Egy
királynak három fiai voltak; és a király oly gazdag volt, hogy egy várat csináltatott
szalonnábul. Egyszer a szalonnát meglopták. A király nagyon megharagudott hogy
ki lopja az ő szalonnáját? azért strázsát rendelt oda hogy őrizzék, de senki
meg nem mert közölök maradni a helyén. A király nagyon búcsúlt, hogy senki meg
nem őrizhette várát; hát az öregebbik fia azt mondá: Fölséges király, én
elmegyek, és megpróbálom ha megőrizhetem azt? és elment a strázsahelyre. Amint
ott állott, hát látja éjféltájban, hogy egy szörnyű nagy sárkány ment oda és fölkap
egy darab szalonnát, s elmegy vele. A királyfi haza szalad ijedségében, és
semmit sem tudott mondani felőle. Másnap a közepső is elment, az is szintén úgy
járt mint a bátyja; az is haza futott. Harmadik éjtszakára a fiatalabbik ment a
szalonnát őrizni: az is ott várakozik hogy mi történik vele hát látja hogy egy
szörnyű nagy sárkány megy a szalonnát lopni. A sárkány elmegy a szalonnával, az
ífju pedig mindenütt utána, hogy hová viszi: hát látja hogy egy lyukba
beereszkedik, ő pedig haza megy, s az atyjának megbeszélli, hogy mit látott.
Más
nap elmegy a kovácshoz, és csináltat magának egy negyven mázsás botot; azzal
haza megy, s a bátyjainak mondja: No most gyertek velem, eresszetek engem abba
a lyukba, majd megkeresem a mi tolvajunkat. Hát csakugyan el is mentek mind a hárman
a lyukhoz, s a fiatalabbik öcscsöket leeresztik. Mikor már jó messzi lement
volna a föld alatt, oly szép világosságot látott, mint a napfény, és lát egy szép
várat, a mely egész a földig rézbűl volt csinálva; bemegy abba a várba, és lát
egy gyönyörű szép leányt a várba, a leány mondá neki: Jaj szegény ífju, mit
keressz itt? menj hamar oda, ahonnét jöttél, mert az uram egy nagy irtóztató sárkány,
hogyha haza jön, megöl, ha ezer lelked legyen is. Az ífju azt mondja: Én nem
megyek nálad nélkül, ha meg kell is halnom. Akkor a leány egy üveget ad neki, s
azt mondja: No hát igyál ebbül, ha iszol, hétezer ember erejével birsz. Akkor a
királyfi az italt megitta. Hát a sárkány nagy haraggal jön, és megütköznek egymással;
de az ífju csakhamar megölte; azután bemegy a leányhoz, és mond neki: Én megöltem
az uradat, már most enyém vagy, jőj velem. A leány azt mondá: Jaj! nekem még két
öcsém van, azokat is oly átkozott sárkány birja: szabadítsd ki azokat is körmei
közül. Kérdi az ífju: Hát hol vannak ezek, mutasd meg. Akkor mutat neki két várat,
oly szépek voltak, hogy messzéről is tündököltek. És csakhamar elmegy s egy ezüst
várat talál, és bemegy a várba, s lát egy szép leányt, aki sokkal szebb volt
mint az első; akkor a leány azt mondja neki: Jaj szerencsétlen ífju, mit
keressz itt? menj hamar oda honnat jöttél, mert ha az uram haza jön, megöl ha
ezer lelked legyen is. Mond az ífju: A nénédet már megszabadítottam: téged is
meg akarlak szabadítani. Akkor a leány egy üveget adott neki, és azt mondá: Igyál
ebbül, nyolc ezer ember erejével birsz. A királyfi az italt megitta. Hát jön a
sárkány nagy haraggal, mert megérezte, hogy idegen ember van a várában; az ífju
csakhamar eleibe megy, összeütköznek, azt is csakhamar megölte. A leány, mikor
látta hogy győzedelmes lett, nagyon örvendett rajta, eleibe futott, és nyakába
borúlt, s azt mondá: Az isten hozott tégedet ide, jó ífju, hogy minket
megszabadíts; mind a hárman király leányai vagyunk, és atyánktúl ezek az átkozott
állatok elragadtak: hanem még az öcsénk abban a másik várban vagyon: ha lehet,
azt is szabadítsd, de az a legsúlyosabb lesz, mert annak az ura legerősebb,
kilenc feje vagyon neki; hanem kérlek csak menj, és szabadítsd meg azt is. És
nagy sietséggel elmegy az ífju a harmadik várhoz, s látja hogy ez aranybúl van,
bemegy abba, s látja a leányt, és mindjárt fölgerjedt szerelmire; a leány pedig
azt mondá: Jaj mit keressz szerencsétlen ífju itt ezen az elátkozott földön?
