Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember. Annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett a szegény asszony. Felküldte a legöregebb lányát a padlásra:
- Eredj, lányom, hozd le azt a kis gömböcöt, főzzük meg.
Felment a legöregebbik lány érte. Amint le akarta vágni, elkiáltotta magát a kis gömböc: „Hamm, bekaplak!” Avval bekapta. Már odalent nem győzték várni. Felküldte a szegény asszony a középső lányát.
- Eredj már, lányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig?
Felment a középső lány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc megint elkiáltotta magát: „Hamm, téged is bekaplak!” Avval bekapta ezt is. Már odalent sehogyse tudták elgondolni, hogy mért nem jön az a két lány. Felküldte hát a szegény asszony a legkisebb lányát is.
- Ugyan, lányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd. Aztán hozzátok le azt a kis gömböcöt valahára.
Felment a legkisebb lány is. De ezt is csak elnyelte a gömböc. Már a két öreg sehogy se tudta mire vélni a dolgot.
- No apjuk - mondja a szegény asszony - már látom, magamnak kell felmennem. Azok most bizonyosan az aszalt meggyet eszik.
Felment a szegény asszony, kereste a lányait, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc őt is bekapta.
A szegény ember csak várta, csak várta őket, s hogy nem jöttek, gondolta, tán valami baj van. Felment ő is. Amint közel ment a kis gömböchöz, ez elkiáltotta magát: „Hamm, téged is bekaplak!” Avval bekapta őt is. De a rossz kóc-madzag már az öt embert nem bírta meg; leszakadt a kis gömböc.
Elkezdett görögni. Görgött, görgött, a padlás lépcsőjén is legörgött, kiment egyenesen az utcára. Éppen ott ment el egy csomó kaszás, jött haza a mezőről. A kis gömböc azokra is rákiáltott: „Hamm, titeket is bekaplak!” Avval bekapta ezeket is.
Megint görgött tovább. Előtalált egy csapat katonát, azokra is rákiáltott: „Hamm, titeket is bekaplak!” Avval bekapta ezeket is.
Megint csak görgött odább. Egyszer csak egy hídra tért, amely alatt a víz egészen kiszáradt. Éppen akkor ment arra egy hintó. A kis gömböc félre akart előle ugrani, hogy el ne tapossa. De leesett a hídról, kirepedt az oldala, kiomlott belőle a sok ember. Ki-ki a maga dolgára ment, a kis gömböc meg ott maradt kirepedve.
Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
