Volt
Amszterdam városába egy ördöngös praktikájú zsidó, aki nem csak a földi emberek
előtt tudta magát hatalmasnak mutatni, hanem még a levegői és tüzi lelkeknek is
tudott hatalmasan parancsolni, úgy, hogy ha előhívta őket, tehát akármely
parancsolatokat adott nekik, szívesen és a legnagyobb serénységgel teljesítették.
Az ő hatalmas egyik ereje egy könyvbe volt, melyet ha balra megnyitott tehát a
tüzi lelkek jöttek elő és engedelmeskedtek neki; más ereje pedig egy gyűrűbe
volt, melyet ha a kövivel megfordított az ujjába, tehát a levegői lelkek jöttek
szolgálatjára. Az ördöngös varázslót Matadájnak nevezték. Ez evvel a nagy
praktikájával és erejével annyi kincset gyűjtött már magának, hogy sem gazdagságra
sem erőre hozzá fogható ember nem találtatott. Egykor szobájában üldegelvén, az
ő varázsló könyvét elővette, és némely különös dolgokat a könyvből nézvén, magát
kecsegtette. Többi között azt is feltalálta, hogy vagyon az indiai setét
tengereken túl egy hegy mely alatt fekszik egy megbecsűlhetetlen kincs melynek
drágaságát és szépségét emberi elme meg nem foghatja, és hogyha ki annak a
kincsnek birtokához juthat, az magát az egész világon leghatalmasabbá teheti.
Ezt hogy a Matadáj megtudta, örömibe székiről felugorván, és már a halhatatlan
kincs birtokosának gondolva magát, örömiben tapsolt. Csak nagy hamarsággal
paripát nyergeltetett, és kisétált a városon kivűl lévő téres mezőre, és midőn
a könyvit megnyitotta volna, tehát a tüzi lelkek megjelentek rémesztő nagy
sokasággal; kevés vártatva pedig megfordítván közép ujjában lévő gyűrűjét,
ennek erejével a levegői lelkeket mind előlcitálta. Midőn a nagy sokaság már
mind együtt lett volna, és fűszálként reszketve várták a hatalmas Matadájnak
parancsolatját, egyszer megnyitván száját, mennydörgő parancsolatját mindjárt
teljesíték, és nekie a föld alatt elrejtett kincsét, azaz megbecsülhetetlen
Szaksza várát, mindjárt előlhozzák. Matadájnak erős parancsolatjára a lelkek
morgolódó szavakkal sopánkodva mondották, hogy őnekik az nem állana
hatalmokban, hogy azt elhozhatnák, mivel az a föld alatt levő lelkeknek vagyon
hatalmába, és azok tízszer annyi erővel bírnak, mint ők; hanem ha el akarod
hozni, mondották, tehát ennek megszerzéséhez szükséges egy ártatlan zsidó
gyermek, melynek Lámek a neve; azután ha a gyermeket megtalálod, tehát majd
akkor mit mívelj és miként bánjál vele, megtanítunk, mert nincs olyan erő aki
azt a kincset onnan felhozná, egyéb az oly ártatlan gyermek, melyet Lámeknek hívnak.
Erre a nagyra vágyó öreg Matadáj, megvakarván a fejét, a lelkeket magától
elbocsátotta, maga pedig haza ballagott, de nyugtát sehol sem találta. Így harmad
napig magában tünődvén, végtére magában elvégezte azt, hogy elmegy és felkeresi
a világban akárhol azt a Lámek nevű gyermeket.
