HALÁSZMESE

            Volt egy király, és annak a királynak egy halásza, akit a király egyszer elküldött, hogy fogjon nehány font halat, mert egy kis vendégséget akar indítani. A király özvegy volt. Elmegy a halász, egész nap mindig iparkodott hogy foghasson, de semmiképpen sem foghatott, mely miatt igen búsúlt. Egy zöld ruhás ember, arra megy, és kérdi tőle hogy miért búsúl oly igen? A halász azt mondja: A király azt parancsolta, hogy fogjak egynéhány font halat, de épen egyet sem foghatok, akkor a zöld ember azt mondja neki: Add nekem amit a házadnál nem tudsz, én elég halat fogok neked. Az ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő a házánál nem tudna? hát mikor semmit sem gondolhatott, azt mondá: Na legyen a tied az kit nem tudok az házamnál. Akkor mondá a zöld ember: Most ereszsz egy kis vért a kisujjadbul; és adott egy kis vért a kisujjábul, a zöld ember cédulát írt azzal, azután annyi halat fogott neki, hogy szekérrel kellett hordani. A vendégség meglett, azután látta az ember hogy a felesége teherben vagyon: akkor ijedt meg hogy mit cselekedett, hanem ő senkinek sem mondta, csak magában tartotta. És mikor már a szülésnek az ideje eljött, szült a felesége egy szép férfi gyermeket, kit hogy meglátott az apja, majd hogy meg nem halt bújában.

            A gyermek szépen nevekedett, azután oskolába járatták, ott jól tanult, úgy hogy a tanítója nagyon örvendett rajta. Hanem mikor a gyermek haza ment az oskolábul, az apja nagyon siránkozott: kérdi a gyermek, hogy miért sír oly nagyon mikor haza jön? Azt mondta: Talán az ördögnek eladott kend? Akkor az apja kivallotta, és megmondta, hogy hogyan járt. A fia azt mondá az apjának: Apám, semmit se busúljon kend, megsegít az isten engem az ördög kezibül. Akkor elment a paphoz, megbeszélte neki hogy mi baja volna, a papok minden szentelt jószágokkal megrakták, hogy az ördög hozzá ne férne, és mikor eljött az idő, elvitte az ember a fiát a tenger mellé, s ott várta az ördögöt fiastul. Hát egyszer csak látja hogy nagy szélvészszel jön az ördög a vizen hajóban; hogy oda érkezett, megfogja a gyermeket és a hajójába bele veti, és elmegy nagy sebesen; az ember meg haza megy nagy keserves sírással. Az ördög már három országon általvitte a gyermeket, hanem a szentelt eszközök által úgy megerőtlenedett, hogy már tovább nem vihette, el kellett a gyermeket hagyni, maga pedig elment nagy haraggal, és a cédulát is visszavetette neki.

            A fiu hát most bujdosik mindenfelé, de semmit sem látott csak eget, és földet, és vizet, és már besötétedett, akkor egy nagy kőszikla alatt látott egy kis lyukat, és abbul a lyukbul nagy világosság jött ki; és nagy kiáltást hallott, mondván: Segélj ki engem ebbül a lyukbul, szerencsés ember lészsz a világon. Erre fut, és egy durungot talált, avval a követ felfeszítette, és egy undok varasbéka jött ki alóla; a legény megundorodott tűle, azután a béka megrázta magát, s egy szép leány lett belőle, hogy a legény nagyon csudálkozott rajta, és látta hogy a kősziklábul egy nagy aranyos vár lett, és körűlte szép aranyos kert terjedt el; a leány pedig megszólamlott hozzá, mondván: Látod, engem megszabadítottál egész várammal együtt, hanem most végy el engem, és légy az én uram. Én el voltam átkozva, én király leánya vagyok. Ekkor elvette, és más városba mentek, megesküdtek, hanem azután is csak abban a várban laktak.

