HALLGASD MEG, MIT MOND ANYA!
(Klausi, ko māte saka!)
Hol volt, hol nem volt, egyszer egy kecskebak, egy kos, egy gúnár, egy kakas és egy kandúr útra kelt, de az erdőben érte őket az éj. Ekkor megállapodtak, hogy építenek maguknak egy kunyhót.
A kecske a szarvaival kezdett mindjárt gerendáknak fákat dönteni, a kos homlokával az ágakat tördelte, a macska a karmaival mohát szedett, hogy azzal majd betömjék a réseket, a kakas a folyóparton nádat szedett, a gúnár nagy szárnyaival a tetőfedő szerepére vállalkozott.
A kunyhó ily módon egy-kettőre készen is lett. Vacsora után mindannyian lefeküdtek: a kos a kemence elé, a macska a kemencére, a gúnár a padló közepére, a kecske az asztal végébe, a kakas a karzatra. Az útitársak hamarosan békésen álomba merültek.
Éjfél körül egy anyafarkas két kölykét vezette, hogy megtanulják a mesterségüket, és egyszercsak eljutottak az újonnan épült kunyhóhoz.
"No, ez valamilyen csoda!" kiáltott fel. "Reggel, amikor erre jártam, itt még semmit sem láttam. Mintha a földből nőtt volna ki valamilyen varázslatos módon."
"Mama, menjünk be, nézzük meg, hogy ki lakik a kunyhóban!" kérték a kis farkasok.
"Nem, nem, gyermekeim! Mindenütt, csak nem itt, ha nem akarunk veszélybe kerülni."
Az anyafarkas ezek után elsietett a folyóparton egy kis dombhoz, ahol bal oldalára feküdt és mindjárt elaludt. Az egyik kis farkas azonban visszatért a kunyhóhoz és bement. A kecskebak, lévén egy büszke férfi, azonnal rátámadt a szarvaival a tolakodóra, hogy minden ablaküveg megcsendült. Minden társa felébredt, és siettek illően fogadni a vendéget: a kos a homlokával az oldalát nyomta, a gúnár belecsípett a bundájába, a macska előre ment és a karmaival az arcába kapott, de a kakas, aki sötétben nem látott, csak kiabált: "Kukurikú! Hol van, hol? Adjátok ide!"
Reggel a farkas megkérdezte a fiát, hogy ki tépte ki a haját? Hol történt vele ilyen szörnyűség?
"Igen, mama, amíg te aludtál, én elmentem megnézni, hogy mi olyan jó abban a kunyhóban, de mihelyt kinyitottam az ajtót, valaki egy vassal a falhoz nyomott, más valaki a bordáimat nyomogatta, a harmadik elkapta a sörényemet és egyszerre két ostorral vert, a negyedik a szemembe köpött és az arcomat karmolászta, az ötödik csak egyre ismételgette: »Hol van, hol van? Adjátok ide!« Még jó, hogy ettől el tudtam menekülni."
"Semmi baj, fiacskám. De miért mentél oda? Nem megmondtam nektek, hogy ne menjetek oda?"
Forrás: Lett népmesék