Így
tehát lovat fogat a hintajába, és megindúl Ázsiának részeiben keresvén az Izráel
népei között a Lámek nevű gyermeket. De sehol nem tudtak ily nevűt találni. Végre
sok fáradságai után elkedvetlenedve és a dolog felől egészen kétségbe esve, elérkezik
Konstantinápolyba. Amint tehát Konstantinápol utcáin alá s fel járna, és a
gyermekeket, akik az utcán játszottak, egyenként kérdezné, hogy melyiket hogy
neveznék? és amely gyermek a maga nevét neki megmondotta, tehát megajándékozta
azt: ezt látván a gyermekek egymást nevekről kiáltozván, hogy jőnének ide mert
ez az öreg úr pénzeket osztogat; végre egy hét esztendős gyermek felszóval kiálta
pajtására: Lámek, jöszte ide, kapsz te is ettől az úrtól pénzt. Ezt hallván
Matadáj, jobban szemlélte a gyermeket, ki végre hozzá jutván, kérdi tőle:
hogyan híják, és az atyja hol lakik? Ki is mondja, hogy őtet Lámeknek hívják, és
az atyja ide nem messze (ujjával mutatván) ebbe a házba lakik. Matadáj örömiben
egészen magán kivűl ragadtatván, megfogja a gyermek kezét, és kényszeríti hogy
vezetné őtet atyjához. A gyermek megörülvén az ajándéknak melyet nekie Matadáj
adott, egyenesen az atyjához vezeti, ki szegény sorsú ember lévén nem tudta
mire vélni a dolgot hogy kit tiszteljen Matadájban, mivel látta uri személyét és
gazdag öltözetit. Kérdezvén tehát nagy alázatosan Matadájt, hogy kihez legyen
szerencséje? mondja neki ez, hogy ő idegen országban lévő kereskedő légyen, és
mivel most erre járok, tehát semmiképpen el nem mulaszthattam hogy tégedet mint
régi őseimről maradott atyámfiát meg ne lássalak, kit már régen feltaláltam irásaimban
hogy te nekem atyámfia vagy. Tégedet is, úgymond, boldogítani akarlak mivel
nekem az egek eleget adtak: de tudod-e, kedves atyámfia, add ide nekem a
fiadat, hadd nevelhessem és taníthassam őtet; hidd el, derék embert építek a
fiadból, melyet magad is meg nem fogsz bánni. Az öreg Lámek örvendett, hogy
szegény ember létére ily nagy úr neveli fel a fiát: így nagy hamar meglett az
egyesség, mivel a szegény sok ajándékokat kapott, a melyen nagyon örvendett.
Egy
kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis ártatlan Lámekhez,
de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már egyszer a dologhoz kellene fogni,
és a megmagyarázhatatlan kincset a kezihez venni. Egykor kilovagolván az öreg
Matadáj a mezőre, kivitte magával Lámeket is: itt előcitálja a lelkeket,
melyeket meglátván Lámek, szörnyűképpen megijedett: de az öreg Matadáj bátorítván
őtet, hogy ne féljen, mert csak mind az ő jó barátjai; parancsolja a lelkeknek
hogy őtet vigyék és ragadják egész ahoz a hegyhez, melyben Szakszavára el
vagyon rejtve. A lelkek fogván őtet Lámekkel együtt letették egészen a hegyoldalba.
Ekkor Lámek körűlnézi magát, és látván ezt a szörnyü vidéket, igen kezdett félni,
de Matadáj újra bátorította őtet hogy ne félne, mert semmi bántása nem lesz
ahol őtet látja. Míg ezek így beszéltek, addig a tűzi lelkek lóganajt szedvén,
azzal tüzet gerjesztettek, melyre azután lókörmöket hánytak; mire a tűznek
rettenetes nagy füstje kerekedvén, ez a levegőben egy nagy felhőé vált, mely
nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly mennydörgés támadt abban, hogy
rettentő ropogásával Matadájt is csakhogy le nem ejtette lábáról. A zengés után
megnyilt a felhő, és nagy suhanással egy mennykő a kősziklába vágott; a kőszikla
nagy ropogással megnyílt, és irtóztató gőz jött belőle, melynek eltávozása után
egy szép márványkő garádics termett előttök, mely a kősziklában alá vezetett.
