Vót ecczer egy katona. Az annyátú kapott egy aranyat, oszt effelett való nagy örömibe, hogy ő neki ilyen nagy pézi van, bement a templomba hálát annyi az Istennek!
Mikor beért a pap épen akkor rógyikáta, hogy a ki egy krajczárt ad a szegénnek, száz krajczárt kap érte az Istentől, a ki egy aranyat ad, annak száz aranynyal fizet vissza az Isten! Megörűt nagyon, allyig várta, hogy kimehessenek a templombú. Mikor kimentek, ott át egy vak kódús az ajtóba, benyút a zsebbe, annak a markába nyomta az aranyat.
Avval ment tovább. De allyig lépett ennehányat, má mebbánta. Ment visszafele, hogy maj visszakéri, de má a kódús akkor nem vót ott, hazament.
Kitudokáta, hun lakik a kódús, oszt tartott oda.
Kérte ő az arannyát, de a kódús aszonta, hogy ő nem látta az arant, Isten ucscse! a hogy csakugyan igaza vót, mer vak vót! De a katona követelte ám nagyon. A kódús esküdözött égre-fődre, hogy ő visszaanná szívesenn, de ő neki fussék ki a szemi, ha tud rúlla!
– No! jó! megá! gondolta a katona, úgy tett, mintha kiment vóna: megnyitta az ajtót, de vissza betette, oszt odbe maratt a házba.
A vak kódús azt hitte, hogy kiment a katona, aszongya a pajtásának, egy másik vak kódúsnak:
– Hát houne! maj bolond vagyok vissza annyi! minek atta akkor!
Elmonta oszt, hogy van ő neki arannya anná több is, az ágy alatt van egy szakajtóba.
– Bolond kend! – mondja a másik kódús, – mé tartya szakajtóba, onnat könnyen ellopják! lássa! én sipkába tartom!
Avval elévette a sipka aranyat:
– Emellye csak meg!
De a kódús helyett a katona emelte meg, így oszt könnyen el is emelhette.
Otki megolvasta, hát épen száz vót.
Az Isten egy helyett csakugyan százat adott neki.
Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzés ideje: 1904. augusztus.
