Volt
egy király, és annak egy jobbágya, akinek egy szép fia nevelkedett, kit a király
úgy megszeretett, hogy fölvette komorniknak. A legény egyszer azt gondolta magában:
Jó volna a király leányát megpróbálnom: hogyha hozzám jönne, elvenném feleségemnek.
A legény haza ment az apjához, és a király az udvarmestert oda küldte, hogy kérdje
meg: miért nem akar haza menni? A legény azt feleli hogy ha a király a leányát
neki adja, úgy bemegy szolgálni. Az udvarmester megmondja a királynak; akkor a
király a komornyikhoz visszaküldött: hogyha annyi pénze van mint a királynak, úgy
neki adják a királyleányt.
Elment
hát a legény egy nagy erdőbe; ott egy zöld ruhás ember hozzá megy és kérdi,
hogy mit keres? A legény azt mondá neki: Én szolgálatot keresek. A zöld ember
mondja: Jőj hozzám, nálam jó szolgálatot kapsz; és elment vele. Akkor mondja a
zöld ember: Halod-e, ezt a helyet jól megjegyezd magadnak, hogy ha
visszahozlak, megismerd; akkor fölkapta, és úgy elrepűlt vele, mintha a szél
vitte volna őket. És egy házba vitte, és mindent megmutatott neki, hogy melyik
lesz a szobája, hanem egy ajtót mutatott neki, és azt mondá: Ebbe a szobába,
azt megmondom, be ne menj, mert ha bemégy, onnan soha ki nem jöhetsz. Azután az
istállóba vezette, és a lovait megmutatta neki; két nagy fekete ló volt az istállóban;
azután egy ládát fölnyitott neki, és a ládában szén volt; a zöld ember azt mondá
ezt etesd a lovakkal, és tisztogasd őket, mert én elmegyek, és három fertály
esztendeig nem jövök haza. Azután elment.
A
legény jól forgatta otthon a gazdaságot. Egyszer azt az ajtót vizsgálta,
amelyet az ura megtiltott neki, fel is nyitotta, be is ment a szobába: hát ott
lát egy szép leányt, aki épen az ő falujából való volt. Elréműl a leány, ahogy
meglátja, mert megismerte, és mondá neki: Jaj miért jöttél ide, többé el nem
mehetsz, itt kell örökre maradnod mint énnekem. De én segítek rajtad, ha te is
segítesz rajtam; és egy kést adott neki, és mondá: Majd ha téged elvisz vissza,
csak vígyázz, hogy megösmerd azon helyet ahol téged fölvett, mert másként itt
kell maradnod, és ha egyszer ott lesztek, akkor ott neked pénzt hord, és mikor
már elég pénzed lesz, akkor ezzel a késsel kerítsd be, azután nem jöhet ki,
hanem az ujjában lévő gyűrűjét kérjed tőle, és ha az ujjodat kéri, azt be ne nyújtsd
neki, mert elszakasztja, hanem ezt a kést nyújtsd neki, hadd tegye arra; azután
még se ereszd ki, hanem kérd meg hogy mi hasznát lehet annak venni, azután ha
megmondja, a késsel húzd keresztűl; akkor elmehet. Hanem azt mondom, hogy ha
karácson bőjtje lesz, akkor tedd magadat beteggé, és majd mindent hord, kávét, ételt
és pálinkát, te pedig semmit se egyél egész hét óráig, akkor ehetel és ihatol; és
most láss hozzá, hogy kimehess. A legény mindenkép próbálta, hogy ha kimehetne,
de épen semmiképen sem mehetett ki; azután látta hogy a gerenda alatt három könyv
vagyon; leveszi a könyvet, látja hogy semmi sincs benne; a másikat nézi, abban
sem volt semmi; azután a harmadikat nézi, abban sokféle irás volt írva, és
olvassa; mikor a vége felé olvasott, látja hogy az ajtó magátul megnyillott. Fölteszi
hát a könyvet, és kimegy a szobábul nagy sietve a lovaihoz, azokat éteti és
tisztogatja, s úgy várja az urát; mikor pedig enni akart, mindig ott volt az étel.
Az ura haza ment, és mindenét tisztán találta, amin nagyon örűlt.