Ekkor Matadáj a lelkeknek ösztönözése után a gyermeket kérte, hogy menjen a kősziklának
nyílásába alá: melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt,
szabadkozott, hogy ő nem megyen alá; de Matadáj bátorítván őtet hogy ne féljen,
csakhogy a kősziklába menjen le, és a bent levő folyosón midőn keresztülmész,
egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll melyre egy lakat vagyon
felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki fiam; és ha azt a lakatot kihozod
nekem, akkor haza viszlek atyádhoz, és nagy sorban és jó állapotban
helyeztetlek. Ezekre a beszédekre nagyon keveset hallgatott Lámek, mert nagyon
félt; akkor odaadja a gyűrűjét Lámek kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha
valami bajod leszen, akkor csak fordítsd meg az ujjadba e gyűrűt; tehát ezek az
óriások, akiket itt látsz, neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is
keveset hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem megy a
kősziklába, őtet itt hagyja, és a vadak őtet megeszik. Ezen beszédtől megréműlvén,
reá állott szegény Lámek, és bement a kősziklába, hol reszkető félelem fogta
el, és egész testiben remegett és fázott. Így ballagván a kősziklának garádicsán,
midőn már általment volna a folyosón, kinyílt előtte egy fényességü szép kert,
melynek gyümölcsfái csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és más drágakövekből lévő
gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a közepiben egy nagy karbunkulus oszlop állott,
melynek magassága hatodfél könyöknit mért, vastagsága pedig egy tíz akós hordóhoz
hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon volt függesztve a lakat, melyért Lámeket
a vén Matadáj beküldötte. Midőn ezt meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás
nélkül hozzája közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességű oszlopról
levette, egyszerre nagy szélzúgás, rettentő mennydörgés és villámlás fogta el a
kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett és a nagy rettentő földindulástól
a földre esett; de míg ő itt magán kivül a földön hevert, addig a szélvész
elcsendesedett; ő pedig lábra állván, a lakatot, mely egy arany láncon függött,
a nyakába akasztotta és tántorogva visszafelé indúlt a kertből Midőn így menvén
szemlélné a kertnek drága terméseit, és megkivánván őket, minden zsebjeit velök
jól megrakná: amint az első gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a kősziklának a nyílása,
melyen Lámek bement volt, rettentő csattanással becsukódott. Midőn Lámek jól
megrakodván visszament a folyosón, a folyosó már nem volt oly világos mint azelőtt:
megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel a kimenetelt meg nem
találta. Matadáj, aki a kősziklának nyílásánál odafent állott, látta hogy a kőszikla
összecsukódott: rettenetes volt tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden
kincsestől elvesztette, hanem a gyűrő is, melyben egyik ereje lakozott, Lámekkel
együtt a hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi reménysége többé nem levén, s
maga szerencsétlenségén bánkódván, magát a tüzi lelkek által, melyeken a könyvinek
erejénél fogva még hatalma volt, haza vitette, és elvégezte magában hogy szomorú
életét hazájában töltse.
Lámek
azalatt a barlangban nagy sínlődéssel jajgatván, számtalanszor Matadájt kiáltozta,
de sehonnan semmi segítsége nem jött. Midőn így két napig a setétben alá s feljárkálna,
kezeit egybe kúcsolván és fejére emelvén szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyűrű
az ujjában megfordúlt, s előtte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel,
hogy a felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban megrezzent:
de midőn a gyűrűnek ereje eszében jutott, tehát megbátorodott és kéré őket,
hogy őtet vigyék ki erről a helyről. Erre a parancsolatra felkapják őtet a
lelkek, és kivivén a hegynek oldalába lették, és megint megkérdezték tőle, hogy
parancsol-e még valamit? Ő pedig, haza vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék
őtet Konstantinápolba, ezek pedig, minekelőtte haza vitték volna, tehát
meggondolták, mely hatalmas ember lenne ő, mivel, úgy mond, hogyha a lakatot,
melyet a kősziklából hoztál haza, felnyitod, tehát ami lelkek a föld alatt
vannak, mind királyostól neked engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték,
és Konstantinápolon kivűl letették.
Lámek
nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki, mely rengetegbe vitte
őtet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja, nagyon sajnálta a fiát, de máskép örűlt,
hogy az ő fia mennyit próbált és nyert legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévő
lelkek kivitték az erdőbe, és ott egy kivésett fából csinált váluban egy különös
erejű fürdőbe tették, melyből midőn kijött volna, mind nagyságára mind ideire és
szépségére megváltozott; de még a mi több, minden főrendekhez illő tudományokkal
bővelkedett, s minden idegen országokban lévő nyelveket tudott úgy, hogy hozzá
fogható ember sem szépségre, sem tudományra nem volt. Ekkor visszament Lámek az
atyjához; de mivel formájából egészen megváltozott, tehát ez meg nem ismerte.
Ekkor mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám, hallottam hogy Szolimánnak van
egy nagyon szép leánya, én őtet megnézem, hogy érdemes-e hozzám vagy sem? Ekkor
megindúlt, és a merre a kisasszony sétálni szokott, magát az út mellett egy
odvas fába rejtette, mivel a királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor
senkinek sem volt szabad magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép
kisasszonyt az odvas fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna,
az orra vére megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani, és Lámeknek
legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek volt, támaszkodott, és várta
míg az orra vére el fog állani. Lámek az odvas fából nagyon kedvére nézte a szép
Florentinát, mivel ez volt a neve a királykisasszonynak; és nyakig bele
szeretett. Midőn pedig elment volna a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és
haza menvén megbeszéllette az atyjának, mely móddal látta meg a szép
kisasszonyt.
