Egyszer egy vén róka
nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá
csapta, és elindult vele világgá.
Ment, mendegélt, míg
estére egy gazdaember házához nem ért.
Bekopogott, és amikor
megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:
- Szegény utasember
vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.
Jószívű ember volt a
gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával
is megkínálták. A róka megköszönte, szerényen a padra kuporodott, a zsákját
pedig a pad alá tette.
Mielőtt lefeküdtek, azt
mondja a gazdának:
- Jaj, gazduram, nem jár
itt a ház körül valami tolvaj? Ebben a zsákban egy szép nagy kakas van, nem
szeretném, ha elveszne!
- Sose búsulj; róka
koma, az én házamból még nem veszett el semmi! Csak aludj nyugodtan! - biztatta
a gazda, s még mosolygott is, hogy a róka félti a kakasát.
Persze hogy a zsákban
semmi sem volt! Hanem azért mikor felébredtek, a róka jajgatni kezdett:
- Jaj, jaj, jaj, valaki
ellopta az én drága kakasomat!
Csitították, hogy dehogy
lopták el, már ugyan ki lophatta volna el? Talán elbújt a szobában valahova.
Keresték mindenfelé, de sehol sem találták. Szörnyen szégyellte magát a gazda,
hogy éppen az ő házában tűnt el a rókának valamije, de meg sajnálta is
szegényt, hogy olyan keservesen siránkozott. Mi mást tehetett volna, adott egy
szép nagy kakast a rókának, hogy ne sírjon úgy, s most már menjen tovább
békével.
El is ment a róka nagy
örömmel.
Ment a kakassal egész
nap, este pedig megint bekopogtatott valahova.
Itt is jó emberek
laktak, akik szívesen látták. Amikor le akartak feküdni, a róka ismét
körülnézett a szobában, mintha tolvajok után kutatna, majd így szólt a
gazdához:
- Tudja meg, gazduram,
hogy egy szép kövér lúd van a zsákomban. Jaj, ha azt ellopná valaki!
- Nem lopja azt el nálam
senki. Csak feküdj le, és aludj nyugodtan - mondotta a gazda.
Hanem hát a róka csak
azt várta, hogy mind elaludjanak. Akkor szépen kivette a zsákból... No, ugyan
mi is volt a zsákban? Hát bizony a kakas volt, semmi más. Kivette a kakast, és
úgy megette, hogy még egy tolla sem maradt. Hej, de aztán reggel rá is kezdett
megint a siránkozásra:
- Jaj, jaj, jaj, valaki
ellopta az én drága szép ludamat!
Keresték ezt is
mindenfelé, s mikor végül nem találták sehol, a gazda adott neki egy jó kövér
ludat, csak ne sírjon és ne panaszkodjon, hogy nála elveszett valamije.
Ment tovább a róka a
kövér lúddal, és úgy örült, hogy majd kiugrott a bőréből. Az úton tízszer is
kibontotta a zsákot, hogy megnézze, benne van-e még a lúd. Így ment, mendegélt,
míg estére ismét egy házhoz ért. Itt is kopogtatott, beeresztették, de mielőtt
lefeküdtek, megint így szólt a gazdához:
- Idetettem a zsákom a
pad alá, mégsem merek nyugodtan aludni, mert tudja meg, gazduram, hogy egy szép
kövér malacom van benne!
- Csak aludj nyugodtan -
biztatta a gazda -, akármi is van a zsákodban. Az én házamban nem lesz semmi
baja!
Hát a gazda ugyan nem
jól gondolta, mert alighogy elaludtak, a róka úgy felfalta a kövér ludat, hogy
se tolla, se csontja, se egy darabkája nem maradt. Hanem rá is kezdte már
hajnalban a nagy siránkozást:
- Jaj, jaj, jaj, valaki
ellopta az én drága szép malacomat!
Hiába csitították, hiába
vigasztalták, s hiába is keresték a malacot mindenfelé. Itt sem maradt más
hátra, a gazda végül is adott a rókának egy szép kövér malacot.
No, most volt csak nagy
örömben a róka, mikor kiért az országútra, s a zsákot kibontotta! Sohasem
látott még ilyen szép malacot. Ebből lesz ám csak jóízű pecsenye!
Ment, mendegélt egész
nap, s estére megint csak bekopogtatott egy gazda házához. Beeresztették, s
itt is ugyanazt mondta, mielőtt lefeküdtek:
- Gazduram, jól
vigyázzon ám éjjel a tolvajokra, hogy el ne lophassák az én szép kövér
disznómat, ami ebben a zsákban van!
Odanéz a gazda, hát
látja, hogy a zsákban nem férne el egy kövér disznó, de meg hallotta is, hogy
csak kismalac visít ki belőle. No de azért nem szólt semmit, csak elaludt
szépen.
De nem aludt ám el a
róka! Megette a malacot szőröstül-bőröstül, s alighogy pitymallott, már el is
kezdte a jajgatást:
- Jaj, jaj, jaj, valaki
ellopta az én drága szép disznómat!
A gazda mindjárt rájött
a turpisságra, de azért tette magát, mintha sajnálkoznék. Így szólt a rókához:
- Jaj, csak ne búsulj,
és ne kiabáld tele a falut, inkább kettőt adok az egy kövér disznód helyett.
Add ide a zsákot, hogy odakinn tegyem bele őket.
Kiment a gazda a róka
zsákjával. Volt neki két mérges kopókutyája, éppen jó éhesek voltak. Ezeket
bedugta a róka zsákjába, jól be is kötötte, azután a rókának adta, hogy
igyekezzék a faluból kifele.
Nem kellett a rókának
kétszer sem mondani, most vitte csak nagy örömmel a zsákot, s már előre nyalta
a száját a jó zsíros lakomára! Alig várta, hogy kijusson a faluból az
országútra.
Kibontotta a zsákot,
hogy megnézze a két disznót, hát amint bontja, ugyan mi ugrik ki belőle? A
kopókutyák! Nosza, szaladóra fogta róka koma a dolgot! Nem kellett már neki
disznópecsenye, csak a bőrét megmenthesse!
Hanem hiába szaladt,
mert a két kopókutya utolérte és szét szaggatta.
Ha a rókát a kutyák szét
nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.
