HOGYAN SZEDTÉK RÁ A LIBÁK A RÓKÁT?

Mikor a róka már valamennyi tyúkot megette, kis időre rá újra megéhezett. Hosszas keresés után aztán egy rétre akadt, ahol száz liba legelt. - Ezt a lakomát nekem tálalták ide - mondta magában, s még mielőtt a libák menekülésre gondolhattak volna, máris ott termett előttük. - Ahá! Most megvagytok! Miért pusztítjátok az apám birtokát? Valamennyiőtöket halálra ítélem! A libák elkezdtek reszketni, és nagy jajveszékelésben törtek ki, amiért el kell veszteniük fiatal életüket, mert ennek a fenyegetésnek bizony a fele sem volt tréfa! Végül egyikük összeszedte a bátorságát, és megszólalt: - Kedves róka uram, az életünkért nem könyörgünk, csak azt az egyetlen kis kegyet kérnénk - de esküdj meg, hogy valóban megadod nekünk -, hogy még egyszer, utoljára sorban imádkozhassunk, és ha aztán befejeztük az imádságot, akkor azt tehetsz velünk, amit akarsz. A róka azt gondolta, hogy ez igazán csekély kérés: - Megígérem, és esküszöm, hogy meg is tartom az ígéretemet. Erre az első liba rákezdte: - Gigágágágágágágá, gigágágágágágágá! A második liba nem győzte kivárni a végét, s szintén elkezdett gágogni. De még kilencvennyolc volt hátra, és a rókának máris fogytán volt a türelme. - Mire ezek mind végére érnek az imádságuknak, addigra én százszor éhen halok! - kiáltotta dühösen. De mivel ünnepélyes esküt tett rá, hogy nem bántja őket addig, amíg az imádság tart, nem tehetett semmit. Átkozódva, szitkozódva elszaladt.