Ezek
után elővette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott a hegyből, és
beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának ilyen szókkal: Mondd hogy én
ezeket a szép drágaságokat küldöm a kisasszonynak jegybérűl, hogyha a felséges
szultán nekem a leányát ide adná. Az atyja megszomorodván fiának e kérésén, nem
akart elmenni a felséghez, de a fia bátorítván őtet hogy csak menjen, és nem
lesz semmi bántása, elmegy végre az atyja a szultánhoz, és mondja, hogy ezt az
ajándékot az ő fia küldi a felséges kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát
feleségűl adná. A császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot
szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan kapta volna
azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli urait; kik is látván a drága
kincseket, egy-egy országra becsűlték darabját; de mivel a kisasszony már el
volt másnak jegyezve, és a lakodalom is már harmadnapra el volt rendelve: így
tehát, hogy az öreget a nyakáról elküldhesse, és a drága ajándék is nála
maradhasson, azt mondották neki, hogy ha a fiad ily drága ajándékot hoz holnap
ily renddel: hogy huszonnégy leányok egy-egy kosárral hozzanak, és maga a fiad
tízenkét inasoktól kísértetve a legszebb ízlésű ruhába jön, megkapja a
kisasszonyt. Ezt csak azért mondották a szegény embernek, mivel gondolták, hogy
az lehetetlenség oly szegény ember fiától. Az öreg haza menvén, mondja a fiának,
hogy mi légyen az újság, Lámek azt figyelmetesen meghallgatta; estve eljötte után
pedig, midőn már mind letakarodtak, tehát Lámek kimegy a mezőre, és megnyitván
a lakatját, imhol a lelkek sokasága őtet környülvette, és óhajtva várták
megszabadító uroknak parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza vára
kincses kertjiből hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és ezeknek
vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak legyenek a királykisasszony
szolgálatjára; őneki pedig huszonnégy szolgákat a legdrágább öltözetbe, és
magamnak oly köntöst, amelyet még emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek
a legdrágább katonai ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát;
azonkivűl a muzsika legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket így
parancsolván, nyugvásra ment.
Reggelre
kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és felöltöztették a legszebb
hercegi ruhába, mely az ő szépségit hétszereztette; akkor előlhozták neki a
huszonnégy szüzeket, mindegyik kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda
nagyságának vége hossza nem volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat: így
ment ő legnagyobb pompával a városba. Kinek midőn hírit megvitték volna a szultánnak,
nagyon elcsudálkozott és megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét, mengyen Lámek
eleibe; de midőn meglátta volna Florentína a szép Lámeket, egészen
elfelejtkezett régi szerető hercegiről, hanem Lámeknek hódolt szívéből, és kezét
nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos csókot nyomott homlokára, és leányát
néki tüstént általadta. Másnapra hagyatott a pompás menyegző.
Estve
nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a szép Florentinával egy
szobába, ahol midőn Florentina elaludt, Lámek kiment szobájából, és megnyitván
a lakatot, eljöttek a föld alatt való lelkek, a kiknek parancsolta, hogy
Szakszavárát mind hegyestől neki lakásúl ide hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt
teljesítvén, a drága épületet mindenestől elhozták, Konstantinápol egyik nagy
piacára helyheztették, a hegynek teteire tették a huszonnégy contignációs
rezidenciát, amelynek még az ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága
épületbe tették Lámeket szerelmes párjával egyűtt. Reggel midőn a szultán
felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes épületet; nagy
sietséggel megyen a palotának meglátására; de midőn ő felfele ment volna, már
akkor a legszebb cédruslugasokon alá s felsétált Lámek a szép Florentinával.
Felvezették tehát a szultánt is, és mindeneket megmutogattak neki, ahol azután
egy hosszas lakodalmat és ünnepet ülltek.
Míg
ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé elterjedett a híre ennek a
hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható sem gazdaságra, sem tündérségre nincsen.