Eljött
azután karácson bőjtje is. A legény előtte való nap beteggé tette magát; az ura
mindent hordott neki, valamit kivánt tőle, kávét, szilvapálinkát, hogy csak egy
kicsint igyék mindjárt jobban lesz, de ő semmiből sem ivott sem evett: csak
mikor hét óra eljött, akkor evett. Az ura bemegy a szobába, hát már a leány nem
volt benn, mivel kiszabadúlt, mert a legény kibőjtölte érte azon napot. Kimegy
hát az ura nagy haraggal hozzá, és mondja neki: Most látom, hogy te nagyon okos
ember vagy, mert engem megcsaltál: ha én azt tudtam volna, másként vigyáztam
volna reád; de ő semmit sem tartott, gondolván hogy azon egynehány napot még
kitölti nála; és hogy az ideje eljött, mondja neki: Én az én időmet, kiszolgáltam,
most vígy engem oda ahonnan elhoztál. Ekkor az ördög fölkapta, és vitte mint a
szél; ő pedig mindég vigyázott azon helyre, ahonnan elvitte; és mikor már ott
voltak, kiáltott neki hogy megálljon, ott van az a hely, hol beszegődött hozzá.
Az ördög tehát etette, és adott neki egy zsák pénzt, s azt mondá neki: Elég-e? Ő
pedig azt mondá: Nem elég, csak hozz még többet; akkor elment az ördög és még két
annyit vitt neki; de akkor is csak azt mondta, hogy még nem elég: és harmadszor
három annyit adott neki, és mikor kitöltötte volna a pénzt, a legény azon késsel
bekeritette őtet s az ördög nem mehetett ki a keritésbűl. Akkor mondja neki: Már
engem még jobban meg akarsz csalni? csak ereszsz ki ezen várból, annyi pénzt
hozok neked valamennyi kell; a legény pedig mondá: Én ki nem eresztelek addig,
míg a gyűrűt az ujjadból nekem nem adod; az ördög mondá: Úgy is tudtam, hogy még
attól is megfosztasz, nyújtsd ide az ujjodat, ha illik-e belé? Mondá a legény:
Az ujjamat nem adom, hanem tedd erre a késre, úgy elveszem. Az ördög rá tette a
gyűrűt, és a legény az ujjában dugta, s az ördög mondá neki: No most ereszsz
ki, a gyűrűt is megkaptad. A legény azt mondá: No most még azt mondd meg, hogy
mi haszna vagyon ennek a gyűrűnek? Az ördög mondá: Ha az a leány nem mondta, én
sem mondom. Monda a legény: Én ugyan, ha nem mondod is, megtalálom a hasznát,
hanem teneked örökre itt kell maradnod. Azzal elment. Az ördög kiáltott utána
mondván: Jőj vissza, megmondom. Akkor visszament, s az ördög monda neki: Ennek
a gyűrűnek oly ereje vagyon, hogy ha megszorítod, mindnyájunknak neked kell
szolgálni. Akkor a legény a késsel keresztűlmetszette a várat, az ördög mindjárt
kijöhetett belőle. Akkor azt mondá a legény; Hát ezen pénzemet hogy tudom haza
vinni? Az ördög azt mondá: Ne féltsd, megőrzöm én azt, te csak menj haza. Ő
pedig haza ment az apjához, és kérdi tőle, vannak-e erős ökrei? Az apja azt
mondá: Vannak erősek, mért kérded? Ő pedig azt mondá: Keressen kend vagy tizenkét
szekeret holnapra, az erdőre megyek. Az apja keresett huszonnégy szekeret, és
elment a huszonnégy szekér, s ugyan annyi pénzt vittek haza.
Ezek
így lévén, más nap elküldi a szerencsés legény a királyhoz hogy pénze elég van,
most adja neki a leányát. A király egy tanácsossát küldi oda, hogy vizsgálja
meg, ha igaz-e az? Ez elment, és azt mondta a királynak: Felséges király! pénze
több van mint fölségednek. A király gondolkozott, hogy hol vette azt a sok pénzt?
