Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember. Ez az ember kosárfonással foglalkozott. Egyszer arra járt a medve.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Kosarat fonok. Nézd, te lusta, te is fonhatnál. Eladnánk, lenne pénzünk.
- De ha én nem tudok - mondta a medve.
- Tanuld meg! Megmutatom.
Az ember fonta a kosarat, a medve nézte:
- Ez egyáltalán nem nehéz! Talán én is meg tudom tenni.
Visszament az erdőbe, ágakat tört le, és egy ölnyit elvitt az emberhez, leült melléje. A mancsával lehántja az ágakat és próbálja összehajtani. Nagyon erősen nyomta, és reccs, a gally eltört. Félredobta, felvett egy másikat. Azt is eltörte. És így ment ez sokáig, egy egész halommal összetört, meghajlítani egyet sem tudott.
- Oh - mondja az embernek -, jó neked, hogy tudod, de én nem tudom.
- Nem, itt nem a tudás a legfontosabb, hanem a türelem. Óvatosan és könnyedén kell behajlítani - akkor sikerül. Ha valamit kapkodva csinálsz, abból semmi jó sem következik.
