A HASZNOS KECSKE

Élt egy paraszt a feleségével. Semmijük sem volt egy kecskén kívül. Abból éltek, hogy fejték a kecskét, s a tejével táplálkoztak. Azt mondja egyszer az asszony az urának: - Vezesd ki a kecskét a vásárba, add el, de úgy, hogy pénzzel és a kecskével gyere haza. - Hogyan adhatnám el úgy a kecskét, hogy meg is maradjon, de pénzzel térjek haza? - kérdezi a paraszt. - Az már a te gondod. Ha kecske nélkül jössz haza, hogyan leszünk meg tej nélkül? A paraszt fogott egy botot, s a kecskét elhajtotta a városba. Reggel volt, s a vásárban hast árultak. Megpillantva a has-árust, a paraszt feléje hajtotta a kecskét, s elkezdett ordítozni: - Eladó a kecske, ki veszi meg? - Mit adjak a kecskédért? - kérdi tőle a has-árus. - Adj egy tányér hast, odaadom a kecskét. - Rendben van, gyere egyél. A paraszt elvette a tányért, megette a hast - utána felállt, s hajtani akarta a kecskét, de a has-árus elkapta a karját, s mondja neki: - Hová hajtod azt a kecskét? - Mit képzelsz? Adsz egy tányér hast, s el akarod venni érte a kecskémet? Csúnyán összevesztek, s már majdnem ölre mentek, de az egybesereglett tömeg a lelkükre beszélt: - Nem szégyellitek magatokat verekedni? - Hogyne verekednénk - mondja a kecskés ember -, ez a becstelen adott nekem egy tányér hast, s most el akarja érte venni a kecskémet, ami megér tizenöt aranyat is. A tömeg rátámadt a has-árusra, s legorombították, amiért egy tányér has fejében el akarja venni a szegény ember kecskéjét. A paraszt tovább hajtotta a kecskét, s találkozott egy gata-árussal. - Eladó a kecske, eladó a kecske, ki veszi meg? - kezdett kiabálni, amint meglátta a gata-árust. - Mit adjak a kecskédért? - kérdi az árus. - Adj annyi gatát, amennyi a bendőmbe belefér, s odaadom neked a kecskét. - Rendben van, gyere, egyél. A paraszt repedésig jóllakott gatával, felállt, megtörülte a száját, s el akarta hajtani a kecskét, de a gata-árus megállította: - Hová hajtod a kecskémet? - Az én kecskémet hajtom, nem a tiedet - felelt a paraszt. - Akkor miért etted meg a gatát, ha nem akarod odaadni a kecskét? - Nicsak, a bolondja, az egy gatáért akarja elvenni tőlem az én jó kecskémet? Egymásnak estek. A nép meg odacsődült, s kérdezgették, mi történt. - Jó emberek - mondta a paraszt -, ez a szemtelen adott nekem egy kevés gatát, és azért most a kecskémet akarja elvenni tőlem. - Nem szégyelled magad! - korholták az egybegyűltek a gata-árust. Ezalatt a paraszt fogta a kecskéjét és továbbállt. Nemsokára egy halva-árussal találkozott, aki halvát vitt a fején s kínálgatta: - Finom a halva, kinek kell halva? - Ki vesz egy jó kecskét, ki vesz egy jó kecskét? - kiabált a paraszt is. - Mennyit kérsz a kecskédért? - kérdi a halva-árus. - Adj egy darab halvát, viheted a kecskét. - Nesze, egyél. A halvát megette a paraszt, s hajtotta tovább a kecskét. - Hé, hová hajtod a kecskémet? - támadt rá a halva-árus. - Tán a tied a kecske? Csak nem gondolod, hogy egy darab halváért elveszed tőlem a kecskémet? A paraszt ezzel is összekapott. - Miért verekedtek? - kérdik a köréjük gyűlt emberek. - Nézzétek ezt a szerencsétlent! Adott nekem egy falat halvát, s most el akarja venni érte ezt a derék, nagy kecskét. Erre minden oldalról püfölni kezdték a halva-árus fejét, elvették tőle a kecskét, s visszaadták a parasztnak. Az meg fogta, s eliszkolt vele. Amikor beesteledett, a paraszt egy ház előtt ment el, s mondja magában: „Bemegyek én ebbe a házba, s meghálok benne.” Bement a házba, s meglátott egy asszonyt. - Mit akarsz itt, hordd el magad! - mondja az asszony. - Kedvesem, szegény vándor vagyok, engedd meg, hogy itt éjszakázzam, pitymallattal már megyek is tovább. Az asszony nem ellenkezett, s