Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember, aki egyszer kiment az ökreivel szántani. Jött a farkas.
- No, öreg, én most felfallak.
- Ne falj fel! - mondja az öreg. - Szántanom kell az öregasszony számára.
- No, akkor szántsál! De, öreg, olyan szép, tarka ökreid vannak.
- Látod, milyen szépen tudok festeni.
- Öreg - kérdezi a farkas -, te magad festetted be őket?
- Én magam.
- Nem festenél be engem is?
- Ha akarod. Gyere el velem - mondja -, miután felszántok.
Az öreg szántott, majd elindult haza, és vele a farkas. Amikor hazaértek, így szólt a feleségéhez:
- Anyjukom, gyújts be a kemencében, tegyél fel vizet melegedni, befestjük a farkast.
A farkast jól odakötözték az oszlophoz, és amikor a fazékban felforrt a víz, kiáltja az öregember:
- Anyjukom, add a forró vizet!
Az öregasszony, loccs, a forró vizet a farkasra öntötte, a farkasnak szinte még a bőre is lejött. A farkas egy rántással elszakította magát, még az oszlopot is kidöntötte és elrohant az erdőbe. És ott minden farkasnak elmesélte a vele történteket.
- No, ha most eljön az öregember - felfaljuk!
Az öregember másnap ismét elment az ökreivel szántani. Eljött az a befestett farkas egy egész falkával, hogy felfalja. Az öregember kifogta az ökröket, hazaengedte azokat:
- Menjetek gyorsabban, mert a farkas még felfal titeket!
De ő maga felmászott egy fenyőfára, és ott ült. Odafutottak a farkasok és nézték, a magasba emelve a fejüket. A megfestett így szólt:
- Én alul fogok állni, ti pedig másszatok rám, egymás hátára, így elérjük az öreget.
És már másznak is fel. Nézte az öreg, nézte, s amikor meglátta, hogy már közel vannak hozzá, felkiáltott:
- Anyjukom, a forró vizet!
Ekkor felugrott az alul álló farkas, és a többiek mind lezuhantak. Egyik a lábát törte, a másik a szemét szúrta ki, mindegyiknek lett valami baja. Amikor mind eltávozott, az öregember lemászott a fáról, és hazament.
