Vót a világonn egy ember meg annak egy lyánya.
Az az ember ecczer elment a vásárra, a lyány magába maratt. Monta az apjának, hogy »ha kend elmegy, én kivel hálok? magamba félek!« »Hát, lyányom! hí valakit, oszt majd nem fész!«
Úgy is vót. Az ember elment, a lyány magába maratt.
Estefele kiáll a kapuba, elkezgyi: »Hé, valaki! gyere velem hányi!« Messzirű odaszól egy hang: »tegyé fel vizet!«
A lyány ment a konyhára, tüzet rakott, feltette a vizet. Várta, hogy maj csak gyön má valaki. De nem gyött. Megúnta a várakozást, kiállott a kapuba megint. »Hé! valaki! gyere velem hányi!«
A hang most aszonta: »öncsd a teknőbe!«
Beleöntötte, de a »valaki« mém mos se gyött.
Megint kiáll a lyány. »Hé, valaki! gyere má velem hányi!« A hang közerrű aszongya: »menek!«
Má a másik pillantásba a pitarba vót a sárgalábú halá. Odamegy a teknőhö, a vizbe teszi a lábát, aszongya a lyánnak: »gyere ide, lyányom! mosd meg a lábamot!« A lyány odament, mosta is, de nagyon sárgállotta a lábát. »Ennye, bácsi! de sárga a maga lába!« Aszongya rá a halá: »bizony, lyányom! sok sírba besoppatt má a!«
Mikor a lábával végezett, aszongya a halál: »mosd má meg, lyányom! a körmömöt is!« A lyány azt is memmosta, de azt is rettentő sárgának látta. »Ennye, bácsi! de sárga a maga körmei!« »Bizony, lyányom! sok halottakot kikapart má a!«
A hogy a körmit megmossa a lyány, aszongya a halá: »gyere má lyányom! mosd meg a fogamot is!« A lyány mosta azt is, de az még sárgább vót, mint a lába, vagy a körmi. »Ennye, bácsi! de sárgás a maga foga!« Aszongya rá a sárgalábú halá: »bizony, lyányom! sok halottakot is bekapott má a! Ham! téged is bekaplak!«
Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904 január.