Menj hamar innen, mert meghalok ha az uram téged megöl, mert téged a szívem szeretni
kezd. Az uram egy erős sárkány, ha haza jön, megöl. Mond az ífju: Inkább
meghalok, mint nálad nélkül éljek; a nénéidet már megszabadítottam, már most nálad
nélkül el nem megyek. Akkor monda a leány: Fogd ezen gyűrűt, mert ennek több
ereje vagyon, mint amit az én nénéim adtak neked; hogyha elfáradsz, fordítsd
meg az ujjodban, és mintha csak akkor kezdenéd el a verekedést, úgy tetszik.
Akkor hozzá készült az ütközethez, és a sárkány oly mérgesen jött, hogy haragjába
ordított, és csak összecsaptak, s úgyannyira verekedtek, hogy mind a kettő a földre
esett, s ott hogy eszibe jutott a királyfinak, hogy a gyűrűt meg kellenék fordítani,
csakhamar meg is fordítá az ujjában, és mindjárt erős lett, hogy az erő a földről
felemelte, s fölugrott; de a sárkány is mérgesen fölemelkedett, újra összecsaptak:
a sárkánynak mind a kilenc fejéből úgy jött a láng, hogy szegényt majd
megfojtotta, de ő is megharagudott ám, s ime nyolc fejét levágta a sárkánynak, és
magát is megölte; azután bement a várba, és összeölelték és csokolták egymást
az ífju s a leány.
Akkor
mondá ez: Ne most ez az arany vessző, vágd meg vele a várat; és megvágá a várat
a vesszővel, és aranyalma lett belőle, kit a tarisznyájába tett; a leány azt
mondá: Látod, most alma, de ha akarod hogy vár legyen, vesd fel az ég felé,
mindjárt vár lesz belőle. Azután az ezüst várhoz mentek, és ott is úgy
cselekedett, és a harmadiknál szinte úgy. Azután mind a hármat a lyukhoz
vezette, és legelsőben az öregbiket a kötélre ültette, azt felhúzták a bátyjai,
és hogy látták hogy oly szép, mindenik akarta feleséginek elvenni: azután a közepsőt
húzták fel, az még sokkal szebb volt mint az első, azon is veszekedtek; azután
harmadszor a fiatalabbikat húzták föl: az még sokkal szebb volt mint az elsők;
akkor mindenik ezt akarta; végre összebeszéltek, s mondák: most húzzuk fel az öcsénket,
de azután ereszszük vissza, hadd haljon meg, mert ha egészen fölhúzzuk, elveszi
tőlünk a szebbiket. Leeresztik tehát a kötelet, az ífju pedig így gondolkozott
oda len: hogyha botját magával együtt a kötélre köti, nem tudják fölhúzni, azért
csak a botot kötötte a kötélre; mikor egy darabig fölhúzták, visszaeresztették:
akkor vette esziben a bátyjai álnokságát. A bátyjai azt gondolták hogy meghalt,
azért haza vitték a leányokat, és mindenik a kisebbiket akarta elvenni, hanem a
leány azt mondotta: Várakozzatok három esztendeig, akkor meglátom. Azok nagy
szomorúsággal várakoztak három esztendeig. Az öcscsök pedig járkált a föld
alatt.
Egyszer
akadt egy vén asszonyra, a kitől kérdezte, mondván: Öreg anyám, nem tudna kend
rajtam segiteni, hogy én innét hazámba mehetnék? A vén asszony azt mondá: Fiam,
én rajtad nem segíthetek másként, hanem itt van egy griffmadár, akinek tojásai
vannak; és minden esztendőben a záporeső agyon verte; és most nem sokára lesz a
zápor; azért menj föl és ülj rájok, hogyha megtarthatod, az majd elvisz a hazádba.
