Hun vót, hun nem vót, még az óperencziás tengerenn is túnat, vót egy kis kondás, a kinek három malacza vót.
Lakott azonn a környíkenn egy kirá, annak a lyánya szerette vóna megvennyi a kondástú a három malaczot. Le is kűtte a szobalyánt, kérdezze meg, hogy anná a malaczot? Al lement, megkérdezte. A kis kondás meg megkérdezte, hogy eladó a malac, de hát kinek kék? ki venné meg? A szobalyány memmonta: »a királyánnak!« »Hát mondd meg neki, hogy az egyik malaczot odaadom, ha a királyány térgyig felemelyi a szoknyáját!«
A szobalyány mevvitte az üzenetet, hogy a kis kondás csak úgy ad malaczot, ha a királyány térgyig emelyi a szoknyáját.
Aszongya a királyány: »No! ha csak az a fizetés, akkor jó, akkor nem kerű semmibe se!« Őtözködött mingyá, oszt ment le a kis kondásho.
A kis kondás épenn egy boglya tövibe alutt, mikor a királyány odaért. »Aggyon Isten jó napot!« – monta a királyány. – »Aggyon Isten! – fogatta a kondás, mi járatba van?« »Hát tuggya! én vagyok a kirá lyánya, elgyöttem a malaczé!« »Jó van, jó! de tuggya-e, mi annak az ára?« »Hát honne tunnám!« – monta kirákisasszony, oszt avval térgyig emelte a szoknyáját, »ez az ára e!« A kis kondás maj hogy hova nem lett örömibe, mer a kirákisasszony térgyinn két csillagot látott. Akkor felkelt, egy malaczot betett a zsákba, oszt odatta a kirákisasszonnak. Am meg vitte hazafele.
De – a malaczpecsenye esett-e jó neki, vagy a kondás tecczett-e meg? – a kirákisasszony másnap is lekűtte a szobalyánt, kérdezze meg a kondást, hogy anna még egy malaczot?
A szobalyány lement, azt a hírt vitte haza, hogy ha a kirákisasszony a hasáig felemelyi a szoknyáját, ez övé lessz a malacz.
Mit vót mit tennyi? a kirákisasszony újbú lement, a hasáig emelte a szoknyáját. A kondás a lyány hasánn hódvilágot látott. Akkor odatta neki a másik malaczot.
Harmannap a harmagyik malaczra kerűt a sor.
A szobalyány má azt hitte, hogy no! a királyány most az egész környík malacczát meg akarja ennyi, hogy mindég kűdözi! De a kis kondás as se atta ingenn, aszonta, hogy »ha a királyány a mellyiig felemelyi a szoknyáját, odaggya a harmagyik malacot is.«
A kirákisasszony mettette azt is, akkor meg a kis kondás a napot látta a mellyinn. Avval elment a harmagyik malacz is.
Most má odavót a kis kondásnak mind a három malaccza. Mit őrizzék má ő? vagy mére mennyék? Feltette magába, hogy mekkéretyi a kirákisasszont, vagy megy hozzá vas se, de meppróbállya.
Hát a hogy bemegy a palotába, má egy katona ott vót, az is a királyánt szerette vóna. Eléaggya ő, hogy mismi járatba van? hogy ő a kirákisasszont el akarná vennyi! »Jó van, – monta a kirá lyánya, – a ki közűlletek három kérdésemre met tud felelnyi, azé leszek!«
A katona csak nagyot nézett, oszt magába meg mérgeskedett, hogy »mé gyön má ide ilyenkor ez a tahó kondás, olyan piszkos, mint a leszállott fekete főd!« de csak nem ért as semmit, meg kellett a három kérdésre felelnyi.
Aszongya nekik elsőbbet a királyány: »no! mongyátok meg: mi van a térgyemenn?« A katona gondolkozott, gondolkozott, de nem birta kitanányi. A kondás mecs csak a malaczvásállásra gondolt, mingyá memmonta, hogy »két csillag!« A katona meg, mintha ő is tutta vóna, hirtelen utánna monta: »én is ezt akartam mondanyi!« de má a kondás hamarabb memmonta.
Másogyik kérdésnek azt atta fel a lyány, hogy »hát mongyátok meg, mi van az én hasamon!?« A kondás mán nem is gondolkozott, csak monta, hogy »a hód!«, a katona meg mingyá utánna, hogy »én is azt akartam mondanyi!« De ő mindég akkor szót, ha má a kondás memmonta.
A harmagyik kérdés av vót, hogy »tanállyátok ki: mi van az én mellyemen!?« A kondásnak má ráát a szája, csak mozgatynyi kellett neki, hogy »a nap!« De a katona mostis utánna monta, hogy »én is azt akartam mondanyi!«
A királyány most má aszonta a katonának, hogy mennyék, a mére lát, mer a három kérdésbű egyet se tudott kitanányi, mos má ő a kis kondás feleségi lessz.
De a katona akadékoskodott, hogy ő is kitanáta, csakhogy a kondás előzte őt a szóval. No jó! a királyány helyt adott a panaszának, mekkérdezte a kondást, hogy micsodát csinállyonak má evvel a katonával? A kis kondás azt is kitanáta mingyá.
Aszongya a katonának: »hallod-e, pajtás! mink most a kirákisasszonval egy ágyba fekszünk, a ki fele a kirákisasszony fordú, azé lesz!« A katona beleegyezett.
Lefeküttek az ágyba, egyik ódarrú a katona, a másikrú a kondás fekütt. Akkor a kondás jószagú süteményeket szedett elé a zsebibű, ezt kezte ennyi. A katona meg messzirű gyött, oszt tisztát má jó régenn nem vett, büdös vót. A királyány allyig áhatta ki ott maga mellett a szagáé, egyet hajított magánn, oszt a kondás fele fordút.
Igy oszt a kirákisasszony a kondás feleségi lett, a katona meg elment Kukutyínba zabot hegyeznyi.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János parasztembertől. Lejegyzési idő: 1904. február.