a paraszt kiment a csűrbe. Eltelt egy vagy két óra, hallja, hogy kopogtatnak a lakás ajtaján. A paraszt kikémlelt a résen, s látja, hogy a has-árus zörget. Kis idő múltán ismét kopogtatás hallatszik az ajtón. Azt mondja az asszony a has-árusnak: - Azt hiszem, ez az uram, bújj el gyorsan a csűrben, különben meglát, s menten agyonüt. Amint belépett a has-árus a csűrbe, a kecske gazdája megrántotta a kabátja ujját, s kérdi tőle: - Ki vagy, s mit akarsz itt? - Hallgass, én vagyok, ne kiabálj - mondja a has-árus. - Minek jöttél ide? - És te minek jöttél? - Én kecskét árulok. Hej, ki veszi meg a kecskémet!? - kezdett ordibálni a paraszt. - Ne ordíts, csendben maradj, mit adjak a kecskédért? - Tíz aranyat. - Nesze neked tíz arany, de elhallgass! Újra kopogtatás hallatszott az ajtón. A paraszt fogta a pénzt, s zsebre vágta. Megint kikémlelt a résen, s látja, hogy a gata-árus kopog. Egy óra múlva megint kopogtak az ajtón. A halva-árus kopogtatott. Azt mondja az asszony a gata-árusnak: - Azt hiszem, ez az uram, szaladj a csűrbe. Amikor a csűrbe belépett, véletlenül hozzáért a paraszthoz. - Ki üt engem? - kiabált a paraszt. - Ne ordíts - suttogta a gata-árus -, én értem hozzád véletlenül. Mit keresel te itt? - Én a kecském árulom. Hej, eladó a kecském, kinek adjam el a kecském!? - Hallgass, ne kiabálj, mibe kerül az a kecske? - Húsz arany az ára. - Nesze, fogd, csak hallgass. Miután a pénzt elvette és zsebre vágta, a paraszt újfent kopogtatást hallott az ajtón. - Azt hiszem, ez az uram, szaladj gyorsan a csűrbe! - suttogta a halva-árus fülébe az asszony. A halva-árus beszaladt a csűrbe. - Mit akarsz itt? Vedd meg a kecském, mert ha nem, úgy elkezdek ordítozni, hogy mindjárt kijön a gazda, és nyakon csíp téged. - Az isten szerelmére, ne ordíts úgy, mondd meg az árát és kifizetem. - Huszonöt arany a kecském ára. - Nesze, vedd és hallgass - mondja a halva-árus, s kezébe nyomta a pénzt. Az utolsó kopogtató a férj volt. A paraszt meglátta őt a résen keresztül és elhallgatott. A férj bement a házba, megvacsorázott, és így szólt az asszonyhoz: - Ideje lefeküdnünk, asszony, csak előbb még kimegyek a csűrbe, megnézem az állatokat. Amint visszajövök, lefekszünk. - Hagyd, nincs ott mit nézni, te úgyis elfáradtál, lefekszünk most mindjárt - kérte a felesége. - Ó, azt nem lehet, először meg kell néznem az állatokat - mondja a gazda, s ment a csűrbe. Amint belépett, a kecske gazdája rákiáltott: - Ki vagy? A gazda kővé meredt. - Hát te ki vagy, hogy így rám kiabálsz a saját csűrömben? - Én kecskét árulok. - Mi van itt, vásár, hogy kecskét árulsz itt? - Persze hogy vásár - felelte a paraszt -, ha nem lenne vásár, mit keresne itt a has-, gata- és halva-árus? - Mit beszélsz? - Hát gyújts világot, majd meglátod. Amint világosságot gyújtott, és meglátta a csűr közepén kuporgó has-, gata- és halva-árusokat, odafordult a paraszthoz és mondja: - Mondd, mibe kerül a kecskéd? Adok neked pénzt, vedd és tisztulj innen, de nehogy valakinek is egyetlen kukkot szólj arról, amit itt láttál! - Tíz arany a kecske ára. - Nesze, és tűnj el innen. De ha valakinek szólsz erről valamit, búcsút mondhatsz az életednek! - Rendben van, ide vele! Elvette a pénzt a paraszt, s kizavarta kecskéjét a csűrből. Amikor hazaért, azt mondta a feleségének: - Asszony, pénzzel jöttem haza, s megmaradt a kecske is. - Na látod - felelt az asszony -, hányszor mondtam neked, eredj, add el a kecskét, de úgy, hogy pénzzel is, meg a kecskével is hazagyere, de te csak mind ellenkeztél. Ők a céljukat elérték, érjétek el ti is a magatokét. Az isten három almát küldött: egyet annak, aki mesélt, másikat annak, aki hallgatta, harmadikat annak, aki megfogadta.