Ő csakhamar fölment a fára, és a griffmadár tojásaira ült, és mikor a zápor jött,
nem verhette agyon őket: a griff nagy sikoltással röpült, mert azt gondolta
hogy a tojásait az eső agyonverte. És mikor oda ért, látta hogy az ífju a tojásain
ült, és monda: Amit akarsz, én megcselekszem. Akkor azt mondá az ífju: Én mást
nem kivánok, hanem engem az én váramba vigyél az atyámhoz. Erre a griff egy ökröt
készített, ezt a körme közé fogta, azt meg hátára ültette: úgy elröpült a
tengeren keresztűl egész a határig, és ott letette; ez pedig megköszönte neki;
azzal egymástul elváltak.
Akkor
bement a királyfi a városba mint egy mesterlegény, s mindjárt akadt egy szabóhoz.
A szabó kérdezte, hogy tudna-e menyasszonynak való szép ruhát varrni? mert épen
akkor akart a lakodalom lenni, de a leány azt mondotta hogy előbb oly ruhát
csináltasson a király neki, mint a milyet ő az ő várában viselt. Azért sok
mesterembert kerestek, de senki sem akadt, aki végbe tudta volna kivánságát
vinni, és oly ruhát csinálni neki. Az a szabó nagyon örűlt, hogy az ífju magára
vállalta a munkát; ez pedig egész nap aludt, hanem mikor az ura már lefeküdt,
akkor kiment, az arany almát feldobta, mindjárt vár lett belőle, bemegy a várba,
a legszebbik ruháját kihozta belőle, azután a vesszővel megcsapta, megint csak
alma lett a várbul, megint bemegy s lefekszik. Reggel felkel az ura, és hozzá
megy, hogy ha kész-e a ruha? adja elől a ruhát. A szabó csak elcsudálkozott
rajta, mely szép, beviszi a királyhoz, a leány mindjárt rá ismert, az mindjárt
tetszett neki, mert tudta hogy már nem messzi van az ő mátkája. A legény azután
vargához ment, ott beállott, és ott is szinte úgy cselekedett. A leány azt mondá:
már most ruhám is van, cipőm is van, de gyűrűmnek is kell lenni, amit felváltok
a mátkámmal. A király a várban aranykovácsot tartott, akkor pedig ahoz mene
mint ötvös legény, és munkát keresett. A gazda azt mondta: Nekem ugyan most legény
nem kell, hanem ha olyant találnék, aki a királykissaszonynak kedve szerint való
gyűrűt csinálna, azt megfogadnám. Ő azt mondá: Ne búsúljon az úr, mert amit én
csinálok, az, bizony tudom, hogy tetszeni fog. Akkor megfogadta, és a királykisasszonynak
megjelentette, hogy most kapott oly legényt, aki kedve szerint való gyűrűt tud
csinálni. A leány megörült. Mikor már az éjtszaka eljött, akkor a királyfi
kiment, és az almát feldobta, s vár lett belőle, onnan a legszebbik gyűrűt
kivette, azután lefeküdt. Más nap korán a királyleány a műhelybe ment, a gyűrűt
megnézni ha kész-e? a legényt megösmerte, és a nyakába borúlt, és megcsókolta, és
mindjárt be akarta vezetni, hanem azt mondotta: Én holnap reggelig nem jelentem
magamat: hanem akkor igen, és te se szólj senkinek addig: s úgy elváltak egymástúl.
És másnap reggel az almákat feldobta, és három vár lett: akkor felöltözött királyi
ruhába, és úgy ment be a várba a bátyjaihoz. Ezek bezzeg megijedtek, de ő szépen
mondá nekik: Látjátok bátyáim, ti rosz atyafiak vagytok, engem meg akartatok ölni,
hanem az isten nem engedte: most pedig én mindeneket megbocsátok nektek. A bátyjai
is megkövették, hogy bocsásson meg nekik, és tegyen rendelést köztök, hogy
hogyan lesznek. Akkor azt mondá az öregbiknek: Te vagy az öregbik, fogd az öregbik
leányt, s vidd a rézvárba, a másik a közepsőt vigye az ezüstvárba: én megyek a
kissebbikkel az aranyvárba. Így megegyezvén szépen, most is úgy gazdálkodnak,
ha még meg nem haltak.
