Egy
parasztnak három fia volt, azok elmentek szolgálatot keresni. Mikor mentek, a
kissebbik kenyeret kért, mert nagyon megéhezett; a bátyjai azt mondák neki,
hogy ha az egyik szemét ki hagyja szúrni, kap kenyeret; a szegény gyermek ki
hagyta szúrni az egyik szemét, és érte kenyeret kapott. Azt csakhamar megette,
de csakhamar megint megéhezett, és újra kenyeret kért. A bátyjai azt mondák,
hogy ha a másik szemét is kitolatja, úgy adnak neki; ő hát minthogy nagyon éhezett
a másik szemét is kitolatta, azután egy akasztófa alá vezették; és azt mondák
neki: Maradj itt, ez város, majd mi bemegyünk a városba; és elmentek, és szegényt
ott hagyták az akasztófa alatt. Ők pedig azért cselekedték azt, mivelhogy az öcscsök
szép legény lévén, gondolták, hogy majd minden ember azt szereti meg, ők pedig
szolgálatot nem kaphatnak, aminthogy nem is kaptak, hanem végtére katonáknak
kellett lenniök. A szegény vak pedig az akasztófa alatt ült, azt gondolta hogy
valami város; éjtszaka éjfél tájban, az akasztott emberek az akasztófárúl leszállottak,
és azt mondta az egyik: Az éjtszaka oly harmat fog esni, hogy ha a vakok a
szemeket megmosnák benne, mindjárt látnának, és más betegségre is igen jó. A másik
azt mondá: Látod, a városban a király leánya már régen beteg, és senki sem
tudja meggyógyítani, pedig könnyű volna, mert a feje alatt egy varas béka van,
azt meg kellene égetni, és azután mindjárt meggyógyúlna. Azután fölmentek
megint az akasztófára. A szegény vak mindjárt elmászott a fűbe, harmattal
megmosta a szemit, és mindjárt látott mint azelőtt. Akkor fölkelt, és bement a
városba, amint bemegy egy házhoz, éppen annak az embernek a fia vak volt, mert úgy
született erre a világra. Kérdi, hogy miért nem gyógyíttatják azt a gyermeket?
felel az anyja: Oh már sokat költöttem rá, még se használt. Felel a legény: Én
meggyógyítom. Mond az asszony: Csak gyógyítsa meg az úr, a mit kíván,
megfizetem. Mindjárt megkente a gyermek szemeit, és látott a gyermek; kiáltozott,
mondván: Édes anyám, látok mindeneket. Az anyja nem tudta mit csináljon örömében.
Haza jött a gazda; amint látta hogy a fia lát, azt mondta: Barátom, ezt nem
tudom megköszönni, hanem maradj a házamnál mintha gyermekem volnál; és ott is
maradt. Hát elfutott a híre, s így sok vakokat hordtak hozzá gyógyítani. Azután
a király fülébe is ment a hír, hogy olyan nagy doktor ért a városba, hogy a született
vakot is meggyógyítja, kiküldött egy szép sézát hogy menjen hozzá; fölült és
bement a királyhoz. Monda neki a király: Nekem vagyon egy beteg leányom, hogyha
meggyógyítod, mindjárt neked adom feleségednek, fele királyságommal együtt.
Felel a legény: Hadd lássam én azt a beteget! és bemegy a beteghez, a pulsusát
megtapintja, s azt mondja: Csak hamar fűtsétek be a kemencét, és jól befűtöttek,
ő pedig fölemelte a királyleányt az ágybul, és a másik ágyba vitte, a békát
titkon kivette, és a kemencébe vetette, és ott állott míg el nem égett. Mihelyt
a béka elégett, mindjárt fölkelt az ágybul a leány, és egészséges lett. A király
mindjárt papot hivatott, és összeesküdtette őket, és vicekirály lett belőle. Ez
aztán a bátyjait magához hivatta, mert az ő regementjében voltak, és kérdezte
hogy vagyon-e több atyjokfia oda haza? Felelnek: Fölséges király, egy öcsénk
van még oda haza, hanem szegény vak, vakon született. Mondá nekik: Megösmernétek-e,
hogyha itt volna? Felelnek: Mi megösmernénk, mert jegy van a mejjén. Felel a
király veje: Látjátok, én vagyok az öcsétek, itt van a jel a mejjemen. Ti azt
gondoltátok, hogy a ti gonoszságtok rejtekben fog maradni, holott egy falat
kenyérért a szemeimet kiszúrtátok. A bátyjai térdre estek, és könyörögtek, hogy
csak az életeket hagyja meg, akarhogy megbünteti is őket. De ő azt mondá: Én
megbocsátok mindeneket, hanem a regementtől el kell mennetek, s el is mentek.
