Volt egyszer egy szegény
ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott.
A fiúk úgy egyeztek meg,
hogy mind a hárman építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé
legyen.
No, építenek is: a két
nagyobb olyan cifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik -
az egy kicsit bolondos volt - hitvány nyírfavesszőből font egyet.
Eleresztik a bikát, s
hát egyenesen a vesszőpajtába futott.
A két nagyobb legény
eleget bosszankodott, de ők akarták így, oda kellett engedni a bikát a
bolondnak.
A fiú egyszeribe kötelet
vet a bika fejére, s annál fogva vezeti a vásárra.
Amint megy az
országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni,
mint a csíki szekér.
“Hm - gondolja magában a
bolondos legény -, ez bizonyosan meg akarja venni a bikát.”
Odakiált a fűzfának:
- Mit adsz érte, hé?
De a fűzfa csak
nyikorgott, nyikorgott.
“Ehe - gondolja a legény
-, ennek, látom, úgy kell, ha mind a két szarvát leütöm.” - Kapja magát, s a
bikának mind a két szarvát leüti egy szempillantásra.
Hanem a fűzfa csak
nyikorgott.
- Hát nincs most pénzed?
Nem baj, csak szerencse! Majd eljövök a jövő héten.
Azzal megköti a bikát a
fűzfához, ő meg elindul hazafelé.
Kérdik otthon a bátyjai:
- No, te bolond,
eladtad-e a bikát?
- Meghiszem azt -
felelte a bolondos legény.
- Kinek adtad el, te
bolond? Mert tudom, hogy istenesen megcsaltak - kötekedik vele a legnagyobb
testvér.
- De hiszen jó helyen
van az, hékám! Eladtam egy horgas fűzfának negyven forintért.
- Hát a pénz hol van?
- Megadja majd a jövő
héten, ha arra járok.
Kacagni kezd a két
legény.
- No, te világ bolondja!
Azt ugyan jól eladtad, majd megkapod az árát borjúnyúzó nagypénteken.
A bolondos legény nem is
hederített a bátyjaira.
Elmegy egy hét múlva a
fűzfához, kéri tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá!
- Úgy-e! - mondja a
legény. - Hát ez a becsület?
Kapja a fejszét, üt egy
istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy
éktelen nagy üst pénz van alatta!
Azt mondja a fűzfának a
legény:
- No, hallod-e, ebből
már elviszem a tartozásodat, a többit meg elviszem kamatnak. Úgy, amint volt,
kiemelte az üstöt, belehúzta a fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig
meg sem állott.
Amikor megérkezik,
meglátja a két másik legény a tenger pénzt, összesúgnak-búgnak, hogy az a pénz
jobb volna nekik, mint annak a bolondnak.
Hanem a bolondos
legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy miben járnak a bátyjai. Elszökött
hazulról éjjel, s reggel egyenesen a királyhoz ment panaszra.
Ennek a királynak olyan
lánya volt, hogy soha emberi lélek meg nem tudta kacagtatni, úgy búnak
ereszkedett.
Mikor a bolondos legény
elmondotta a panaszát, olyan hegyesen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka
zengett belé.
Azt mondja erre a
király:
- No, te legény! Én
megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is
másítom meg a szavamat. Neked adom a lányomat s fele királyságomat, a
testvéreidet pedig elkergetem az országból.
- Fölséges királyom! Ne
kergesd el szegényeket, majd jók lesznek az udvarban béreseknek.
- Jól van, teljék kedved
- mondta a király.
Csaptak aztán olyan
vendégséget, de olyant, hogy hét nap és hét éjjel még a ló is bort ivott.
Azután a szerelmes pár
felült egy tojáshéjba, letutajozott a Küküllőn, s ha kiszállnak, legyenek a
vendégeitek!
