Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki közhírré tette, hogy jelentkezzen nála minden lusta: vendégül látja mindegyiket, amíg csak kitartanak a lustaságuk mellett. Kezdtek mindjárt gyülekezni a lusták! Már számtalan összejött. Nagy sátrat állított nekik, hiszen nyár volt. A szénán hevertek, de jócskán adtak nekik enni. És egyre újabbak és újabbak jöttek. Már olyan sokan voltak, hogy még a király sem tudta őket étellel ellátni. Kezdte csökkenteni az ételt, már egyre kevesebbet adott nekik enni. Amikor keveset kaptak, többen készültek elmenni:
- Ha rosszul etet minket, miért legyünk itt? Dolgozol egy kicsit - és akkor jóllakhatsz...
Még kevesebbet adott - még többen elmentek. Már egész keveset adott... és végül csak három lusta maradt. Hárman maradtak. Ekkor így szólt a király:
- Nektek túl nagy ez a sátor.
Akkor csináltatott egy olyan kicsi sátrat, hogy csak azok hárman fértek bele. És még mindig egyre rosszabbul táplálta őket. Végül közölték velük, hogy ma éjjel le fog égni a sátruk. Mondták:
- Meneküljetek el!
- Micsoda? Hadd égjen! Ha le is ég, én akkor sem megyek el.
- Én sem.
És mind a három úgy döntött, hogy nem megy el. És a sátor leégett, és ők is elégtek vele együtt.
