A tót diák

                Vót ecczer egy tót gyiák. Az se nem tanút, se nem dógozott, keresztűszalmát se csinát sose, egyszóval semmire se vót jó, nem ényivaló ember vót.

               Otthon a házáná má az apja is megúnta tartanyi, elcsapta. A tót gyiák meg hóna alá kapott egy nagy latin könvet, kiment a piaczra, oszt elkezdte ott olvasnyi.

               A népek körűáták, hallgatták, mit olvas e? Ecczer egy öregasszony aszongya neki:

               – Má én megkérdezem, lelkem! mit olvas maga? meg kicsoda maga?

               Aszongya a tót gyiák:

                – Ez az a könv, a mibű én a gyövendő mondok, én meg gyövendőmondó vagyom.

               Ott vót a kirá is, hallotta, hogy ez az ember jövendőmondó, felhítta magáho, oszt memmonta neki, hogy az ő lyányának a gyűreji elveszett, ha met tunná mondanyi, hun van, ad neki száz forintot.

               A tót gyiák válalkozott, hogy ő megmongya. Akkor a kirá bekűtte hozzá a szakácsot, kérdezze meg, minő étel meg ital kell, csak kérjen, minden mellessz!

               Be is megy a szakács, oszt kérdezi, hogy mi kell?

               Aszongya a tót gyiák:

               – Ako leves, ako bab, ako pecsenye, ako bor, nekem mindegy!

               Kimegy a szakács, oszt megparancsollya, hogy vigyenek be egy akó levest, egy akó babot, egy akó pecsenyét meg egy akó bort.

               Vót a kirának három inassa, egy szőke, egy veres meg egy feketeképű.

               Viszi be a levest a szőke inas. Aszongya rá a tót gyiák:

               – No! te, szőke, itt vagy!

               Megy be a babbal a veres inas, annak is aszongya:

               – No! te, veres, itt vagy!

                Harmacczorra beállít a feketeképű, annak is úgy szól:

               – No! te, fekete, itt vagy!

               Megijedt a három inas szörnyenn, mer nállok vót a gyűrő. Sugdostak odaki, hogy mit csinállyonak? ha a kirá mettuggya, felakasztyák őköt!

               Bementek a tót gyiákho. Aszongyák neki:

               – Jaj! csak ne mongya má meg, hogy mink loptuk el a gyűrőt, mer felakasztonak bennünket! Adunk ezer-ezer forintot meg a gyűrőt is odaggyuk, csak ne szóllyék semmit!

               A tót gyiák megörűt, hogy ilyen könnyen rátanát a gyűrőre! monta is magába: no! te, Szücskő! (mer úgy hítták!) szerencsés vagy!

               A mit az inasok mondtak, szívesenn beleegyezett.

               Elvette a háromezer forintot, a gyűrőt meg beadta kenyérbélbe egy nagy pulykának.

               Estére kérdezi a kirá:

               – No! meg van-e má a gyűrő?

               Aszongya ő:

               – Meg bizom! a pulyka begyibe megvan!

               A kirá csudákozott: hogy kerűhet az a pulyka begyibe? De a tót gyiák csak bizongott, hogy ott van a!

               Felbontották a pulykát, hát a gyűrő csakugyan a begyibe vót.

               A kirá mingyá ki is fizette Szücskőnek a száz forintot.

                Azután lement hozzá a kirákisasszony, elvitte magával a kerbe. Ott a fődönn fogott egy szücsköt, oszt aszongya a tót gyiáknak:

               – No! ha olyan okos vagy, hogy te mindent kituccz tanányi, tanádd ki hát, mi van a kezembe, adok neked száz forintot.

               A tót gyiáknak eszi ágába se vót, mi lehet a kirákisasszony markába. Csak a fili tövit vakarta.

               – No! te Szücskő mev vagy szorúva! – monta magába.

               – Az az! – kiátott a királyány – ördög vigye el a dógodat, hogy ezt is ki tuttad tanányi! Ne a száz forint e!

               A tót gyiák oszt hazament, a sok pézbű akar hóttyig elélhetett.

 

               Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzési idő: 1904. junius.

 

 

Forrás: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből