Volt
hol nem volt, hegyen vőlgyön túl volt, erdőn kösziklákon innen volt, de az óperenciás
meg a grőnlándiai tengereken is túl volt; volt Flandriában egy rongyos ringyes
város mellett egy nagy szegénységü embernek egy kis házacskája, meg egy szőlleje,
mely csak kilenc rendben lévő útból állott, és három cseresnyefából. Midőn az öreg
megélemedett létire már érzette gyengeségét, fiainak általadta a csekély gazdaságot.
Három gyermeke volt, tehát hárman el nem osztozkodhattak, hanem a szőllőt magok
között felosztották; jutott egynek-egynek három rendbeli út szőllő, és egy
cseresnye fa.
Elközelgetett
már a tavasz, mindenek a szőllőbe munkálkodtak, és a három fiu is elment nem
annyira a dologért, minthogy a cseresnyét valaki tőlök el ne lopja, így amint őrzötték
a cseresnyét, oda ment hozzájok egy vén koldus, a ki is kérte, hogy adnának
neki egy kevés cseresnyét isten nevébe. Ezek egymásra igazították a vén
koldust. Végre a legkissebbik, kit Palkónak híttak, mondja neki, hogy ha akar
cseresnyét enni, tehát menjen fel a fára, és egyen amennyit akar. Az öreg
leveti a szűrit, és felmegy a fára, és eszik amennyit kivánt. Míg ő oda fent
ett volna, addig az ífju akié volt a cseresnyefa, kikutatta mi van az öregnek a
szűr-ujjába; és talált benne egy gyönyörű sárgaréz sipot; megörűl a vén
koldusnak a sípján, és eltette. Lejön az öreg a fáról, és felveszi a szűrit, és
mondja a fiúnak: Hogyha volna pénzem, most ugyan megfizetnék a cseresnyéért,
hogy magad sem gondolnád. Ekkor mondja az ífju hogy, ha olyan jószívű volna,
tehát adnád nekem, úgymond, azt a sípot, amely a szűrödnek ujjába vagyon. Azt
mondja a koldus: azt fiam nem adhatom neked, mert az tartogatja fel életemet.
Mondja neki az ífju: De öreg, vagy akarod vagy nem, a síp nálam van. Már ezen
elkezdte a koldus kérni az ífjut, hogy adná vissza, de ez nem akarja semmiféleképpen
neki vissza adni; akkor mondja neki a koldus: Már ha úgy vagyon, legyen a tied,
de tudd meg, hogy annak a sípnak az ereje oly nagy, hogy akármely nótát
gondolsz magadba, tehát ha a sípot fújod, az oly nótával fog hangzani, s ami több:
aki a sípnak hangját fogja hallani, tehát annak kell táncolni. Evvel elmegy az öreg,
szerencsét kiván az ífju neki, azután elmegy a bátyjaihoz, és mutatja nekik
hogy mit kapott; ezek pedig kinevették hogy miért adja ő a tavaszi termését. Ez
pedig mondja nekik: Oh de csak hallgassátok mely gyönyörűen szól, és elkezdi fújni,
melyet emezek hallván, felugrándoztak, és a legnagyobb táncot járták. Ezt látván
az ifju paraszt, hogy az ő bátyjai mely szépen táncolnak, nagyon nevette őket, és
elhagyván a sípolást, mondja bátyjainak: Kedves bátyáim, bírjátok ezt az én részemet
is, és én elmenek a világba, és próbálok más szerencsét.