            Egyszer a fiu nagyon szomorú volt; a felesége észrevette a szomorúságát, és kérdezte hogy miért oly szomorú? Akkor mondá: Szeretném a szüléimet még egyszer meglátni. Mondá a felesége: Szüléidet ha akarod meglátni, megláthatod, hanem megbánod, mert nagy bujdosásodra fog esni. Mondja az ura Csak még is szeretném meglátni a szüléimet. Akkor egy almáriomot nyitott fel neki, és abban az apját és anyját meglátta, hanem szörnyű messzi voltak hozzá; mondja hát: Még is csak elmegyek én, meglátogatom őket. Akkor a felesége egy gyűrűt adott neki, és azt mondá: Vedd el ezen gyűrűt, ennek oly ereje vagyon, hogy ahol akarod, mindjárt ott lehetsz, és hogyha valami szükséged lesz, szorítsd meg a gyűrűt, én mindjárt ott leszek segítségedre; hanem a király ha kérdezi tűled, hogy ha van-e feleséged, és ha szép vagyok-e, azt ne mondd hogy szép vagyok, mert megbánod. Akkor gondolta hogy az apjánál legyen, és mindjárt ott termett.

            Ahogy a király meghallotta, hogy a halász fia megjött, mindjárt magához hivatta, és mindent kérdezett tűle, hogyan és miket kellett neki próbálni; ő pedig mindent elbeszélt, hogy hol járt, és miket próbált. Akkor a király mondá: Van-e szép feleséged? Ő pedig mondá: Van bizony, olyan, hogy egész országában olyant fölséged nem talál. A királyné szép de csak árnyékában sem állhat ennek. Akkor a király azt mondá: Na ha oly szép, hozd el, hadd lássam, mert ha el nem hozod, vagy el nem hozatod, én tégedet fölakasztatlak, mert a király azt gondolta magában: ha egyszer itt lesz, akkor majd elveszem tűle feleségemnek. A tömlöcbe vettette tehát, hogy, ha el nem hozatja a feleségét, fölakasztatja. Hát szegény a tömlöcben szomorkodván eszibe jutott a feleségének mondása; akkor gondolta magában, ha elhívom a feleségemet, talán csak nem veszi el tűlem; azért a gyűrűt megszorítja, s a felesége mindjárt ott termett. A király hogy meglátta, elcsudálkozott rajta, hogy micsoda szép asszony az! és jó ebédet készíttetett, és ebédeltek. Ebéd után az asszony a királytul kikéredzett, hogy hadd sétáljon egy kicsint az urával; a király azt mondá, hogy kimehetnek, hanem soká odakint ne maradjanak, kimentek hát a kertbe, sétáltak, azután leültek egy pázsitra, ott a fiu a felesége ölibe tette a fejét, és elaludt; a felesége lehúzta a gyűrűt az ujjárul, és egy pár vassarut hagyott neki, és a talpára azt írta: Ezen vassarukat húzd a lábadra, és addig menj a világon, míg egy darabjában tart, még sem találsz engem föl. És mikor fölébredt, senkit sem látott mást, hanem egy pár vassarut. Mikor a talpán lévő írást elolvasta, csak elájúlt, ijedtében a földre dűlt, soká ott feküdt; azután bement a királyhoz, sírva mondotta neki: Felséges király, ime mely szerencsétlenűl jártam, a feleségem itt hagyott, elment tűlem, egy pár vassarut hagyott itt, azt írta a talpára, hogy ha addig megyek széles ez világban, míg a sarukban egy kis darab lesz, még sem találom fel többet soha. A király kiment, s vizsgálta, ő is csak úgy találta amint hallotta, azután azt mondta neki: Na csak menj, keresd fel, adok költséget az útra, valamennyit csak kivánsz. Azután elbujdosott; az apja eleget siratta és az anyja, de éppen semmi sem használt, csak elment, és már nagy messzi ment és mindenkitül kérdezte, hogy ki tudna az aranyos vár felől valamit mondani, de senki sem tudott felőle hírt mondani. Azután elment a Naphoz, és a Naptul kérdezte, hogy nem látta-e az aranyos várat? a Nap azt mondta, hogy ő nem látta, hanem menjen a Holdhoz, az talán meg tudja mondani. Elment, s a Holdtul is kérdezi, a Hold azt mondta én ugyan nem láttam, hanem menj a Szélhez, talán az meg tudja mondani. Elmegy a Szélhez is; a Szélnek az anyja volt oda haza, bemegy, és jó napot mond a Szél anyjának; azt mondja a Szél anyja: Isten hozott fiam, mit keresel? monda a legény: Öreg anyám, adjon