Hát hun vót, hun nem vót, vót ecczer egy katona. Annak a katonának vót három peníszes krajczárja. Má jó előre feltette magába, hogy az egyikenn vesz masinát, a másikonn dohánt, a harmagyikonn meg pípát.
El is indú; megy, mendegé, hát tanákozik egy kódussal. »Katona uram, szánnya meg a szegén kódust csak egy krajczárkával is.« De a katona aszonta, hogy: »Hát akkor hogy gyútok én rá? Csak három krajczárom va’, az egyikenn masinát akarok vennyi, a másikonn dohánt, a harmagyikonn meg pipát! Oszt ha én egyet odadok magának, vagy egyiket vagy másikot nem tudok vennyi!« De a szegén kódus aggyig kunyerát, aggyig kunyerát, még a katona oda nem atta neki az egyik krajczárt. Megy oszt, mendegé továdabb, hát megint csak elé tanállya a kódust. »Katona uram, szánnya meg a szegén kódust csak egy krajczárkával!« A katona mos má mics csinállyon, má ússe gyúthat rá, hát odaggya a másikot is. De a hogy megy, harmacczor is mellátja a kódust, az újra rimánkodott neki, a katona látta, hogy avval az egy krajczárral má úgyse megy semmire se, odadta az utóssót is.
Ekkor oszt a kódus felállott, benyút a szűri újjába, elévett egy muzsikát, oszt a katonának adta. »Látom mos má, hogy fájin ember vagy, ne ez a muzsika! ha ezt mehhúzod, tánczra penderű tűlle minden.« A kódus Szen Péter vót.
A katona mekköszönte az ajándékot, oszt tovább ment. Az útonn valahogy kedvi kerekedett, mehhúzta a muzsikát, hát csak elámékodott, mikor látta, hogy csakugyan tánczol ő előtte minden. Húzta tovább, oszt nagyon tecczett neki. Ecczer csak valami kiabálást hall. »Ne killógyék má avval a muzsikával, ha felhagy vele, adok magának száz pengőt!« Odanéz a katona, hát láttya, hogy egy zsidó ül ott egy bukorba a féredógán, oszt a nagy rángatódzástú mindég egy nagy macskatöviskbe veri a farát. »Hát jó van no! de hún a száz pengő?«
A zsidó megatta neki, oszt elindútak az útonn eggyütt.
A hogy mentek, nemsoká egy várasba értek. Ott a zsidó kapja magát, bejelentyi a katonát, hogy ő tűlle száz pengőt lopott. Csávingatták a fejököt, tanakodtak, oszt kimonták, hogy a katonát fel kell akasztanyi.
Szegén katona! megesett most neked! mes se gondoltad, hogy így járj!
Akkor oszt meffogták szegént, oszt vitték ki a határba, hogy majd felkötyik. Ment ottang tenger nép, ki kocsinn, ki lovonn, kísírte a szegén katonát, a ki nagyon odavót, as se tutta, hova legyék, csak szomorkodott. A zsidó meg örűt, hogy hogy kibánt most ő a katonával!
Mikor má akasztanyi akartak, a katona avval át elé, hogy hagy húzzon még egyet az ő kedves muzsikáján! Utóssó kérési vót, megengették. A hogy ráhúzza, hát tánczba fog minden, a fűszál meg a fa, meg az a sok kocsi a lóval, de meg a zsidó is új járta, mint ar rossz.
Osztan a zsidó únta má a tánczot, rimánkodott, hogy kössék hát őt meg akkor két kocsi közé, mer így a rossz is kitöri! Megkötötték nagynehezen, de ott meg meg rosszabbú járt, mer a táncoló kocsik összevisszaverték mindenit.
A többi népek látták má ekkor a zsidót, hogy ő a bűnös, mer hogyím a muzsika csakugyan olyan szerzet, hogy attú a nehéznyavalya is ráz, ha mehhúzzák, igazat attak a katonának, oszt a zsidót azé, ha még hunczutkodott is meg hazudott is, felkötték a katona helyett.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Vermes Miklós, besenyői legénytől. Lejegyzési idő: 1903. deczember.