Ezzel
elbucsúzik bátyjaitól, és elmegy, heted hét országon bújdosik, hegyeken völgyeken,
erdőkön, kősziklákon, még a jeges óperenciás tengeren is túl ment, ment, ment. Érkezvén
egy nagy városba, mely városnak nincsen neve, és nagyon megéhezvén, bement egy
nagy traktérba, ahol sok uraságok ebédeltek, és a szép muzsika hangjára némelyek
pípáztak, némelyek pedig boroztak. Megáll ő is közöttök, és kéri a fogadóst
hogy nyújtson neki is valami kevés eledelt, mert igen ehetnék; ezt hallván a
fogadás, rútúl kezdi őtet pirongatni; mondván hogy inkább dolgozni menne, mint így
csalja a világot. De ő keveset hajtott a korcsmáros szavára, hanem csak ott állott
és kunyorált a vendégektől. Ezt látván a kelner, megharagszik, veszi a bikacsököt,
és kezdi Palkót fenyegetni hogy, ha el nem távozik, tehát jól megrakja őtet. De
ő erre sem hallgatott; hanem midőn látván hogy már több kettőnél, és a kelner
veszi a bikacsököt; tehát veszi ő a sípját, és gondol egy stájer nótát, és azon
nótán szólt a síp. Ezt hallván a vendégek, egybe fogódzván a fogadóssal együtt
stájeres táncot jártak; mivel pedig az asztalok nagyon sűrűn voltak, tehát nem
fértek, az asztalokat mindenestől felforgatták, és a sok drága edény mind összetört.
Annyira fújta pedig a sípját Palkó, hogy már a vendégek egészen kifáradtak a táncolásban.
Kérvén végre a fogadós a Palkót hogy ne fúja a sípját, nem csak hogy ételt ad
neki de még máskép is megajándékozza, csak hogy ne sipoljon: ezt hallván Palkó,
felhágy a sípolással, és a fáradt vendégek erre amarra eldűledeztek. Ekkor a
fogadós Palkónak jól megrakta a tarisznyáját hússal, kenyérrel, és egy nagy üveg
bort is adott nekie, csak hogy távozzon a házától.
Így
megrakodva jól, tovább ballagott. Palkó elhagyván a várost, megy mendegél hát
egész estig, be is setétedik reája, s amint egy nagy erdőben érkezik,
rettenetes éjtszaka következett; a szél igen nagy zuhogással fújt, az ég mendörgött,
és nagyon villámlott. Így botorkázott szegény Palkó, s az útat egészen elvesztvén,
tébolygott; aztán távolról lát egy kevés világosságot, s a felé igyekezvén végre
ugyan csak eléri, és csodálkozván örömibe, hogy egy kisded házacskát talált,
benéz az ablakon, és lát bent egy igen vén asszonyt hogy a házban
foglalatoskodik, kopogtat hát az ablakon, és kéri az öreget, nyitná meg neki az
ajtót. Az öreg asszony nagy hamar megnyitván az ajtót, beereszti őtet hajlékába.
Mídőn már leültette volna, kérdi hogy és merre, és miért utazik? Palkó pedig
mondja a vén banyának, hogy ő szolgálatot keresne; melyet hallván az öreg,
mondja: Hogyha szolgálni akarsz, fiam, maradj meg nálam, én is adok neked szolgálatot:
három napból fog az esztendőd állani, és csak három kecskebakom vagyon, azokat
fogod őrzeni, ha pedig kitelik az időd, tehát a három bak a tied leszen; ha
azonban ez idő alatt a bakok tőled el találnak veszni, akkor leveszem a
fejedet, és karóba húzom, a beledből és csontjaidból pedig sövényt fogok csinálni.
Ezt hallván Palkó, egy kevessé megbátorodott, és mondja magában: Hiszen vagyon
nekem oly eszközöm, hogy az ördög sem tudna éppen három nap alatt tőlem elszökni;
kezit nyújtja hát a vén anyóknak, és mondja hogy ő megmarad nála. Ekkor ki megy
a vén szatyor, és hoz be a fiának egy kevés madárhúst sülve, melyet eleibe tett
egy fejér cipóval. Midőn már jól lakott volna, tehát lefekszik Palkő, és békével
aluszik egész reggelig; reggelre viradván pedig felöltözik, és az öreg asszony átadja
neki a három kecskebakokat. De mely csodálkozása volt Palkónak, midőn látta
hogy a bakoknak aranyszarvai és körmei vannak; de még a szőre is csupa arany
volt; kezibe vett Palkó egy ostort, és egy botot, és hajtotta maga előtt a
kecskéket; de alig távozott el vagy háromszáz lépésnyire a háztól, tehát a
bakok vissza akartak menni; fogja hát Palkó az ostorát, és verte a kecskéket,
de ez nem használt nekie semmit; végre fogja Palkó a sípját, és kezdett sípolni,
melyet hallván a kecskék, rettentő ugrálásokat kezdettek. Így egész estig nem
hagyta a kecskéket legelni, hanem mindig táncolni kellett nekik. Estve felé
haza hajtotta, és a vén asszony csodálkozott nagyon, hogy a kecskék napközbe
haza nem jöttek, és behajtotta végre maga az istállóba, és rettenetesen
megverte. Midőn így kinozná a bakokat, tehát elkezdette az egyik, hogy háromszor
nagyobb ördög ez mint te, mivel egész nap kéntelenek voltunk táncolni. Mondja a
vén asszony, hogy ha holnap haza nem jöttök, tehát a vas doronggal szétverem a
fejeteket. Másnap reggel viszont kihajtotta Palkó a kecskéket, és viszont
szerencsésen haza, mikor az estve elérkezett. A vén asszonyt majd megette a méreg,
hogy a kecskék haza nem jöttek. Harmadik nap viszont kihajtotta Palkó a kecskéket,
és viszont vissza akartak jönni, de ő is megfúja a sípját, és a kecskék ugráltak
még a fák tetején is. Déltájban pedig kocsik mentek arra, melyek fával meg
voltak terhelve, melyet egy pap az erdőn vágatott. Midőn meghallották a sípnak
a hangját, tehát leugráltak a kocsikról és táncoltak; az utolsó kocsin ült
pedig a pap, ez egy nagy vastag fösvény ember volt: ez is hogy meghallotta a síp
hangját, leugrott a kocsiról és táncolt, de mivel nagyon vastag ember lévén
hamar elfáradt, kérte Palkót az istenért hagyná el; de ez nem is hallgatott reá,
mivel féltette a kecskéit, hogy majd elszöknek ha nem sípol. Végre a pap kérte
a kocsisát, hogy kötné a kocsi oldalához; a kocsis fogván a saroglyaláncot, az
oldalhoz láncolta a papot, de ott is nyughatatlan volt, mindig mozgott, és a bőrit
mind ledörgölte a hátárul. Ez így eltelvén egész estig, estve haza hajtott Palkó
a vén banya kvártélyára, és a kocsisok is úgy tovább ballagtak. A vén asszony
nem tudott mit mivelni mérgibe, hanem csak hallgatott, mivel már hatalma nem volt
Palkón, ez pedig reggel eleibe vette a kecskéket mint saját jószágát, és
elhajtotta a vén asszonynak legnagyobb átkai között.
Elment
most Palkó, és beért egy nagy városba, ahol midőn hajtotta volna a kecskéit,
meglátja az a pap aki az erdőben táncolt; hirtelen becsapja szobájának ablakát,
hogy netalán megint táncolnia kellene, Palkó tudakozta hogy hol lakna a bíró,
amelyet midőn megmutattak neki, bemegy, és szállást kér, magának és kecskéinek.
A bíró mivel látta ezeket a drága jószágokat, tehát kérdi, hogy hová hajtaná
azt a szép jószágot? Palkó mondotta, hogy ő a királynak hajtaná, mivel annak
juhásza. Ezt a bíró hallván, mindjárt a kecskéknek egy tiszta szobát adott.
Ebbe a szobába háltak a bírónak három leányai is. Ezek már mind a hárman eladó
sorban voltak, és nagy-kényesek. Ezek amint már estve feküdni mentek; hát
mondja a legöregebb, hogy nagyon szép volna azoknak a bakoknak a szőreiből
nekik bokrétákat csinálni, majd úgy mond, hogyha holnap a templomba elmegyünk,
tehát senkinek nem lesz a keblibe oly drága bokrétája, mint nekünk. Így
megegyezvén mind a hárman, egy akarattal leszállnak az ágyaikról, és mindegyik
egy-egy baknak szőriben ragaszkodván, húzzák a bakok szőreit, de amint megfogták
marékban, úgy a kezeik mind ott maradtak, és többé el nem vehették kezeiket rólok.
