Egyszer az úr megy az úton és találkozik egy emberrel. Megkérdezi:
- Ember, hová mész?
- Megyek munkát keresni. Hát te, uram, hová mész?
- Cselédet felfogadni.
- Fogadjál fel engem!
- Rendben van - felelte az úr, és megállapodott az emberrel a bérben, majd ismét kérdezi:
- Mi a neved?
- Andrius - felelte a legény.
- De én Andriust nem akarok - mondta az úr. - Váljunk el!
No, el is váltak. A legény körbeszaladta a dombot, elkerülte az urat, és ment tovább. Az úr összetalálkozott vele és megkérdezte:
- Hová mész, ember?
- Megyek munkát keresni. Hát te, uram, hová mész?
- Cselédet felfogadni.
- Akkor fogadj fel engem! - ajánlkozott a legény.
- Rendben van - felelte az úr, és megállapodott az emberrel a bérben, majd ismét kérdezi:
- Mi a neved?
- Andrius - felelte a legény.
- De én Andriust nem akarok - mondta az úr. - Váljunk el!
Az ember egyenesen átgázolt a folyón, az úr pedig a hídon ment át. A legény átért, és ment tovább. Találkozott vele az úr, és megkérdezte:
- Ember, hová mégy?
- Megyek munkát keresni. Hát te, uram, hová mégy?
- Cselédet felfogadni.
- Fogadj fel engem!
- Rendben - mondta az úr. Megegyeztek a fizetségben is, de az úr ekkor megkérdezte:
- Mi a neved?
- Andrius.
- De én Andriust nem akarok - mondta az úr. - Mi történt ma: már a harmadik emberrel találkozom, de mindegyiknek Andrius a neve.
- Uram, hát nem tudod, hogy most minden embert Andriusnak neveznek?
- Nem lehet - mondta az úr.
- Uram, ha nem hiszed, menj el vasárnap a templomba és az úrfelmutatáskor, amikor mindenki csendben imádkozik, az orgona mellől kiálts fel: “Andrius!”. Majd meglátod, hogy mindenki odafordul, ami azt jelenti, hogy mindegyik neve Andrius.
- Jól van - mondta az úr. - Ha igazad van, felfogadlak.
Vasárnap az úr elment a templomba, felment az emelvényre, és amikor mindenki hallgatott, felkiáltott:
- Andrius!
Azon nyomban mindenki megfordult. Az úr kiment a templomból és így szólt a legényhez:
- Most már tudom, hogy mindenkit Andriusnak hívnak. Igazad van. Felfogadlak szolgámnak. Mennyi bért akarsz?
- Állapodjunk meg így: egyikünk se haragudjon. Ha te, uram, megharagszol, az egész portát nekem adod, ha én haragszom meg - akkor semmit sem kell fizetned.
Meg is állapodtak. Hazamentek, Andrius mindjárt meg is kérdezte az urat:
- Mit kell csinálnom, gazduram?
- Eredj szántani - mondta az úr.
- Hol kell szántanom? - kérdezte a legény.
- Ahol a kutya fog szaladni, ott szántsál - mondta az úr.
Befogta Andrius az ökröket, és nézi, hogy merre szalad a kutya. Az kiszaladt a kapun, és át a mezőn. Andrius követi őt az ökrökkel. Este hazahajtotta az ökröket.
- No, Andrius, sokat szántottál? - kérdezte a gazda.
- Hogyan szánthassak ott sokat! A kutya rohant át a réten, én is a nyomában: egyik helyen neki az ekével, de egyszerre csak eltűnt, hol volt, hol nincs, kifárasztottam az ökröket és magam is kimerültem.
Ekkor az úr ezt mondta:
- Ej, Andrius, milyen ostoba vagy! A kutya előbb kiszaladt a kapun, a kerítésen túlra, neked azt a földet kellett volna felszántanod, nem kellett volna nézned, hogy merre futkos egész nap.
- Gazduram, most haragszol?
- Nem - felelte az -, nem haragszom, csak így mondom magamban.
- Hová tegyem az ökröket? - kérdezte Andrius.
- Oda, ahová lefekszik a kutya - felelte a gazda.
Andrius kiment, elvezetni az ökröket, hát látta, hogy a kutya bemászott a hombár alá. Akkor ő levágta az ökröket, feldarabolta és betette azokat a hombár alá. Hazament, és a gazda megkérdezte:
- Az ökröket elvezetted, megetetted?
- Hogyan etethettem meg? Nagyon sok bajom volt velük. A kutya bemászott a hombár alá, én az ökröket levágtam, feldaraboltam és betettem a hombár alá.
- Mit tettél, Andrius? A kutya előbb bemászik a hombár alá, majd szalad az istállóba. Neked azt mondtam, hogy oda vezesd az ökröket, ahol a kutya fekszik.
- Gazduram, most haragszol? - kérdezte a legény.
- Nem, nem haragszom, csak így mondom magamnak - felelte a gazda.
Másnap az úr megparancsolta Andriusnak, hogy fűtsön be a fürdőben, de úgy, hogy az ablakon át is látsszon. Andrius elment, begyújtott, leégette a fürdőt. Ezután elment az úrhoz és mondta neki:
- Nézd, gazduram, már meleg van a fürdőben!
Az úr csak nézte, nézte - égett a fürdő.
- Mit tettél, Andrius? Miért gyújtottad fel a fürdőt?
- Hiszen azt mondtad, hogy gyújtsak be, hogy az ablakon át is látni lehessen. Hát begyújtottam.
