Egyszer volt, hol nem
volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a
hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya.
A hetvenhét éves szoknyának a hetvenhetedik ráncában volt egy hetvenhét éves
kis könyv. A hetvenhét éves kis könyvnek a hetvenhetedik oldalán, a
hetvenhetedik cikkén volt ez a kis mese, amit el akarok mondani.
Egyszer volt, hol nem
volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. A királynak volt
három lánya. Minden reggel kiment az erdőbe sétálni velük. Egyszer feljön egy
nagy fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a
legnagyobbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a napot.
Azt mondja a király:
- Ha jó lélek vagy,
gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte
a napot.
Másik reggel megint
kimentek sétálni. Megint feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a
középső lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a holdat.
A király nem adta,
elvitte a holdat.
Harmadik reggel, mikor
kimegyen a király újra sétálni, megint feljön a fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a
legkisebbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a csillagokat.
Azt mondja neki a
király:
- Ha jó lélek vagy,
gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte
a csillagokat.
Na, hát ott nagy
sötétség lett, s nagy sötétségben jártak...
Egyszer Király kis
Miklós megyen az öccsével a királyudvarra vízért. Azt mondja az öccsének Király
kis Miklós:
- Öcsém, én eléhoznám a
napot, holdat, csillagokat, hogyha a király nekem adná fele királyságát meg a
legkisebbik lányát.
Ezt meg a király
meghallotta. Odahívatta.
- Na, fiam - azt mondja
-, ha elő nem hozod, amit mondtál, a fejedet levétetem.
- Hát, felséges király
atyám, tessék adni egy lovat, mind a kettőnknek kardot, útnak indulunk.
Megindultak, mentek
hetedhét országon. Egyszer elértek egy ezüsterdőt. Az erdő szélén megkötötték
a lovat, a kisebbik fiú ott maradt. Ügyelt a lóra, hogy valami állatok meg ne
egyék.
Király kis Miklós elment
az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű
sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű sárkány:
- Kutyák, ebek igyák a
véredet, hét esztendeje, hogy ezen a hídon járok, sose botlottál meg, mi oka
ennek?
Azt mondja a ló neki:
- Nékem tűz, néked víz,
mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a lóról a
hétfejű sárkány, s azt mondja:
- Király kis Miklós,
gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának
ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kimegy Király kis
Miklós, azt kérdi tőle a hétfejű sárkány:
- Hogy menjünk? Ölre
vagy kardra vagy botra?
Azt mondja rá Király kis
Miklós:
- Kutya szokott ölre,
kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Kardra mentek.
Addig birkóztak, addig
vágták egymást, hogy a vitéz levágott hat fejet. Azt mondja neki a hétfejű
sárkány:
- Király kis Miklós,
hagyd meg ezt az egy fejemet, odaadom a csillagokat!
- Na - mondja Király kis
Miklós -, hol vannak?
- Ott a nyeregpokróc
alatt, vedd ki!
Kivette Király kis
Miklós a csillagokat, levágta a sárkánynak a hetedik fejét is. Elment az
öccséhez, elkötötte a lovat, mentek tovább.
Elérték az aranyerdőt,
ott megint megkötötték a lovat a fához,
Király kis Miklós elment
az aranyhídhoz. Rávágott a kardjával, leszakadt két szál deszka. Elbújt a híd
alá.
Jön a tizennégy fejű
sárkány, menne keresztül rajta, megbotlik a lova. Az is azt mondja megint:
- Mi oka annak, hogy
tizennégy éve erre járok, sose bírtál megbotlani, s most megbotlottál?
Az a ló is azt mondja:
- Nékem tűz, néked víz,
mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a sárkány, s
azt mondja:
- Király kis Miklós,
gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának
ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi tőle a
sárkány:
- Na, hogy megyünk? Ölre
vagy kardra vagy botra?
- Kutya szokott ölre,
kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Azzal kardra mentek.
Addig-addig verekedtek, vagdalkoztak, hogy Király kis Miklós annak a sárkánynak
is levágta tizenhárom fejét. Mikor levágta a tizenhárom fejet, azt mondja a
sárkány:
- Király kis Miklós,
hagyd meg azt az egy fejemet, odaadom a holdat.
- Hol van? - kérdi a
legény.
- Ott van a nyeregpokróc
alatt, vedd ki!
Kivette Király kis
Miklós a nyeregpokróc alól a holdat, eltette a csillagokhoz, akkor levágta a
sárkány tizennegyedik fejét is. Elment az öccséhez, de nem mondotta, hogy már a
hold is megvan.
Mennek, mendegélnek, úgyannyira,
hogy elérték a gyémánterdőt.
A lovat újra megkötötték
egy fához, Király kis Miklós elment a gyémánthídhoz.
Mikor odaért, rávágott a
kardjával a hídra, ott már három szál deszka szakadt le. Elbújt.
Megyen a huszonnégy fejű
sárkány, menne a hídon keresztülfele, hát megbotlott a lova annak is. Azt
mondja:
- Mi oka ennek?
Huszonnégy éve rajtad járok, sose botlottál meg!
Azt mondja a ló:
- Nékem tűz, néked víz,
mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Akkor leszállott.
- Király kis Miklós,
gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának
ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi a sárkány:
- Na, hogy megyünk? Ölre
vagy kardra vagy botra?
- Kutya szokott ölre,
kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Addig verekedett a
legény a sárkánnyal, hogy annak is levágta huszonhárom fejét. Mikor levágta a
huszonhárom fejét, azt mondja a sárkány:
- Király kis Miklós,
hagyd meg a huszonnegyedik fejemet, odaadom a napot.
Mikor megkérdezte tőle
Király kis Miklós, hol van a nap, azt felelte a sárkány:
- Ott van a nyeregpokróc
alatt!
Ennek a sárkánynak
háromlábú lova volt, de az a három lábon is sebesebben tudott menni, mint más,
akinek négy lába van. Király kis Miklós nem kivette a napot, hanem odatette a
csillagokat meg a holdat a naphoz a háromlábú lónak a nyeregpokróca alá. A
sárkány huszonnegyedik fejét levágta, felült a háromlábú lóra, s elment az
öccséhez.
- Na, öcsém, most már
megvan a nap, a hold meg a csillagok, mehetünk! - mondta.
Ahogy kifele értek az
erdőből, leszólt egy kis ember egy fa tetejéről:
- Király kis Miklós, azt
hiszed, a tied a nap és a hold meg a csillag?
- Hát kié?
- Az enyém!
Na, hát Király kis
Miklós fogja magát, felmászik a fára, leveri a kis embert. Az meg, mire ő félig
ért, ráugrott a háromlábú lóra, elment vele.
Király kis Miklós
elküldte haza az öccsét, mondja meg a királynak, hogy s mint járt, ő meg
folytatta egymaga az útját.
Megy, mendegél szegény
fiú hetedhét országon keresztül. Egyszer talált egy embert. Sírt. Kérdi tőle:
- Hát te miért sírsz, te
ember?
- Hogyne sírnék - mondja
az ember -, ha kinyitom a szememet, keresztüllátom a világot, és nem látok
tovább!
- Na, gyere velem, majd
lesz módodban a nézés!
Mennek tovább ketten.
Megint találnak egy másik embert, az is sír.
- Hát te miért sírsz, te
ember?
- Hogyne sírnék - mondja
az ember -, mikor egyet lépek, keresztüllépem a világot, és nincsen tovább hova
menni!
- Na, gyere velem, majd
lesz módodban a lépés!
Na, ahogy mennek,
mendegélnek hárman, megint találnak egy embert, az is sír.
- Hát te miért sírsz?
- Hogyne sírnék - mondja
az ember -, mikor hét öl fa ég mellettem, hét nagy ujjas van rajtam meg hét
bunda, mégis majd meg fagyok!
- Na, gyere velünk, majd
lesz módodban a melegedés!
Mennek, mendegélnek
tovább. Egyszer csak elérték a házat, ahol a kis csepp ember lakott. Bementek.
Az öregasszony, a felesége már tudta, hogy az ő urát keresik. Adott nekik
szállást, de egy szobát befűtött, mint a katlant, hogy égjenek meg benne
mindahányan. De hát a fagyos ember szerette, annak nem volt melege, hanem a
többiek, azok meg akartak sülni. Azt mondja Király kis Miklós:
- Hallod, te fagyos
ember, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit.
Hát az csak egyet
sóhajtott, egyszeribe olyan langyosság lett a szobában, hogy nem sültek meg.
Reggel, mikor kiengedte
őket a vénasszony, azt mondja Király kis Miklós Messzinézőnek:
- Nézzél csak széjjel,
nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával?
- Dehogynem - mondja
Messzinéző -, a tenger közepén ül egy fűzfának a tetején.
- Na, lépjél csak érte -
mondja Messzilépőnek Király kis Miklós.
Messzilépő tüstént
odalépett, a kezére tekerte a csepp ember szakállát, odavitte Király kis Miklós
elé. Az elvette tőle a napot, holdat meg a csillagokat, s azonnal fel is
engedte a csillagokat az égre, hadd ragyogjanak.
Megköszönte a három
embernek a segítséget, s megindult hazafelé. Feleúton felengedte a holdat is, s
mikor már gondolta, hogy nem olyan messzire van, felengedte a napot is, hogy
napvilágon érjen haza.
Mikor hazaért, a király
nekiadta fele királyságát, a lányát is nekiadta, csaptak egy nagy lakodalmat, s
még ma is élnek, ha meg nem haltak.
