A KUTYA A SZŰCSMESTER

Egy alkalommal a pásztorral együtt kiment a kutya is a legelőre. Ott futkosott, szaladgált. Bekerült a bokrok közé, és ott egyenesen a farkassal találta szemben magát. A farkas, hopp, elkapja a kutya tarkóját és a földhöz szorítja. Ebben a szerencsétlen helyzetben a kutya keser­vesen nyüszíteni kezdett, amit meghallott a pásztor, és hívta a kutyáját.

- Mester, Mester, Mester! - kiabálja, mert ez volt a kutya neve.

A farkas, meghallva a pásztor hangját, elereszti a kutyát, és kérdi tőle:

- Milyen mester vagy te?

- Jól ki tudom készíteni a prémet - felelte a kutya, miután összeszedte magát.

A farkasnak ezen a héten éppen nagy szerencséje volt, mert öt jó prémre tett szert. Három öreg bakkecskét és két nagy bárányt fogott. Eleresztette a kutyát, és kedves szavakkal így szólt hozzá:

- Gyere el egyszer hozzám - mondja a farkas. - Van öt jó prémem, készítsd ki azokat, én majd jól megvendégellek.

Meg is egyeztek. A kutya magával vitte a prémeket, és a kis híd alatt neki is állt a cserzésük­nek. Közben azonban baleset történt a kutyával. Egyszer belopakodott a konyhába, fel akart mászni a kemencére, hogy egy kicsit megmelegedjen, de amint kapaszkodott felfelé, véletle­nül felfordította a tejes fazekat. A gazdasszony éppen ott volt, vacsorát főzött. Haragjában, amikor látta, hogy mit tett a kutya, kimert egy bögre forró kását, és zsupsz, a Mester szemébe. A kutya kirohant az ajtón, de a gazdasszony még dühösen utána kiáltott:

- Soha többé meg ne lássalak itt, te szörnyeteg!

A kutya kifutott az udvarra, és a mancsával kaparta le a szeméről a forró kását, de az egyik szemére így is megvakult, nem látott már jól a Mester. Rossz napok köszöntöttek rá: a lakásba már senki sem ereszti be, enni nem adnak neki, ő maga pedig félig vakon nem talál magának ennivalót. Állandóan éhség kínozta. Mit tegyen? Amikor nagyon megéhezett, elővette az egyik prémet a híd alól és felfalta. Azon a napon jól is érezte magát. Másnap elfogyasztotta a második prémet, és így ment ez egészen addig, amíg az utolsó is el nem fogyott.

Pár nap múlva a kutya elment a kisfiúval a lovakat legeltetni, és szerencsétlenségére megint találkozott a barátjával, a farkassal. Az mindjárt kérdi:

- No, mester, ki vannak már cserezve a bőrök?

A kutya a szemét lesütve feleli:

- Balul ütött ki a dolog. A bőröket nem készítettem el időben. Megbetegedtem a szememre, és közben a cserzett bőrök megrohadtak.

- Nagyon rosszul tetted ezt, nem tudok megbocsátani - mondta a farkas. - Öt prém az mégsem tréfadolog. Bíróság elé viszem az ügyet.

- Vidd - mondta a kutya. - Mi mást is tehetnél. De én nem szándékosan rontottam el a bőrö­ket, hanem a baleset miatt történt ez.

- Kiket választasz bíráidul? - kérdezte a farkas.

- Én igazságosakat hívok - felelte a kutya. - A legjobb szomszédjaimat, a bakkecskét, a kandúrt meg a kakast. És a te bíráid kik lesznek?

- Énnekem kettő is elég lesz. Elhívom a medvét meg a rókát, ugyanis az erdei állatok okosabbak tinálatok, házi állatoknál.

Az erdő szélén nő egy tölgyfa. Úgy egyeztek meg, hogy másnap reggeli után ennél a tölgynél találkoznak. Miután megállapodtak, elváltak egymástól.

Másnap a farkas felkérte a medvét meg a rókát, és elmentek a rét szélére. Nézik, figyelik a kerteket, de csak nem látják jönni a kutyát a bíráival.

Megszólalt a medve:

- Gyerünk oda a tölgyfához. Én felmászom a fára, körülnézek, mert fentről jobban lehet látni.

Mindnyájan elmentek a tölgyhöz. A medve azonnal felmászott, onnan nézelődött. Végre meglátta a kertek felől közeledőket. Négyen voltak.

- Rossz vége lesz ennek - mondta a medve. - A kutya nagyon előkelő bírákat hoz. Az egyik­nek hosszú ősz szakálla van, fehér talár van rajta, két vadászkést tart maga előtt, és amint a bokrokhoz ér, gallyakat vesz a kezébe. A második csíkos egyenruhában van, hosszú dárdát tart a kezében. Végül a harmadik talán katona: ezüst szegély díszíti a ruháját, piros váll­pántokkal, még két görbe kardja is van.

A medve rémülten még magasabbra mászott. A róka elbújt, védekezésképpen, egy halom rőzse mögé. Amikor mindnyájan odaértek, csak a farkast látták. A kakas megállt, és így kiáltott:

- Istenem segíts, emberek! Hol vannak a bírák?

A róka, mert jobban meg akarta nézni őket, megmozdult a rőzserakás mögött. A kandúr azt gondolta, hogy ott egy patkány kapar, hopp, fel a rőzserakásra. A róka, aki azt hitte, hogy dárdával támadnak rá, futásnak eredt az erdőbe. A kutya észrevéve a futó rókát, üldözőbe vette, és így kiabált:

- Várj csak, várj, várj!

Megrémült a kandúr is, prüszkölve felugrott a tölgyfára. Ebben a kavarodásban kiabálni kezdett a kakas:

- Megvesztetek? Megvesztetek?

Így kiabált, és közben ugrált fel a tölgyfa csúcsa felé. A medve megijedt, mert azt hitte, hogy két óriás támad rá, az egyik dárdával, a másik két karddal. Bumm, leugrott a földre, bukfencet vetett, és nekiiramodott az erdő felé. A kos, amikor meglátta ezt a zűrzavart, dühösen a nyájá­hoz szaladt. A farkas ily módon egyedül maradt. Egyszerre elege lett a pereskedésből, és úgy döntött, hogy ezentúl nem fogja lehúzni az állatok bundáját, hanem széttépi és felfalja a testükkel együtt.

 

Forrás: Litván népmesék