nekem az éjtszakára szállást. Az asszony azt mondá: Jaj fiam, bizony örömest adnék, hanem a fiam majd nagy haragosan haza jön, és téged összeszaggat; de ő sem hagyott békét, hanem előlbeszélte minden baját neki, hogy miért fárad, akkor adott szállást neki, és estve, hogy a fia haza ment, kérdezte: Micsoda idegen ember van a háznál? érzem a szagát. Az anyja megbeszélte hogy mi járatban volna, azután behívta, és kérdezte a Szél, hogy mit keres? A legény elbeszélte hogy hogyan járt, és mit keres; azután a Szél mondá neki: Én hallottam és láttam is hol van az a vár, hanem a feleséged férjhez megy, épen holnap lesz a lakodalma; nekem holnap oda kell mennem tüzet fúni, velem eljöhetsz ha bízol hogy velem érsz. Azután vacsoráltak, és lefeküdtek. A legény nem alhatott, hanem kiment és járkált, s egy erdőbe ment, és lát három ördögfijat, hogy azok egymással pöröltek. Oda megy és kérdezi, hogy mi bajok nekik? azok mondák: Az atyánktul maradt ezen három hasznos jószág: bocskor, köpönyeg, és erszény, és mindenik a jobbikat akarja választani. Akkor mondja nekik: Mi hasznát lehet azoknak venni? mondák az ördögök: A köpönyeget aki reá veszi, azt senki se látja, a bocskort ha felköti, minden lépésre három száz mérföldnyire léphet, az erszényben pedig mindig pénz van. Azután mondja nekik a legény No hát adjátok ide azon jószágokat, elosztom köztetek; és egy nagy hegyet mutat nekik, hogy a melyik leghamarébb oda fut, amelyiket akarja azt veheti el magának. Hát megindúlnak, a legény pedig azalatt a bocskort felköti, a köpönyeget ráveszi, az erszényt a zsebibe dugja; azután az egyik ördögfi oda érkezett, akkor kérdi: Látsz-e engem? a másik is oda ér, attul is kérdi, ha látja-e, az is azt mondta hogy nem látja; a harmadiktul is kérdezi, hogy látja-e? az is úgy felel hogy nem látja. Akkor azt mondja: Na, ha nem láttok, ne is lássatok soha. Akkor elvitte a jószágot, s a Szélhez visszament, és lefeküdt; hanem igen elaludtak, a Szél fölébred, azt mondja neki: No most ugyan elaludtunk, hanem én még is elmegyek; ha te velem érsz, eljöhetsz. Ő pedig mondja hogy vele ér; akkor megharagudtak, és útnak indúltak; a Szél ment amint csak mehetett, ez pedig mindig a sarkában volt, úgy hogy a bőrt is letiporta a lábárul, és oda érkeztek, és bementek. A vendégek éppen akkor ebédeltek. A legény bemegy a vendégek közzé, hanem senki sem látta, ő pedig az ételt elvette előllök és a másik szobába vitte, s a Széllel megették; azután a Szél elment, ő pedig lefeküdt az ágyba, és a köpönyeget letakarta magárul; a szobaleány bemegy, és megösmerte; csakhamar befutott, s az asszonyának megmondta, hogy az első ura itt van. Az asszony kimegy, ő pedig betakarta magát a köpönyeggel, az asszony nem láthatta; tehát visszament. A szobaleány megint csak bemegy a szobába, s hogy látja ott fekszik, akkor megint mondja az asszonyának, hogy ott van; az asszonya pedig nyakon üti, hogy miért hazud előtte; de a leány könyörgött neki, hogy csak menjen ki, mert ott van; az asszony kimegy, és látja hogy ott fekszik, akkor a nyakába esett, és csókolták egymást, azután az asszony kérdezte, hogy hogyan tudott oda menni? ő pedig elbeszélte minden esetét és fáradságát a feleséginek. Ekkor az asszony bemegy a vendégek közzé, és azt mondja nekik: Urak, nekem egy almáriomom vagyon, akinek a kulcsa elveszett, és én újat vettem helyette, most pedig a régi kulcsot is megtaláltam: már most itéljenek: hogy melyiket tartsam meg. Az urak azt mondták, hogy mindig jobb a régit megtartani, az újat eltenni. Akkor mondá: Hát legyen úgy, én a régi mellett maradok; mert én az én előbbeni férjemet elvesztettem, és most megtaláltam. Akkor bevezette karjánál fogva, s az urak látták, hogy oly derék ember, hogy abban az országban nem volt olyan. Azután mind elmentek, ők pedig most is uralkodnak, ha életben vannak.