Így ültek mind a hárman oda ragadva egész éjtszaka. Reggel Palkó felkelvén,
nevette a leányokat, de mivel, úgy mond, a királyi jószágokat meg akartátok
lopni, tehát el kell vele együtt nektek is menni. Így a leányokat a bakokkal együtt
elhajtotta. Midőn már a városban egy templom mellett hajtotta, jön egy fiatal
szép legény, és oda megy a leányokhoz, az egyiknek a farára üt kezivel mondván:
Nem szégyenled magadat egyingbe járni? Ekkor legnagyobb bámulására a legénynek
is a keze a leány farán ragadt. Így tovább hajtotta. Midőn meglátta egy vén
asszony ezt a gyalázatos legényt, szalad az udvarba, és hoz egy lapátot,
melylyel úgy rá vágott a legény farára, hogy a lapát azon ragadt, a nyele pedig
a vén asszony kezibe; a vén asszony nem akart utánok menni, tehát Palkó kénytelen
volt az ő korbácsával ösztönözni. Midőn már a városból kiment volna, meglátja a
kanász, hogy az a vén banya hogy szurkálja azt a legényt, hát megharagszik az öreg
szatyorra, és úgy vág a korbácsával az asszony farára, hogy a korbács az
asszonyon, a nyele pedig a kanász kezibe maradt; ezzel így történvén, Palkó
mind elhajtotta őket, és így ért be egy királyi városban. Behajtja tehát furcsa
jószágát a vendégfogadósnak istállójába, maga pedig bement a fogadóba, bort kért,
és kérdi hogy micsoda újság vagyon itt a királyi városba? Akik ott ültek, mondják
neki, hogy a királynak vagyon egy leánya, ki azt adta kihirdetni, hogy ő csak
ahoz megy férhez aki őtet meg tudja nevettetni. Ezt hallván Palkó, mindjárt
mondja magába, hogy ő megpróbálja a szerencsét hogy megnevetteti-e vagy sem; másnap
tehát jelentette magát a királyi udvarban, ahol mondották nekie, hogy meg lehet
próbálni, de oly feltétel alatt, hogy ha meg nem nevetteted, akkor fejeddel
fizetsz. Mondja Palkó hogy nem bánja, ha ennek embere nem lesz.
Más
napra volt az idő kirendelve hogy jőjön. Ekkor sok urak és főrendek összejöttek,
hogy megláthassák ennek az embernek a rettenetes mesterségit, melylyel a királyi
kisasszonyt megnevetteti. Palkó tehát eleibe viszi a bakjait, melynek szőrin három
leány, a leány farán az ífju legény, a legényen a vén asszony lapátja a vén
asszony farán a kanász korbácsa. Ily móddal felhajtotta a cúgot a királyi palotába.
Itt midőn a nagy szálába behajtotta volna, mindenek mosolyognak ezen a csoda történeten,
de a kisasszony nem is pillantott szemeivel; fogja tehát Palkó a sípját, és
kezdi fújni; és fúj rajta egy kalamajkát, melyen el kezdettek mind a bakok mind
a hozzá valók táncolni: ezt látván a királykisasszony, nagyon el kezdett
kacagni, melyet látván Palkó, eleibe megy, és mélyen meghajtotta magát. Ezt látván
a király, nagyon megszomorodott, hogy az ő leánya egy paraszttal nyerettetett
meg; tehát válaszoltak Palkónak, hogy holnap jőjön el. Palkó jó ajándékkal eltávozott,
s már magáénak tartotta a kisasszonyt, a kecskékhez ragaszkodott személyekét
elbocsátotta, a három leánynak ami a markába szőr volt, azt akkor kihúzhatták, és
ezzel elmentek. Más nap megjelent Palkó a királyi udvarba, de már akkor azt válaszolták
neki, hogy ha a kisasszonyt akarja, tehát vagyon itt a királynak egy medvéje,
hogy háljon azzal egy éjtszaka. Palkó erre is reá állott, és elmegy a piacra, és
vesz magának egynéhány száz diót és mogyorót, és egy hegedűt; azután haza ment,
és megnézi a szállást; tehát a szoba egy asztalos műhely volt, melybe a medve már
be volt zárva. Palkó elébb még sok kissebb nagyobb köveket tett a tarisznyájába,
azután bement a medvéhez a szobába: ekkor azonban reá lakatolták az ajtót, hogy
