Egyszer volt egy gazdag
leány, aki sohasem dolgozott, mert az anyja kényesen nevelte. Sokan kérték
feleségül, de az anyja a kérőket mind lebeszélte. Azt mondta:
- Hagyd el, ne kérd,
mert dologtalan, s nem élsz meg vele.
Megint megkéri egy
legény, s az anyja azt is le akarja beszélni, de ez azt felelte:
- Hát kigyelmed olyan
anya, hogy a leányának nem akarja boldogságát? Jössz-e hozzám, húgom?
- Igen biz én jó
szívvel! - feleli a leány.
A legény azt mondja:
- Gyere, menjünk s esküdjünk
meg!
A legény a leányt
elveszi az anyja ellenére is, elmennek, meg esküsznek.
A leány csak ahhoz
tartotta magát, ahogy az anyjánál szokva volt, ott üldögélt egy helyben, szép
kényesen, pirimókoson, nem dolgozott semmit álló napestig, csak a lábát lóbázta.
Neki az is mindegy volt, ha az ura szidta is érte.
Gondolta az ura: “Hagyd
csak el, ifiasszony, mert majd megtanítalak én téged dolgozni, ha az anyád meg
nem tanított is!” Mert amikor hazajött a mezőről, az anyja is örökké panaszolta,
hogy a menyasszony semmit sem dolgozik. Azt mondta:
- Evvel, édes fiam, soha
meg nem élsz, mert semmi dologhoz nem nyúl. Úgy ül örökké, mint egy nagy
grófné! Jobb lesz, ha elválsz tőle.
- Elválni nem válhatok
el, anyámasszony, mert tudva úgy vettem el, mint dologtalant. Hanem bízza rám
kigyelmed, majd megtanítom én őt dolgozni.
Másnap reggel az ifjú
gazda elment ki a mezőre, s mikor hazajött, azt kérdezte:
- Ma hányan dolgoztunk,
anyámasszony?
Az anyja azt felelte:
- Ketten, édes fiam!
- Na, hát ketten is
együnk! - mondotta a fiú.
Ettek ketten, s az
ifiasszony étlen maradt még este is s reggel is.
Reggel, mikor az ura
elment, sírt egy jó nótát, azután sóhajtozni s gondolkozni kezdett. Egyszer azt
kérdi az anyósától:
- Anyámasszony, ha a
tüzet megszítom, dolog-e?
- Dolog, édes lányom,
dolog!
Megszította hát a tüzet.
Azután azt kérdezte:
- Hát ha a tűzre fát
hozok be, dolog-e?
- Dolog az is, édes
lányom - felelte az öreg.
Fát is hozott. Azután
megint megkérdezte:
- Hát ha vizet hozok,
dolog-e?
- Dolog, édes lányom,
dolog!
- Hát ha kiseprem a
házat?
- Az is dolog!
Vizet hozott, házat
sepert, s az öreg megörvendett, hogy jól kezdi majd viselni magát, s
elmagyarázta neki, hogy miféle dolgok vannak a ház körül, s azokba beindította,
segítette, tanította.
A gazda hazajött, s
mikor asztalhoz kellett ülni, kérdi az anyját:
- Ma hányan dolgoztunk,
anyámasszony?
- Hárman, édes fiam -
mondta nagy örömmel az öreg.
- Na, hát akkor hárman
is együnk! - mondta a gazda is örömmel.
Asztalhoz ültek hát, az
ifiasszony még nagyobb örömmel, mert másfél nap alatt éppen eléggé megehült.
Aznaptól fogva mindig
hárman dolgoztak, s hárman is ettek.
Még ma is élnek, ha meg
nem haltak.
