Egyszer volt egy szegény ember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Úgy kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel-nappal mindig őrölt vele. A szürke ló nagyon megúnta ezt a dolgot. Látta, hogy a más lova mindig párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot. Azt mondja hát a gazdájának:
- Édes gazdám, mi dolog az, hogy más ember mindig két lóval őröl, te meg egyedül húzatod velem a malmot.
- Biz annak az az oka, kedves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd foghatnék.
- Ha csak ez a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak társat.
A szegény ember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette. Elindult hát a szürke ló, hogy társat kerítsen magának. Mén, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha meg volna halva, mintha már a farkát se tudná mozdítani.
Odabent a rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkisebb fia ki akar menni. Meglátja a szürke lovat, azt gondolja a fehérségéről, hogy hó van. Visszamegy az anyjához:
- Jaj, anyám, nem lehet most kimenni, nagy hó van odakint.
- Már hogy volna - feleli az öreg róka - hiszen éppen nyár közepe van most. Eredj te, fiam - mondja a középső fiának - te öregebb vagy, többet tudsz, nézd meg, mi az?
Kimegy a középső fia is. Az is meglátja a szürke lovat a lyuk száján, az is visszamegy:
- Jaj, anyám, csakugyan nem lehet most kimenni, hó van.
- Már hogy volna most hó, hiszen éppen nyár közepe van. Eredj te ki, legöregebb fiam, te legtöbbet láttál már a világon, nézd meg, mi van ott?
Kimegy a legöregebb fia is. De az is csak avval megy vissza:
- De bizony csakugyan hó van, akárhogy van a dolog, semmit se látni, csak a nagy fehérséget.
- Nem lehet most hó, hiszen éppen nyár közepe van - mondja az öreg róka. - Avval maga ment ki. Látja, hogy nem hó, hanem szürke ló. Gondolkozóba esik, hogy kellene azt elhúzni onnan. Ha ott marad, még csak ki se tudnak járni tőle. Próbálják elhúzni a három fiával, de meg se tudják mozdítani. Elmegy hát az öreg róka a farkas komájához:
- Kedves komám, ugyancsak jó pecsenyére tettem szert. Már oda is vittem a lyukam szájához, de sehogyse fér belé. Pedig ha kívül marad, mind kikezdik a varjak. Azért hát azt gondoltam, húzzuk el a te barlangodhoz. Abba talán belefér. Majd rájárhatunk ketten is.
A farkas megörült a jó pecsenyének. Gondolta magában: Csak egyszer az ő barlangjában legyen, nem eszik abból a róka egy fél falatot sem. Mindjárt visszamentek a róka lyukához. Még akkor is ott feküdt a szürke ló, tettette magát, mintha meg volna halva. Mikor odaértek, elkezdett a farkas tanakodni:
- Hogy kellene ezt az én barlangomhoz elvinni, koma?
- Hát csak úgy - felelt a róka - ahogy én idáig hoztam: a farkam a farkához kötöttem, úgy húztam árkon-bokron keresztül, még csak nehéz sem volt. Most hát kössük a te farkadhoz a farkát - úgy a legszebben elviheted.
A farkas mindjárt ráállott: „A bizony jó lesz!” Már előre fente a fogát a jó pecsenyére. - A róka meg jó erősen összekötötte a farkas farkát a szürke ló farkával.
- Húzhatod már, koma!
Húzza a farkas, majd megszakad, de meg se bírja mozdítani. Amint legjobban erőlködik, hirtelen felugrik a szürke ló s elkezd szaladni. Húzza ám a farkast a farkánál fogva maga után árkon-bokron keresztül, viszi egyenesen a gazdájához.
- No, gazdám, hoztam magamnak társat!
A szegény ember mindjárt agyonverte a farkast. A bőrét eladta jó pénzért, azon vett egy másik lovat. Attól fogva sohasem őrölt magában a szürke ló.