- Én, Andrius, azt mondtam, hogy a füstöt még az udvaron is lehessen látni, te pedig leégetted a fürdőt. Nem jó dolog.
- Haragszol most, gazduram? - kérdezte Andrius.
- Nem, nem haragszom, csak úgy mondom.
Pár nap múlva hívta az úr Andriust:
- Tudod, Andrius, vendégek jönnek. Eredj az akolba, és vágj le egy birkát.
- De melyiket?
A gazda meg akart szabadulni Andriustól, ezért nem is mondta meg neki, hogy mit és hogyan tegyen.
- Vágd le azt, amelyik rád fog nézni!
Andrius bement az akolba, a birkák megijedtek, mindegyik őt nézte. Akkor Andrius levágta a gazda minden birkáját. Ezután felakasztva őket, mindegyiket megnyúzta, a húst vödrökbe tette, és lesózta. Este megkérdezte a gazda:
- No, levágtad a birkát?
- Levágtam, de nem egyet, hanem mindegyiket.
- Mindegyik birkámat? Mit ki nem találtál, Andrius? Mit tettél?
- Hiszen, uram, azt mondtad, hogy vágjam le azt, amelyik rám fog nézni, de mindegyik rám nézett, ezért is vágtam le mindegyiket. És mennyit fáradoztam.
- Ej, te, Andrius!
- Gazduram, most haragszik?
- Nem, nem haragszom, csak úgy mondom.
Mit tegyen az úr, habár haragszik, de nem akarja megmondani, mert akkor az egész gazdaságát Andriusnak kellene adnia. Ekkor így szólt a legényhez:
- Most elmegyek vendégeket hívni. Te pedig, Andrius, csinálj rendet a házban! Nézd meg, hogy nem penészesek-e a söröshordók! Mosdasd meg a gyerekeket, adj rájuk tiszta inget, etesd meg őket!
- Jól van - felelte a legény. - Mindent elvégzek.
Az úr elment, Andrius otthon maradt. Kiment a kamrába, hallja, hogy a sör bugyog a hordóban. Fogta és szétverte a hordót. A sör kifolyt, elárasztotta az egész kamrát. Akkor vizet forralt és az úr gyerekeit beleültette a forró vízbe - a gyerekek el is pusztultak. Andrius fehér inget adott rájuk, az asztalhoz ültette mind, megtámasztotta őket, hogy el ne dőljenek, egy tálba tejszínt öntött, a gyerekek kezébe kanalat tett, a szájukat bekente tejfellel - a gyerekek esznek.
No, minden munkát elvégzett. Andrius ezután sétálgatott az udvaron, fütyörészett, várta a gazdát. Megérkezett a gazda a vendégekkel és kérdezi:
- No Andrius, rendben van minden?
- Rendben, uram. A sör nagyon forrt, a hordót szétverte volna, hát én kiengedtem, most a sör rendben van. A gyerekeket megmosdattam, most esznek.
Nézi a gazda, hát látja, a bor folyik a kamrában. Bemegy a szobába - a gyerekek nem élnek. Az úr káromkodik. Andrius megkérdezte:
- Gazduram, most haragszik?
A gazda sajnálta a birtokát, ezért így szólt:
- Nem, nem haragszom, csak így beszélek magamban.
Az úr egyre csak azon gondolkodott, hogy hogyan szabaduljon meg Andriustól. Egy nap kitalálta:
- Andrius, menjünk el a tengerpartra - arra gondolt, hogy a vízbe fojtja Andriust.
Rendben is volt, elment a gazda a feleségével és Andriussal a tengerpartra. Ráparancsolt Andriusra, hogy feküdjön a partra, a feleségét középre fektette, ő pedig a másik oldalra feküdt. Le is feküdtek, a gazda a feleségével elaludt. Akkor Andrius felkelt, a nőt arrébb lökte a tengerhez közelebb, maga pedig középre feküdt. Felébredt az álomittas gazda és a feleségét belelökte a vízbe: azt gondolta, hogy Andrius az, és így szólt:
- Asszony, asszony, kelj fel! Megszabadultunk Andriustól. Ő már nincs.
De ekkor megszólalt Andrius:
- Hogyhogy nincs? Hiszen itt vagyok.
Megijedt az úr, futkosni kezdett a parton, szidja Andriust, aki így szólt:
- Talán haragszol, gazduram?
- Most már tényleg haragszom.
- No, akkor a portád az enyém!
- Tudod, Andrius, verekedjünk meg! A győztesé lesz a porta.
- Jól van - felelte Andrius.
Az úr fogott egy szuronyt, Andrius pedig a hosszú nyelű favillát ragadta meg, és kimentek, hogy megverekedjenek. Az egyik a kerítés egyik, a másik a másik oldalán állt meg. A villának hosszú a nyele, ezért Andrius messze volt, és a gazda nem érte el. Andrius ezért így szólt:
- Uram, te engem nem érsz el, mert a te fegyvered rövid, az enyém meg hosszú, így én téged elérlek. Mert mi egész idő alatt szépen éltünk együtt, nem haragudtunk egymásra, lenne egy javaslatom: ha akarod, cseréljünk fegyvereket.
Az úr megörült, és ki is cserélték a fegyvereket. Nos, elkezdték a harcot. Az úr le akarta döfni Andriust, és a villája beleakadt a kerítésbe, akárhogyan is rángatta, nem tudta kihúzni, Andrius ekkor odaugrott és a szuronnyal leszúrta. Így az egész gazdaság Andriusé lett.