onnan többé ki ne jöhessen. Leült tehát Palkó, és kezdi a diót törni, melyet látván
a medve, megkivánta tőle, kéri hogy adna neki is; Palkó bele nyúl a tarisznyába,
és veszen egy vagy két követ, és adja a medvének; ez foga alá vette, de nem
tudta megtörni, mivelhogy kő volt; kérte hát Palkót, úgy mond: látom, te erősebb
vagy, törd meg; így csalogotta Palkó a medvét annyira hogy már kifogyott a dióból:
ekkor elővette a nála lévő hegedűt, és kezd hegedűlni. Mondja a medve: Hallod-e
Palkó, nagyon tetszik nekem a muzsika, taníts meg engem: Palkó pedig mondja,
hogy nagyon görbe körmeid vannak, azért neked nem lehet. Mond emez: Tehát
egyenesítsd meg, úgymond, a körmeimet, csak hogy taníts meg; mondja Palkó:
Hallod-e koma, tedd csak ide ebbe az asztalos présbe a kezedet, mindjárt
megegyenesedik. A medve koma belé tette a két kezeit a présbe, eme pedig ráhajtotta
a srófot; a medve rimánkodik hogy már elég volna, de ez annál jobban szorítja;
ekkor elővette a korbácsát, és nagyon megverte a medvét, úgy hogy már pisszenni
sem mert; azután kivette a borotváját, megborotválta a medve alfelit, és egy
sort vert a medve borotvált részire, és így Palkó lefekszik, és aluszik minden
félelem nélkül. Reggel egy szolga megy az ajtóra, hogy megnézi el van-e
szaggatva Palkó; de e helyett inkább elcsodálkozott, midőn hallotta a medvét
pisszegni, és könyörögni, hogy ott ne járkálnának, mert ha Pál úr felkél,
megint megborotvál és megver. Ezt hallotta az inas, egyenesen szalad a királyhoz
hogy neki megmondhassa; a király maga megy a dolgot megvizsgálni, de ő is csak úgy
találta mint előlmondották; ekkor felnyitották az ajtót, és Pál kijött egésségesen.
Pált tehát úri ruhába öltöztették, és a király ebédre marasztotta. Ebéd felett
mondja a király: Fiam, a leányom csak az éjjel választja meg melyiteké lesz, tiéd-e,
vagy a melletted levő hercegé; mert a melyitekhez lesz reggel a kisasszony fordúlva,
azé lészen. Elmegy Palkó a boltban, és veszen ott mindenféle drága fűszerszámokat,
és a szakácsot megkérte hogy őneki külön főzzön vacsorára mézes mákos tésztát,
melyet midőn megfőzött, és vacsora alatt eleibe tettek Palkónak, azt nagyon
megkivánta a mellette lévő herceg is, és kéri hogy engedne neki is belőle
valamit kóstolni. Melyet Palkó által is engedett nékie, a herceg pedig mind
megette; azután bevitték mind a hármat egy szobába; a kisasszony lefekszik előre,
azután a herceg mondja hogy átkozott nagy szorultságban van, pedig ki nem
mehet, mivel az ajtó be van zárva; mondja Palkó: Eredj az ajtó megé. Ezt
megfogadván a herceg, mivel kénytelen volt vele, Palkó is megy, és a hercegéhez
teszi a maga terhét, és egy kis idő múlva leszáll az ágyáról, és megy a ruhájához,
és azokat a fűszerszámokat kezdette enni, kiket vett volt a boltba. Kérdi tőle
a herceg hogy mit eszik? ez pedig mondja hogy amit ide letettem, mert reggel
majd szégyen lesz rajtam ha ezt meglátják. A herceg is felkél, és megeszi az egész
rakást. Hajnal felé a kisasszony a herceg felé fordúlván, nem állhatja a
rettentő bűzt; elfordúl tehát a Pál felé: ennek pedig a legdrágább illat jött
ki a szájából, és így elaludt a kisasszony Pál felé fordúlva. Mikor reggel a
király nézte, kérdezte egyszersmind a leányát, hogy miért cselekedte legyen?
mondja a kisasszony, hogy rettenetes büdös a szája a hercegnek, neki nem is
kell soha más Palkónál egyéb, mert ennek a szájából a legdrágább illat jött ki.
Így megnyerte Pál a királyi kisasszonyt, és megesküdött vele, végre az öreg király
halála után őtet koronázták meg.
