Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt,
volt egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia,
azt hét egész esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki:
– Látod fiam ezt a nagy fát?
– Látom.
– Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét.
A fiu felmászott, megpróbálta, a mit a fehér ló mondott, de nem tudta
megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint
felküldte egy még nagyobb fára, hogy húzza le a kérgét; a fiu le is
húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló:
– No fiam, már látom elég erős vagy, hát csak eredj el világra, én meg
megdöglöm.
Avval megdöglött. A fiu elindult világra, a mint ment-mendegélt, elő
talált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak
bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy
nyűtte, mint más a kendert.
– Jó napot adjon Isten! mondja Fehérlófia.
– Jó napot te kutya! hallottam hirét annak a Fehérlófiának, szeretnék
vele megbirkozni.
– Gyere no, én vagyok!
Megbirkoztak, de alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyüvőn, mindjárt
földhöz vágta.
– Már látom hogy erősebb vagy, mint én, – mondja Fanyüvő – hanem tegyük
össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba. Fehérlófia befogadta; már
itt ketten voltak.
A mint mennek mendegélnek, elő találnak egy embert, a ki a követ úgy
morzsolta, mint más a kenyeret.
– Jó napot adjon Isten! mondja Fehérlófia.
– Jó napot te kutya! hallottam hirét annak a Fehérlófiának, szeretnék
vele megbirkozni.
– Gyere no, én vagyok!
Megbirkoztak, de alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet,
mindjárt földhöz vágta.
– Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit, – mondja Kőmorzsoló
– hanem tudod mit: végy be szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig.
Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. A mint mentek-mendegéltek,
elő találtak egy embert, a ki a vasat úgy gyúrta, mint más a tésztát.
– Jó napot adjon Isten! mondja neki Fehérlófia.
– Jó napot te kutya! hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék
vele megbirkozni.
– Gyere no, én vagyok!
Sokáig birkóztak, de nem birtak egymással, utoljára Vasgyúró gáncsot
vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre az is megharagudott, fölugrott,
s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is
szolgálatába fogadta; már itt négyen voltak.
Itt a mint mennek-mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek,
gunyhót csináltak. Más nap azt mondja Fehérlófia Fanyüvőnek:
– No te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni.
Elmentek; de alig hogy tüzet rakott, hogy a kása főzéshez hozzá fogott
Fanyüvő, ott termett egy kis ördög, maga nagyon kicsi volt, de a
szakálla a földet érte. Fanyüvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor
meglátta, hát még mikor rá kiáltott.
– Én vagyok Hétszűnyű Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem
adod, a hátadon eszem meg.
Fanyüvő mindjárt od’adta. Hétszünyű Kapanyányimonyók megette, avval
visszaadta az üres bográcsot. Mikor haza-jöttek a czimborák, nem volt
semmi enni való, megharagudtak, jól eldöngették Fanyüvőt, de az nem
mondta meg, hogy mért nincs kása.
Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Az is a mint főzte a kását, oda ment
Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a kását.,,Ha ide nem adod, a hátadon
eszem meg.’’ De Kőmorzsoló nem adta, Hétszűnyű Kapanyányimonyók se’
vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot,
onnan ette meg a kását.
Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyüvő előre nevette a dolgot, mert
tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását Hétszűnyű Kapanyányimonyók.
Harmadnap Vasgyúró maradt otthon, de a másik kettő se’ neki, se’ a
Fehérlófiának nem kötötte az órára, mért maradtak két nap kása nélkül.
Ahoz is oda ment Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem
adta, a meztelen hasáról ette meg. A mint a többi három haza jött, ezt
is jól elhányták.
Fehérlófia nem tudta fölérni észszel, hogy mért nem csinált egyik se
kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindég
nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahoz is oda megy Hétszűnyű
Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert
Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához.
A mint a három czimbora haza ért, mindjárt feltálalta a kását. A mint
jóllaktak, megszólalt Fehérlófia.
– Gyertek csak, mutatok valamit.
Vezette volna őket a fához, a melyikhez Hétszűnyű Kapanyányimonyókot
kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával.
Itt mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap hét éjjel, akkor
találtak egy nagy lyukat, a melyiken a más világra ment le Hétszűnyű
Kapanyányimonyók. Tanakodtak egy darabig, mi tévők legyenek, utoljára
arra határozták, hogy lemennek.
Fanyüvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon
leeresztette magát, de meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a
kötelet. Alig ért le negyed részére a mélységnek, megijedt, felhuzatta
magát.
,,Majd le megyek én,’’ mondja Kőmorzsoló; de harmad részéről az útnak ez
is visszahuzatta magát. Azt mondja Vasgyúró:
,,Ejnye be gyávák vagytok, ereszszetek le engem, nem ijedek én meg ezer
ördögtől sem.’’
Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrángatta a gúzst,
hogy húzzák fel.
Itt azt mondja Fehérlófia:
– Ereszszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét.
Bezzeg nem ijedt ez meg! Lement a másvilágra, kiszállt a kasból,
elindult szélyelnézni. A mint igy kódorog előre-hátra, meglát egy kis
házat, bemegy bele; hát kit lát? nem mást, mint Hétszűnyű
Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuczkóban, kenegette a szakállát meg az
állát valami zsirral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács kása.
– No kutya – mondja neki Fehérlófia – csakhogy itt vagy? Másszor te
akartad az én kásámat megenni a hasamról, majd megeszem én most a tiedet
a te hasadról.
Avval megfogta Hétszűnyű Kapanyányimonyókot, földhöz vágta, hasára
öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához
kötötte, s odább ment.
A mint megy-mendegél, előtalál egy várat, réz mezővel, réz erdővel körül
véve. A mint meglátta, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörű
király-kisasszonyt talált, a ki nagyon megijedt, a mint meglátta a
fel-világi embert.
– Mit keresel itt fel-világi ember, a hol még a madár se’ jár?
– Hát biz én – felelt Fehérlófia – egy ördögöt kergettem.
– No hát most jaj neked! Az én uram három fejű sárkány, ha haza jön,
agyon vág. Bújj el hamar.
– Nem búvok biz én, megbirkozom én vele.
Arra szóra ott termett a sárkány.
– No kutya – mondja Fehérlófiának – most meg kell halnod, hanem
viaskodjunk meg a réz szürümön.
Meg is viaskodtak, de Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s
levágta mind a három fejét. Avval visszament a királykisasszonyhoz. Azt
mondja neki:
– No most már megszabadítottalak, hanem gyere velem a felvilágra.
– Jaj kedves szabadítóm – felel a királykisasszony – van még nekem ide
lent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el, szabadítsd meg
őket, neked adja az édes apám a legszebb lyányát, meg fele királyságát.
– Nem bánom, hát keressük meg.
Elindultak megkeresni. A mint mennek, találnak egy várat, ezüst mezővel,
ezüst erdővel körül véve.
– No itt bújj el az erdőben – mondja Fehérlófia – én majd bemegyek.
A királykisasszony elbútt, Fehérlófia meg megindult befelé. Oda bent egy
még szebb királykisasszonyt talált, mint az első; ez nagyon megijedt,
hogy meglátta, s rákiáltott:
– Hol jársz itt felvilági ember, a hol még a madár se’ jár?
– Téged jöttelek megszabadítani.
– No akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hat fejű sárkány, ha
haza jön, összemorzsol.
Arra a szóra ott termett a hat fejű sárkány. a mint meglátta
Fehérlófiát, mindjárt megismerte.
– Hej kutya – mondja neki – te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell
halnod, hanem gyere az ezüst szürümre, viaskodjunk meg.
Avval kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz
vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a
két királykisasszonyt, igy hárman útnak indultak a legfiatalabbat
megszabadítani. A mint mennek-mendegélnek, találnak egy várat, arany
mezővel, arany erdővel körűlvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két
királykisasszonyt, maga bement. A királykisasszony majd meghalt
csudálkozásában, a mint meglátta.
– Mit keresel itt, a hol még a madár se’ jár? kérdi tőle.
– Téged jöttelek megszabadítani, felelt Fehérlófia.
– No akkor hiában fáradtál, mert az én uram egy tizenkét fejű sárkány, a
ki ha haza jön, össze-vissza tör.
Alig mondta ezt ki, egy rettenetes nagyot menydörgött a kapu.