Végre meghallotta a vén Matadáj is, mindjárt észre vette, hogy nem más, hanem
az ő fogadott fia légyen az; azért megnyitja a könyvet, és a tüzi lelkek eljöttek,
és parancsolta nekik, hogy őtet Konstantinápolba vigyék: akik is megfogván,
ragadták őtet Konstantinápolba. Midőn oda ért, bamúlva csudálta a nagy gazdag épületet,
kinek még alatta való kősziklái is mind aranyból voltak, felmegy Matadáj a
hegyre, hogy körülnézze a palotát, és legnagyobb szerencséjére Lámek otthon nem
volt, mert vadászni ment az öreg szultánnal. Nagy hamarsággal parancsolja a tüzi
lelkeknek hogy az épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa,
hogy nagy kár ne legyen. Hogy a tűz kigyúlladott az épületben, nagy lárma támadott,
és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a tüzi lelkek igazitása után
berohan a kilencedik szobába, ahol egy vas almáriomban volt a lakat bezárva. A
zárokat tehát leverte, és a legdrágább lakatot magához vette. Ekkorára a tűz
elaludt, ő pedig alig várta a besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és
nagy morgással előjöttek a föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta, hogy a
drága palotát mindenestől vigyék a tulsó óperenciás tengereken túl, csak Lámeket
hagyják ott. Ezek fogván a várat, mindenestől nagy messze elvitték, csak szegény
Lámeket magát hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és nagyon megijedett,
hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A szultánnak is fülibe ment
ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és vasba verette. Másnap hát csak viszik
szegény Lámeket a vesztőhelyre, hogy mint gonosztevőt megzsinórozzák. Amint már
kisérték őtet kifelé, eszébe jutott neki az ujjában lévő gyűrűnek ereje; nagy
hirtelen megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad negyvennyolc
rettenetes óriás, és a kísérő katonákat mind széthordják, és kérdezik uroktól,
hogy mit parancsolna? az pedig mondja hogy őtet vigyék egyenesen az ő elrablott
épületjéhez és az ő kedves feleségéhez. Ezek felkapják, és viszik őtet
egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly erősen be volt kerítve, hogy
még a madarak sem tudtak egyenesen hozzá berepülni.
Ekkor
a levegői lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek ábrázatját, és oly öreg
képet mutatott, hogy senki őtet meg nem esmerhette volna, és adtak neki két pakéta
porokat hogy, ha beszélhet Florentinával, tehát adja azt a port neki oly feltétellel,
hogy első alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytől az majd elaluszik, és
hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a nyakába lévő lakatot és könyvet hozza
el: ha ezt, úgy mondd feleségednek, megteszed, tüstént meglátod Lámekedet. Lámek
tehát mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak udvarába bement volna, a
cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy csudálatos ajtatos öreg szarándok
volna itt a várban. Florentina nagy sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes
szemekkel köszönti a szarándokot, és panaszolja neki az ő rettenetes baját;
mondja neki Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé teszed mind
magadat, mind Lámekedet. Mondja neki Florentina, hogy bár akármit parancsol,
tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek tehát elbeszéllette az egész dolgot
mint neki a lelkektől meghagyattatott; Florentina, kezéhez vette a porokat, és
a keblibe tette, az öreget pedig megajándékozta bőven.
Midőn
már az asztalhoz leültek mind a ketten, ő és Matadáj, tehát nyájasan kezd ehez
beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett, és végre, midőn felvett Florentina
egy pohár bort és Matadájra köszönti, és kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett.
Egykor leejtette Florentina a villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és felvette;
addig Florentina az elrendelt port a Matadáj poharába egyvelítette, melyet az
csakhamar kihörpölt, és mind megitta. Ez után mindjárt nagy álomba merűlt;
melyet látván Florentina, nagy hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet,
mely a nyakában volt, tőle elvette, és szél módjára levitte az öreg szarándoknak.
Midőn Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektől adatott zsírral, kitől
megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre jött: melyen nagyon megörvendett
hív felesége, és nyakába borúlt. Ekkor Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek
elöljöttek, és parancsolatját várták, ő pedig meghagyta nekik, hogy mentűl elébb
vigyék őtet mindenestől Konstantinápolban, melyet mindjárt teljesítettek is.
Reggelre látván a szultán az ő vejének rettentő ereit visszajönni, hozzája
megy, és lábaihoz borúl, kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg őtet azért a
gonosz cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek felemelte a földről, és
megbocsátott neki mindeneket; azután a vén Matadájt hozatta elő, akit álmából
feltámasztván, nyársba húzatott, és így ő kegyetlenűl végzé életét. Lámek pedig
számos esztendeig élt kedves párjával, a lakatra pedig azután nagyobb gondja
volt, mint ennekelőtte, mert ő is mindég mint valamely órát egy arany láncon a
nyakába hordozta. Midőn pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét,
az arany Szakszavára is a lakattal együtt eltünt.
