Volt
egyszer egy szegény ember, akinek közönséges gazdasága volt, de semmi magzatja
még nem volt. És mondja egyszer az asszony, hogy az isten bár csak őnekik
akkora gyermeket adna is, mint egy babszem, azt is jó neven venné, és nagy örömet
találna abban is. Kevés idő múlván megszólítja az asszony az urát, hogy őtet az
isten meghallgatta. Eljárván az idő, megszületett egy kis fickó, aki is midőn
megszületett, akkora volt mint egy öreg bab, és egyet ugorván, mondá, az anyjának:
Adjatok kenyeret, mert már régen éhezem. Ezek megrémültek, mondván, hogy ez nem
tiszta dolog; de a kis fickó csak hajtotta hogy ehetnék; kit mindjárt azután
megkereszteltek, és Jankónak hívtak. Azután adtak nekie kenyeret, s monda az
atyjának: Atyám, én elmegyek a kukoricaföldre, és ott fogok szántani. Mondja
neki az atyja: Hallod-e, fiam, gyenge vagy te még ahoz. Mondja a kis Jankó: Atyám,
te fogod az eke szarvát, én pedig majd hajtogatom az ökröket. Másnap az öreg
befogja ökreit, a kis Jankó pedig bele ült az ökörnek a fülibe, és onnan kiabált
az ökröknek. Midőn már kiértek a szántóföldre, és ott hallgat az ökörnek a fülibe,
és az ostorával pattogatott, arra megyen hintóval egy úr. Épen az országút
mellett szántogattak. Akkor hallván az úr hogy kiabál valaki; és nem lát senkit
az ökrök körűl, oda megyen és kiált: Hallod-e hol vagy, aki az ökröket
hajtogatod? Mond a kis Jankó: Itt vagyok; mi bajod ilyenadta? gyere ide az ökör
fülihez. Az úr leszállván, oda megyen az ökrökhöz, és nézi a kis Jankót; hát
nagyon megtetszik neki a Jankónak nagyon furcsa termete, és kérdi hogy az atyja
hol vagyon? Azt mondja nagy haraggal Jankó: Nem látod-e hogy az ekénél amott
forog? Oda menvén az uraság, mondja a paraszt gazdának: Hallod-e jó ember, nem
adnád nekem el ezt a kis gyermeket? én neked jó pénzt adok. Mondá a szegény
ember hogy: addig nem adhatom, míg a feleségemmel nem beszéllek. Mondá az uraság:
Majd elmegyek hozzád, és felkereslek.
Hát
haza megyen a szegény ember, és mondja a feleségének, kinek mond a feleség:
Hallod uram, azt ne cselekedd, mert tudod hogy az a mi gyermekünk. Épen akkor
ott járt Jankó és mondá az atyjának: Atyám csak adjon el engemet, mert itten
leszek én három nap múlván, akarhova zár. Ezen megegyeztek és eladták a szegény
Jankót az uraságnak. Ez mint legdrágább kincset a többi aranyai közzé a pénzes
ládába zárta. Midőn aztán onnat elutaztak tehát Jankó belülről kinyitotta a zárt,
és a ládából hányta kifelé az aranyokat, és midőn már maga is kiugrott volna,
haza szalad az atyjához, mondván: Csak gyere hamar, mert így van a dolog, hanem
hozz magaddal egy zsákot. A szegény ember pedig siet a fia után, és bámészkodva
nézi, és szedi a sok aranyokat, és haza vitték, és nagy gazdák lettek a sok pénzből.
Egyszer
midőn disznót öltek volna, és az atyja Jankónak a vágószéken kolbászt töltött,
mondja neki: Fiam eredj el innét, mert a kolbász közé keveredel és betöltelek a
kolbászba. Jankó nem fogadott szót, és a vágótőkén amint ült, elaludt, és a kezével
az atyja bele keverte a hús közé, és a kolbászba töltötte. Jön épen akkor oda
egy koldus és kéreget alamizsnát: és épen azt a kolbászt adták neki, a melyikbe
Jankó volt. A koldus megköszöni, és elmegy. Midőn a falun kivül ment, Jankó
felfázott a kolbászba, mivel nagyon hideg volt; kiásta tehát magát nagy
hirtelen, de a tarisznyából nem tudott kijönni. Észre veszi hogy őtet valaki
veszi, kiabál hát hogy ereszsze ki a koldus; a szegény koldus körülnézi magát,
hogy honnan kiáltoznak neki, de semmit sem látott. Midőn ismét tovább ment
volna, megint kiáltoz a kis Jankó hogy ereszsze ki; de ez mivel sehol semmit
nem látott, azt gondolta, hogy valami gyerek valami gödörből kiáltoz utána. Végre
mondá Jankó: Hallod-e, itt vagyok a tarisznyádba: hanem ereszsz ki, mert, ha ki
nem eresztesz, mindjárt rosszúl jársz. A koldus levette a tarisznyáját a hátáról,
és kifordítja; megharagszik Jankó, hogy őtet a nagy hóba rázta ki, fogta a
koldusnak a botját, és úgy vágta a koldushoz, hogy a szegény koldus csak úgy szédelgett;
azután haza megy, és megpanaszolja az atyjának hogy és mikép járt, melyet az
atyja nagyon sajnállott.
Egyszer
viszont Jankó a kamrába egy puha gyapjas juhbőrön ült. Épen akkor ért oda egy bőrrel
kereskedő zsidó, és kérdi hogy nem volna-e valami bőr eladó; ezek pedig mondották
hogy vagyon, melyeket mind egyig meg is vett a zsidó. Midőn már a zsidó elvitte
volna a bőröket, egyszer éjtszaka a kocsin felérez a kis Jankó, és észre veszi
hogy őtet kocsin viszik: megharagszik hogy ki telte őtet a kocsira? és kiabált,
hogy őtet ne vigye, hanem: állj meg, úgymond, hadd szálljak le. A zsidó körülnézi
magát, és senkit sem látott; és viszont Jankó kezd kiáltozni, hogy álljon meg.
A zsidó egészen elréműlt és megijedt, hogy valóba ördög, leugrott a kocsiról, és
elszalad magába; Jankó pedig a lovakat maga haza hajtotta, és többé nem ment
aludni oly helyekre, mert félt, hogy talán egyszer majd a vízbe vetik, és el kell
neki veszni.