– Az én uram vágta a buzogányát a kapuba – mondja a király kisasszony –
még pedig tizenkét mértföldről, de azért ebbe a nyomba’ itt lesz; hanem
bújj el hamar.
De már akkor, ha akart volna se’ tudott volna elbúni Fehérlófia, mert a
sárkány betoppant. A mint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.
– No kutya, csak hogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért ha ezer
lelked volna is, meg kellene halnod. Hanem gyere az arany szürümre,
birkózzunk meg.
Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire menni. Utoljára a sárkány
belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, bele vágja a
sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, bele vágja Fehérlófiát hónaljig;
már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, belevágta a sárkányt,
hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a
sárkánynak mind a tizenkét fejét.
Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három
királykisasszonyt. Elérkeztek ahoz a kosárhoz, a melyiken Fehérlófia
leereszkedett; próbálgatták minden módon, hogy hogy férhetnének bele
mind a négyen, de sehogy se’ boldogultak, igy hát Fehérlófia lent
maradt, várta, hogy ő érte is ereszszék le. Csak várt, csak várt, három
nap három éjjel mindég várt; akkor megunta, elment onnan nagy
búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső; ő is hát
belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami
fedeléket keresni, a mi alá behúzódjék. A mint igy vizsgálódik, meglát
egy griff madár fészket, három fiók griff madárral; ezt nem csak hogy el
nem szedte, de még betakarta a szűrével, maga meg bebútt egy bokorba.
Egyszer csak jön haza az öreg griff madár.
– Hát ki takart be benneteket? – kérdi a fiaitól.
– Nem mondjuk meg, mert megölöd.
– Dehogy bántom! nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni.
– No hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső,
hogy levehesse a szűrét rólunk.
Oda megy a griff madár a bokorhoz. Kérdezi Fehérlófiától:
– Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat?
– Nem kell nekem semmi, – felel Fehérlófia.
– De csak kivánj valamit, mert nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam.
– No hát vigy fel a felvilágra.
Azt mondja rá a griff madár:
– Hej ha ezt más merte volna kivánni, tudom nem élt volna egy óráig, de
neked csak csak megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret, meg három
mázsa szalonnát, kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátamra,
s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy szalonnát tégy a számba,
ha nem teszel, levetlek.
Fehérlófia épen úgy tett mindent, a mint a griff madár mondta.
Elindultak aztán a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordult a
griff madár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret
azután balra, akkor meg egy mázsa szalonnát. Nem sokára megint megevett
egy kenyeret, meg egy mázsa szalonnát, azután az utolsót is megette. Már
látták a világosságot ide fent, hát egyszer csak megint forditja a griff
madár balra a fejét, Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját,
azt tette a griff madár szájába; azután megint fordult jobbra a madár,
akkor a jobb lába szárát adta neki oda.
Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova
menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se’ keze, se’ lába.
Itt benyúl a griff madár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral.
Od’adja Fehérlófiának.
– No – mondja neki – a miért olyan jó szivű voltál, hogy kezed-lábod a
számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg.
Fehérlófia megitta, hát lelkem teremtette, – tán nem is hinnétek, ha nem
mondanám – egyszerre ki nőtt keze-lába, de még azon felül hétszer
erősebb lett, mint az előtt volt.
Itt a griff madár visszarepült az alvilágba, Fehérlófia pedig útnak
indult megkeresni a három szolgáját. A mint megy-mendegél, előtalál egy
nagy gulyát. Megszólítja a gulyást:
– Kié ez a szép gulya, hé?
– Három úré, Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyüvő uraké.
– No hát mutassa meg kend, hogy hol laknak?
A gulyás útba igazította, el is ért nem sokára a Vasgyúró kastélyához,
bement bele, hát majd elvette a szeme-fényét a nagy ragyogás; de ő csak
ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, a ki mikor meglátta, ugy
megijedt, hogy azt se tudta, lyány-e vagy fiu? Fehérlófia megfogta,
kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyet halt. Azután fogta a
királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az
is, meg Fanyüvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia
feljött a más-világról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette
az apjokhoz.
Az öreg király rettenetesen megörült, a mint a lyányait meglátta, s hogy
megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele
királyságával együtt. Nagy lakodalmat csaptak, még maig is élnek, ha meg
nem haltak.
