Egy
parasztnak volt három fia, és azokat mesterségre megtaníttatta; az egyik barbél
lett, a másik kovács, a harmadik vitéz. Elmentek vándorolni; egynéhány esztendőkig
oda voltak, azután haza mentek az atyjokhoz. Az atyjok nagyon megbetegedett és
magához hivatta mind a három fiait, és azt mondá nekik: No most melyitek
tanulta ki legjobban a mesterségit? beszéljétek meg nekem hogy mit próbáltatok:
a melyik legjobban kitanulta mesterségit, az legjobban jár. A barbély azt mondá:
Atyám, én úgy kitanultam a mesterségemet, hogy mikor a nyúl legjobban futott,
akkor borotváltam meg. Az apja azt mondá: Fiam, te ugyan kitanultad a mesterségedet,
magam is szeretem azt. A másik, a ki kovács volt, azt mondá: Én az én mesterségemet
úgy kitanultam, hogy mikor a ló legjobban futott, a patkót felütöttem, és
megint le is szedtem. Az apja azt mondá: Fiam, te is ugyan jól kitanultad a
mesterségedet. A vitéz gondolkozott hogy mit mondjon az apjának, hát azt mondja:
Atyám, hogyan jártam: egyszer kimentem sétálni a mezőre, oly nagy zápor jött
hogy iszonyatos volt, rajtam volt a legszebb ruhám, mind oda lett volna, hanem
a volt a szerencsém, hogy a kardom velem volt, azt kirántottam, és úgy hadarásztam
magam körűl, hogy egy csöpp esső sem esett rám hazáig, szárazon mentem haza, a
tisztek csak úgy csudálkoztak rajtam, hogy megláttak, hogy úgy tudok fektérozni;
annyi ajándékot kaptam, hogy alig tudtam elvinni. Erre az apjok azt mondá:
Ugyancsak jól kitanultátok mesterségteket, fiaim, már most az én pénzemre nem
szorúltatok, azt a szegényeknek adom. Hát oda hivatta a papot, és minden pénzit
a papnak adta, hogy a szegényeknek osztogassa; a pap elvitte, és a szegényeknek
osztogatta; a paraszt azután megholt, a fiai nagy haraggal elmentek vándorolni,
és akkor bánták, hogy mesterségekkel annyira kérkedtek. Így csalatkoztak meg
szegények a kérkedés miatt.
