Egyszer volt, hol nem
volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szegény fiú. Annak a fiúnak kicsi
korában elhalt apja is, anyja is, csak ő maradt egyedül. Szegény volt, nem volt
senkije-semmije, s ő szegény feje beállott pásztornak a juhokhoz.
Örökké ott
pásztorkodott, amíg el nem jött az idő, hogy el kellett menjen katonának. Onnan
a juhpásztorságból ment el katonának. Kitöltötte a három évet, s mikor
hazajött, hát azt se tudta szegény, hogy merre nézzen; olyan szegény volt.
Semmije sem volt, jóformán még ruhája sem.
Volt egy úriember, annak
volt harminc fejős kecskéje. Kihirdette, hogy neki kell egy pásztor, aki nappal
őrzi a kecskéket a mezőn, este, reggel, délben megfeji, az ólakat rendben
tartja.
A fiú éppen arra való
volt, beállott hát szolgálni, s kezdett a kecskékkel járni a mezőre. No de a
fiú szemes volt, ügyes volt, a katonaságnál rangja volt, felvitte
szakaszvezetőségig, kezdett a kecskékkel is katonásan beszélgetni kinn a mezőn.
Addig térítgette a kecskéket, s addig beszélgetett nekik, hogy a kecskék
kezdték megérteni a beszédjét. Ácsorgatta ide őket, ácsorgatta oda, meg így,
meg úgy, úgyhogy kevés idő múlva a kecskék megszokták a vezényszavakat.
Egyszer látja, hogy az
úton jön egy négylovas hintó s abban egy nagy uraság. Odahajtotta a kecskéket,
intett a kezével, s az úr megállíttatta a kocsissal a lovakat. Azt mondja a
fiú:
- Azért állítottam meg,
uram, hogy tessék egy kicsit megnézni, hogy ezek a kecskék mit tudnak, amióta
én lettem a gazdájuk.
Az úr szívesen
hallgatta, s a fiú odakiáltott a kecskéknek:
- Sorakozó!
S akkor a kecskék
kezdtek összefutamodni.
- Hármas sorokba
szakadozz!
S akkor a kecskék
ügyesen, mint a katonák, hármasával sorakoztak, mind a harminc kecske.
Akkor elkiáltotta magát
a fiú:
- Vigyázz!
S két lábra állottak a
kecskék.
Akkor azt kiáltotta a
kecskéknek:
- Tisztelegj!
S akkor szalutáltak a
mellső lábukkal.
Akkor azt kiáltotta:
- Pihenj!
S akkor:
- Oszolj!
S akkor szerteoszlottak.
Az úrnak a hintóban
nagyon tetszett. Kérdi:
- Kié ez a kecskeosztag?
- Ezé s ezé az uraságé.
- Hol lakik az az
uraság, hogy menjek és vegyem meg őket? - kérdezte az az úr.
Annyira megtetszett neki
a dolog, hogy megvette a kecskéket, de úgy vette meg, hogy a szolga menjen
vele, s egy hónapig lakjék nála. A fiú ment szívesen, mert ő is örvendett neki,
hogy masíroznak a kecskék.
Nagy örömben volt az úr
is, s mikor hazaérkezett, összehívatta az összes barátait még idegen
országokból is, és bemutatta, hogy mire tanította a fiú a kecskéket.
Hát jöttek is a gazdag
uraságok mindenfelől, mert azt üzente nekik:
- Gyertek, mert valami
csodát akarok mutatni nektek, olyasmit, amit ti még nem láttatok.
Mikor összegyűltek a
vendégek, akkor ügyesen ellátta őket étellel-itallal. S mikor a házigazda
látta, hogy a vendégek jókedvükben vannak, akkor kiment, s megmondta a
kecskepásztornak, hogy amikor kijönnek, kommandérozza úgy a kecskéit, mint
amikor ő látta.
Kigyűltek a vendégek, s
a fiú szólott a kecskéknek:
- Sorakozó!
Akkor összefutottak a
kecskék. Akkor szólott:
- Hármas sorokba
szakadozz!
Akkor a kecskék ügyesen
felálltak. Akkor kiáltotta nekik:
- Tisztelegj!
Akkor tisztelegtek.
Akkor szólott nekik:
- Pihenj, oszolj!
Akkor a kecskék
szertefutottak.
Egy idegen országbeli úr
annyira megszerette, hogy kérte, adják neki. S az úr odaadta. De előbb az
idegen országbeli megkérdezte, hogy mennyit kér érte. Az úr meg ráfeleli:
- Hatvanezer forintot.
S az idegen országbeli
úr belenyúlt a zsebébe, és kifizette, amit kért, a házigazda pedig az egész
pénzt odaadta a szolgának. Abból a pénzből a szolga egy szép, ügyes kicsi
birtokot vásárolt, egy házat csinált, vett ruhákat, és éldegélt tisztességesen,
mint a többi ember. Máig is él, ha meg nem halt.
