És teneked mennyi van?
- Csak egy - felelte az. - Nagyon beteg a királylány. Amikor süteményt evett, egy darab leesett a híd alá, és azt megette egy béka. Ha valaki tudná, én elkapnám a békát, a morzsát kivenném belőle, és odaadnám a királylánynak, hogy egye meg, és meg is gyógyulna. De ha senki sem tudja, az az enyém.
Ekkor kukorékolt a kakas, és a varjak elrepültek. De a fiú mindent hallott. Reggel felkelt és elindult megkeresni a várost, amelyikben nincs víz. Ment, mendegélt, és eljutott egy nagy városba, bement egy házba, és vizet kért, hogy megmosakodhasson.
- Mi éhen-szomjan halunk, ez pedig mosakodni akar.
A fiú így szólt:
- Ha megfizetitek nekem, sok vizet hozok nektek.
Megtudták az emberek, összefutottak és a nyomába eredtek. A fiú azonban felment a hegyre, a bottal megverte a földet és forrást fakasztott. Megörültek az emberek, gazdagon megjutalmazták a fiút.
Akkor ő tovább indult. Eljutott egy házhoz, ahol a gazda meghalt. Az özvegyét megkérte, hogy engedje be éjszakára, de a nő így felelt:
- Én szívesen beengednélek, de ha a fiaim hazajönnek részegen, akkor haragjukban agyonvernek: mert az apjuk meghalt és nem mondta meg, hogy hová rejtette a pénzt.
A fiú azonban ezt mondta:
- Nem számít, én korábban a gazdánál szolgáltam, és láttam, hogy hová dugta el a pénzt. Megkeressük.
Éjjel hazajöttek részegen a fiúk és kezdték verni a fiút. Az anyjuk rájuk szólt:
- Ne verjétek agyon, gyermekeim: megígérte, hogy megkeresi a pénzt.
Amikor pirkadni kezdett, a fiú kiment az istállóba és kezdett kotorászni az egyik sarokban, a másikban, de amikor a harmadikhoz ért, elővett onnan egy nagy üstöt, tele pénzzel. Megörültek a testvérek, a pénz egy részét odaadták a fiúnak, és azután békében, egyetértésben éltek.
Innen a fiú egyenesen ahhoz a királyhoz ment, akinek a lánya nagyon beteg volt, és megkérdezte:
- Mi újság van?
A király így felelt:
- Semmilyen jó újság nincs, a királylány már haldoklik.
Ekkor a fiú ezt mondta:
- Engedjen be, én meggyógyítom!
A király nagyon megörült:
- Ha meggyógyítod, akkor én feleségül adom hozzád, és az egész királyságot neked adom.
A fiú elment a híd alá, elkapta a békát, agyonverte, kivette belőle a sütemény-darabot, három részre osztotta és az egyik részt elvitte a királylánynak. Mihelyt az megevett egy kis darabot, mindjárt jobban érezte magáét, amikor megette a másikat - már fel is tudott ülni, és amikor a harmadikat is megette - teljesen meggyógyult. Akkor a legény összeházasodott a királylánnyal.
Hamarosan eltelt az év attól a naptól számítva, amikor a két fivér elvált egymástól. A királlyá lett fiú a királylánnyal elment a tölgyfához, hogy találkozzon a testvérével. Amint odaértek, látják, hogy ott ül egy rongyos, sovány ember. A király-fivér így szólt:
- Köszöntelek, testvérem!
A koldus így felelt:
- Nem, te nem vagy a testvérem. Az én testvérem ugyanolyan árva volt, mint én vagyok, te pedig király vagy.
Akkor a testvére elmesélt neki mindent, hogy hogyan történt minden. És a szegény testvér is szeretett volna meggazdagodni. Eltöltötte az éjszakát a tölgyfa alatt, majd elindult azon az úton, ahol a királlyá lett testvére ment. Ő is eljutott a tóhoz, megtalálta a felfordított csónakot, bemászott alája, hogy ott töltse az éjszakát. Éjjel ismét odarepült ugyanaz a három varjú és így beszélgettek:
- Hány tusolód van? - kérdezte az egyik.
A másik így felelt:
- Sok volt, de amikor a város megtalálta a vizet, azóta mindenki szépen él, és énnekem már egy sincs.
Megszólalt a másik varjú:
- Énnekem négy volt, de amióta a fiúk megtalálták a pénzt, békességben élnek, és énnekem egyetlen egy tusolóm sincs.
A harmadik varjú ezt mondta:
- Énnekem egy volt, de a királylány meggyógyult, megházasodott, most egyetlen egy sincs, De biztosan valaki kihallgatott minket, amikor azon az éjjelen itt beszélgettünk. Talán most is hallgatózik? Nézzük meg!
A varjak felfordították a csónakot, megtalálták a fiút. Felkapták a ruhájánál fogva és beledobták a tóba.
Forrás: Litván népmesék
