Hun vót, hun nem vót, vót a világon három gyerek. Az a három gyerek háromfélit kapott az apjátú örökségbe: a letnagyobb egy macskát, a közepső egy kakast, a letkisebb meg egy sóstülköt.
Hát biz ez egyik olyan nagy valami, hogy meg is lehetne belülle ényi, elindútak vándollanyi, világot próbányi.
A letöregebb olyan házho ért, a hun annyi vót az eger meg a potykán, hogy a házba allyig lehetett tűllök laknyi. Panaszolkodtak is a legénnek, hogy minő keserves az ő sorok ilyen helyzetbe. Aszongya a legény:
– Hát ha az a baj, van nekem olyan macskám, hogy kifogja a világ egerit.
– Van?
– Van bizony!
– Hát hogy aggya el? – kérdezgették, faggatták a legént.
– Hát mennyit annak érte?
Adtak érte ötezer forintot, a mivel a legény meg is elégedett.
A közepső is elindút a kakassal. Beér egy faluba, de szörnyű setét vót. Abba a faluba hat ökrönn hordták a hajnalt, oszt soká virradt meg. Aszongya ecczer ott valakinek, hogy:
– Ha az én kakasom kukorikol, má tudom, hogy nem messzi van a hajnal.
A népek elkezdtek ezenn is csudákoznyi. Hát hogy lehet a? mint lehet a?
A legény oszt elmongya, hogy ha a kakas elsőt kukorikol, az jelentyi a hajnalnak, hogy megy, a másogyik kukorikolás azt jelentyi, hogy a kakas má a hajnalná van, a harmagyik meg azt, hogy má itt van a hajnal, fel lehet kelnyi!
Összenéztek az emberek, ilyent ők még nem pipátak. Aszongyák ott egymásnak, hogy:
– Vegyük meg!
Aszongyák a legénnek:
– Hát hogy anná a kakast?
– A mennyit adnak érte!
Adtak is a legénnek valami tizezer forintot. Hát megélhetett a kakasbú az is tisztességesenn!
A harmagyik egy sóstülköt kapott, de nem lett vóna má aj jó kutyát ütyni se!
Fogja magát a legény, meghallotta, hogy a pokolba fogva van egy királyány, elment a pokol elejbe, oszt elkezdett rémisztővenn tülkölnyi. Kigyönnek az ördögök, kérdezik, hogy:
– Mit akarsz te itt, hé!?
– Aggyig tülkölök, még a pokol össze nem szakad.
– Jaj! ne tülkölly má aggyig, inkább adunk, a mit kérsz!
– Hát aggyátok ide a királyánt meg egy kád aranyat hozzá!
Az ördögök as se tutták örömikbe, mit csinállyonak, hogy ilyen könnyű szerrel szabadútak! Vitték is a lyánt mingyá a kád aranynyal együtt. A legény befogott egy rossz kocsiba, feltette az aranyat meg a királyánt, oszt ballagtak.
Allyig ment egy kicsit, utánna szalad egy ördög:
– Hallod-e, hé! nem viszed ám el olyan könnyen a szép lyánt meg az aranyat! a mellyikünk jobban tud szalannyi, azé lessz.
– Jó van! beleegyezett a legény is. De hallod-e, ördög, elébb tróbádd meg a kis öcsémmel, maj melládd, azt se tudod legyőznyi, nem még engem!
Avval egy bukorho vezette az ördögöt, abbúl kiugrott egy kis muczi, de olyan futásnak eredt, hogy az ördög hármat se lépett, mikor ő má a másik határba járt.
Az ördög szégyenszemre hazament.
A legény meg ballókázott tokább.
Allyig ment egy darabonn, megint megállíttya egy ördög.
– Hallod-e, legény! nem ettéd ám még a szép lyány!
– Hát kié? – mondta a legény.
– Azé, a ki a vizbe nagyobbat tud buknyi! – felelt az ördög.
Vót ott egy patak, de nagy vót meg mély, abba bukott az ördög. Beletelt egy félórába is, még felgyött. Aggyig meg a legény fogott egy vadkacsát. Mikor az ördög felgyött, aszongya neki:
– Ládd-e, komé! nekem ez a húgom! mellásd: minőt bukik e! hátha még én buknék!
Avval behajitotta a vadkacsát a vizbe. Lebukott az úgy, hogy a fene győzte vóna bevárnyi, még felgyön. Az ördög is otthatta.
De a legény még most se mehetett békével. Gyött a harmagyik ördög is. Am meg aszonta, hogy a ki nagyobbat tud kiátanyi, azé legyék a szép lyány meg a kád arany!
A legény ebbe is beleegyezett. Kiátott az ördög olyant, hogy a ló is majd elszaladt a kocsival, a legénnek meg maj berekedt a fili. Akkor aszongya a legény:
– No! ördög! maj kiátok én olyat, hogy a fejed is meghasad! jó lessz, ha előre beabroncsozod!
Az ördög sihetett a fejit jó előre beabroncsolnyi. Behúnta a szemit, oszt úgy várta a kiátást.
A legény meg felfogott egy nagy követ, úgy vágta az ördög fejihe, hogyha meg nem lett vóna abroncsolva, csakugyan szétesett vóna.
Látta az ördög, hogy evvel nem lehet semmire se mennyi, otthatta, csak annyit mondott:
– Nem bir teveled még az ördög se!
A legény meg elvitte a kád aranyat meg a szép lyánt. Megesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, anná világítottak. Boldogok lettek. Még most is ének, ha még meg nem haltak.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa öregasszonytól. Lejegyzési idő: 1904. június.
