Hun vót, hun nem vót, vót a világonn egy szegény ember, annak vót négy fia.
Aszonta ecczer nekik:
– Gyerekejim! én semmitlen ember vagyok, nektek kenyeret nem tudok annyi, idáig neveltelek benneteket, mos má mennyetek, tanúllyatok mesterséget, oszt éllyetek a magatok lábánn!
A négy egytestvér megértette a szót, el is indútak szépenn egymásutánn.
Az első csillagvizsgálóhó jutott, attú kapott egy szép fájín messzilátót, a másogyik tolvajok közé kerűt, az ügyességet tanút, a harmagyik vadászná át el, am meg olyan puskát kapott, hogy avval akar czélzott, akar se, mindég tanát, a negyegyik szabó lett, am meg olyan tőt kapott, hogy az puhánn, keményenn egyaránt keresztűment.
Mikor minnyájoknak letelt az idejik, hazamentek. Otthonn meg épen nagy gyász vót, mer a kirá lyányát elrabolta egy sárkány.
Bementek ők ehhe a kiráho. Elmonták minnyájan, hogy mit tudnak, ők szeretnének a kiráho szógálatba beállanyi. A kirá aszonta nekik:
– No! jó! Hát te csillagász, nézd meg, ott a fa tetejibe kőt egy madár, hány tojás van alatta?
A csillagász odanézett, aszonta, hogy: »Öt!«
– Jó van! de most má, tolvaj! te meg lopd ki alólla, hogy a madár eszre ne vegye!
A tolvaj egy-kettőre ott vót az öt tojással, a madár meg csak ült szépenn, eszre se vette, hogy tojás nincs alatta.
– Ez is jó! – monta a kirá. – Most má, te vadász! lőtt szét ezeket a tojásokot egybű!
A vadász egy lövésbű szétlőtte mind az öt tojást.
– Em mán fájín! De mos má, szabó! varrd össze a tojásokot úgy, hogy ne lácczassék meg rajtok, hogy el vótak törve!
A szabó nekiesett, úgy járt a kezi, mint a motóla, a tojásokot egy-kettőre összevarrta olyan szépen, hogy nem lácczott azon semmi repedés.
Aszonta erre a kirá:
– No! má látom, hogy tuttok valamit, de ha a lyányom valamellyitek megszabadítaná a sárkántú, annak annám feleségű!
Válalkoztak ők arra is.
A csillagász a lyánt mellátta a sárkány ölibe, a tolvaj kilopta, úgy hogy a sárkány csak akkor vette eszre, mikor má a négy testvér a tengerenn vitte a lyánt egy csónakba. Szát is utánnok mingyá minden erejibű.
Le akart rájok csapnyi, mint a csirkére a hélya, de a vadász abba a szentbe lelőtte, úgy, hogy dögölve húllott a csónakba. De hogy a sárkánnak nagy debella testyi vót, a hogy leesett, a csónak megrepedt.
Most dógozott ám a szabó, ha láttátok vóna! én úgy láttam, mint most! nincs az a gép, a ki új járjék, mint az ő kezi. Be is varrta a csónakot egymásután.
Akkor hazavitték a lyánt az apjáho. Csakhogy négyiké nem lehetett, hát a kirá egy-egy tarisznya pézt adott nekik, a mivel mind a négyenn hazamehettek, oszt hóttyig eléhettek belűlle.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztmenyecskétől. Lejegyzési idő: 1904. márczius.