XLVIII. AZ IRÁSTUDÓ SZEGÉNY FIU.
Volt
egy szegény ember, kinek sok gyermekei voltak, és kenyere kevés. Az öregbik fia
oskolába járt; már jól tudott olvasni, és okosabb is volt mint a többi, azért
hogy látta a nyomorúságokat, azt mondá az apjának: Édes apám, mink igen szegény
módon élünk, azért én azt gondoltam, hogy elmegyek szolgálni, majd a mit
keresek, haza hozom, hogy könnyebben élhessünk. Az apja mondá neki: No fiam,
csak menj el, és keress szolgálatot. A legényke elmegy egy nagy erdőbe, eleibe
jön egy zöld vadász, és mondá neki: Mit fáradozol szegény legény? Felel neki a
gyermek: Én szolgálatot keresek, ha valaki megfogadna. Kérdi a vadász: Tudsz-e
olvasni? Felel a gyermek: Nem tudok, mert szegény szüléktül való vagyok, nem
taníttathattak. Felel a vadász, ki az ördög volt: No épen ilyen kell nekem,
megfogadlak szolgának és jó bért adok. És akkor elvitte a házához, és a szobájában
az ágyat megmutatta, és mondá neki: Most az lesz a dolgod, hogy az én ágyamat
mindennap föl kell vetned, és a szemetet kisöpröd mindennap. A legény híven
szolgált, amit neki az ura mondott, azt mind végben vitte; az ura csak ritkán
volt oda haza, s mivel a legénynek dolga sok nem volt, azért a könyveit
forgatta, hanem egy sem tetszett neki; végtére egy rongyost legalól kihúzott, és
olvasta, az megtetszett neki, mert minden ördöngösség benne megtaláltatott. Azért
hogyha az ura odahaza nem volt, mindig abbul tanult, és végtére jobban
megtanulta, mint az ördög maga tudta; vigyázott is jól, hogy el ne felejtse az ördögi
tudományt. Mikor az esztendeje kitelt volna, az ördög kifizette amiben
megegyezett vele, azután elvitte oda vissza, ahol megfogadta. Azután egymástul
elváltak, s a legény haza ment az apjához.
Míg
a pénziben tartott, addig jól éltek, de mikor elfogyott, akkor megint csak szegény
módon kellett nekik élni. Mivel pedig már tudott magán segíteni, az apjának
mondá: Tudod édes apjám, hogy megint szegénységgel kell élnünk; azért én majd
egy nagy ökör leszek, akkor te hajts el engem a vásárra, és adj el száz forintért,
hanem a kötelet oda ne add, ha mindjárt száz forintot adnak is érte. Az apja más
nap a fiát elhajtotta a vásárra, egy nagy szép kövér ökör lett belőle. Mikor már
a vásárba értek, mindjárt sok kérői voltak, hanem hogy száz forinton alul nem
adta, nem vehette meg senki is, utóljára egy fiatal mészáros jött hozzá, aki
remekelni akart, az megfogta, el akarta vezetni; az ember pedig mondá: Uram, a
kötelet el nem adtam, mert az nekem oda haza kell. A mészáros egy forintot
akart neki adni, de az ember mondá: Uram, száz forintért sem adom a kötelet. A
mészáros megharagudt, visszavetette neki és újat vett, s rá kötötte, és haza
vezette, az istállóba bekötötte, maga pedig a szobába ment enni. A legényeinek
azt mondá: Menjetek, adjatok szénát annak az ökörnek. A legények szénát vittek
neki, hát az ökör megszólamlott hozzájok, és mond: Nekem széna nem kell, hanem
pecsenye és jó bor. A legények megijedtek hogy az ökör szól, és kiszaladtak, a
gazdának megbeszélték, hogy az ökör emberi nyelven szól. Erre a gazda szalad,
kapja a fejszét és kést, le akarja vágni, de mire a mészáros oda ment, az ökör
elszaladt, és mire az apja haza ment, már a fia a szobába fütyölt, min az apja
mód nélkül megörűlt.
