TÜLÖKVÁR

Egyszer volt, hol nem volt még az óperencziás tengeren is túl, az üveg hegyeken is túl, még azon is túl, a hol a kis kurta farkú disznó túr, túlonnan túl, innenen innen egy igen-igen gazdag király. Egyszer ez a király, a mint ott űlt unatkozva a residencziájában, elgondolkozott, hogy mije nincs még neki? Számlálgatni kezdte hát az újján először is azt, hogy mije van. Hát volt aranyvára, ezüstvára, rézvára, vasvára, kővára… – Ho-hó! – felkiált egyszer örömében, – még nincs tülökváram! Nosza maga elébe parancsolja ám minden szolgáját, meghagyja nekik tüstént erősen, hogy járják be az országot Henczidától Bonczidáig, parancsolják meg a lakosoknak, hogy a világ minden részén levő tülköt rögtön hordják a vár udvarára! Mihelyt a szolgái ezt az erős parancsolatot kihirdették: az országában lakó emberek széltében hosszában, ki kocsin, ki szekéren hozták a temérdek sok tülköt; nehány nap alatt annyira szaporodott a tülök-asztag, hogy a vár udvarát, – pedig tudom, hogy nagyobb volt mint a falu nyomása, – a sok tülök merevén még a toronynál is magasabban boritotta el; ekkor aztán azt a töméntelen sok, sok, sok tülköt a király mind bele hányatta a Tiszába… majd ha egytől egyig mind megázik: tovább mondom!