Azután
megint jól éltek míg a pénzben tartott; és mikor a pénz elfogyott, az apjának
azt mondá: No most egy szép paripa leszek, aztán ülj rám, és alább ne adj mint
három száz forinton. Az apja úgy cselekedett mint a fia parancsolta. Más nap
egy igen szép paripa lett belőle, az apja reá ült, s a vásárba vezette. Az ördög,
akinél tanulta a mesterséget, megtudta, hogy oly igen megtanulta, az is elment
a vásárra, és az emberhez megy, és kérdi, hogy mire tartja a lovát? Felel az
ember: Három száz forinton. Az ördög mindjárt ezüst pénzzel kifizette, az ember
pedig elfelejtette a kantárt kivenni a fejibül, mivel a pénz igen szép volt, azért
elment haza; az ördög pedig felült a legénybül lett paripára, és hegyeken völgyeken
ment mint a szél. Egyszer egy korcsmába teként be, tehát sok részeg ember volt
ott, s káromkodtak. Ez megtetszett az ördögnek, a lovat megkötötte egy fához,
maga pedig bement a korcsmába, a szegény legény ló képibe búsúlt, de el nem
szabadulhatott; arra megy egy gyermek, mondja neki a legénybűl lett ló: Te
gyermek! gyere szabadíts meg, ezt az állam alatt való szíjat kapcsold ki; a
gyermek megijedt, elszaladt tűle. Azután egy leányka ment arra, annak is
mondta, az oda ment és kihúzta a kantárt a fejibül, és az én paripám vissza
szalad nagy messzi. Az ördög ezt észre vette, utána szaladt, már el is érte
volna, hanem a legény egérré lett, és egy lyukba bújt; az ördög pedig macskává
vált, és a lyuknál leste, hanem hogy sokáig elől nem jött, a macska elaludt; az
egér a lyukbul kijött, és galambbá változott, és elröpűlt nagy messzi, úgy hogy
mikor az ördög felébredt, és észbe vette, már jó messzi volt. Akkor csakhamar
tikölő kányává változott az ördög, utána röpűlt, már el is kapta volna, de a
galamb egy király udvarába röpűlt, és a király leánya épen a folyosón sétált,
eleibe röpűlt, és aranygyűrővé vált; a királyleány látta a galambot és a gyűrőt,
azt gondolta, hogy a szentlélek hozta neki, s az ujjába dugta a gyűrőt. Erre az
ördög a királyba bújt, és annyira kínozta, hogy majd csaknem meghalt, az ágyban
meg sem tudott mozdúlni. Orvosokat hívatott tehát, hanem senki sem tudta meggyógyítani;
hát az ördög kiment belőle, és doktornak adta ki magát, s a királyhoz ment. Azt
mondta neki, hogy mit fizet neki? ő meggyógyítja; felel a király: Én neked adom
valamit a világon kivánsz; felel a doktor: Én csak azt a gyűrőt kivánom a mely
a leányod ujján vagyon. A király megigérte. Akkor egy kis üvegből adott neki
inni, mindjárt meggyógyult. Azonközben a gyűrő megszólamlott a leányhoz, és
monda: Lásd az a doktor nem más, hanem az ördög, engem el akar vinni, azért
hogyha az atyád parancsolja, adj oda, de a kezibe ne adj, hanem ejts a földre,
majd én köles leszek. Mikor a király fölkelt az ágybul, a doktorral együtt a leányhoz
megy, és mondja a leányának: Édes leányom, ez az úr engem meggyógyított, hanem
a gyűrődet kivánja, add neki. Felel a leány: Én a gyűrőmet neki nem adom; és
siránkozott; az atyja pedig parancsolta, hogy adja neki; a leány tehát oda
dobta neki a földre, és a gyűrő kölessé vált, a doktor pedig egy csunya kakas
lett, a kölest ette, hanem azt, aki a padlás közé szorúlt, nem ehette meg, a
kakas pedig azt gondolta, hogy mind megette, azzal elröpült pokolba, a köles
pedig, aki a padlás közé szorúlt, fölemelkedett, s egy szép legény lett belőle.
A királyleány elcsudálkozott rajta, és hogy igen szép legény volt, megszerette,
és az atyjának könyörgött hogy legyen az a legény az ő ura, a király
megengedte, és öszveházasodtak, így a szegény legénybül király lett, még pedig
most is élnek, hogyha meg nem haltak.