azután azt üzente neki, hogy csináltasson olyan várat mint a királyé. A legény
csak azt várta hogy beestveledjék, akkor kiment, és a gyűrűt megszorította, s
az ördögök mindjárt ott voltak, és azt kérdték: Mit parancsol az ífju úr? Ő
pedig megparancsolta hogy reggelre még szebb várat csináljanak mint a királyé
volt; akkor beküldte az apját a királyhoz, hogy megvan a vár, most adja neki a
leányát. A király ismét azt üzente neki, hogy most olyan hidat csináltasson,
hogy egyik várbul a másikba összejárhassanak. Más napra az is meglett. A legény
újolag beküldte az apját hogy a leányt adják neki. Akkor a király azt mondá: Még
egy kert szükséges, azt is csináltasson; más napra a kert is készen volt, még
sokkal szebb mint a királyé, pedig oly csunya helyen csinálták, hogy egyebet
nem láttak, csak a sok követ; ide az ördögök mind elhordták és földet hoztak
helyébe és oly szép kertet csináltak, hogy a király kertje még csak árnyékában
sem állott. Akkor megint beküldte az apját a királyhoz, hogy a leányát adja
neki. A király tehát neki adta a leányát. Azonban a leány a török basa fiát
szerette, de úgy hogy senki sem tudta, csak maga a leány. A legény tehát
elvette a király leányát, és nagy lakodalmat csináltak, nyolcan az ördögök közől
voltak a muzsikusok. Mikor a vacsorának már vége volt, akkor lefeküdtek; azt kérdi
a menyasszony: Ugyan szívem, mondd meg nekem, hogyan tudtad te azt a sokat oly
kevés idő alatt megcsináltatni? Ő pedig mindjárt kivallotta, és ezután elaludt,
a felesége pedig a gyűrűt lehúzta az ujjáról, és a maga ujjába dugta; azután
kiment, és a gyűrűt megszorította, s az ördögök mindjárt ott voltak, és kérdezték
tüle, hogy mit parancsol nekik? Ő pedig mondá nekik: Most engem vigyetek Törökországba
a szeretőmhöz. Az ördögök felfogták, s nagy sebesen Törökországba vitték a basa
fiához; a szegény vőlegény pedig az ágyba aludt. Jókor reggel felkél; hát látja
hogy a felesége elszökött, a gyűrűjét is ellopta, el is vitte, amin ő nagyon búsúlt.
A muzsikusok muzsikaszóval mentek az ajtóra, de ő bújában az ajtót sem nyitotta
meg; azután a király bement a szobába, és nem látja a leányát; kérdi, hogy hová
tette; ő pedig azt feleli, hogy elszökött, és engemet is meglopott, mert a gyűrűmet
is ellopta. De a király azt mondta: Nem szökött el, hanem megölted, és
eltemetted, de holnap felakasztatlak, ha elő nem állítod a leányomat. Mindjárt
megfogatta aztán, és tömlöcre vettette; azután a muzsikusok oda mentek, és a
királynak azt mondták: Ereszsze el fölséged, mink nyolcan itt maradunk
helyette, ő pedig hadd keresse, és meg is találja. A király tehát elereszti, és
a nyolc muzsikust rekesztette be helyette. Az egyik pedig hozzá megy, és azt
mondja neki: Tudod-e most mit csinálj? Öltözzél fel vadásznak, és csak menj Törökország
felé; hanem azt nem mondták neki hogy hol van, pedig magoknak kellett elvinni.
Akkor megindúlt nagy sietve, és ment Törökország felé; az úton lát egy szép
fekete macskát, kapja a puskát és agyon akarja lőni; a macska azt mondja neki:
Ne lőj agyon, majd segítek rajtad; és elment vele. Azután lát egy szép rókát,
azt is agyon akarta lőni, az is megszólamlott hozzá, s monda: Ne lőj agyon, még
segíthetek rajtad; azt sem lőtte agyon, az is elment vele. Azután meg tovább
megy, és lát egy csúnya egeret, azt is agyon akarja lőni, az is azt mondja
neki: ne lőj agyon, még segítek rajtad; az is elment velek. Akkor már negyed
magával volt: a macska, a róka, és az egér; mind a hárman az ördögök közül valók
voltak. Azután a tengerparton megállottak; a róka azt mondja neki: Te maradj
itt, rakj tüzet, majd mink beúszunk a tengeren a várba, mert ott lesz a gyűrű;
a róka mondja a macskának: te fogd a farkamat, a te farkadat fogja az egér, úszszunk
csakhamar. És csakhamar beúsztak a várhoz. A róka azt mondja: Menj be macska az
egérrel, hozzátok ki a gyűrűt. A macska az egeret a hasa alá fogta, úgy ment az
ablakban, ott rítt, sírt; meglátta a törők, beeresztette, s nagyon örűlt neki,
mert sok egér volt a szobában; a macska az egeret elejtette, utána futott és
kergette, a török és a király leánya épen akkor a gyűrűt vizsgálták az asztalnál,
az egér futkos, a macska utána, ezek is a gyűrűt ott hagyták, szaladtak, hogy
meg segítik fogni; az egér fölszalad az asztalra, a gyűrűt felkapja, a macska
meg a gyertyát eloltotta, sötét lett, s az ablakot kitörték, és a gyűrűt elvitték.
A király leánya mindjárt nagyon, búsúlt a gyűrűért; a macska és egér pedig nagy
örömmel futottak a rókához. A róka azt mondja nekik: No most melyik fogja a gyűrűt?
Én nehéz vagyok, elmerűlök, az egér el nem birja: fogd te macska, hanem vigyázz,
hogy el ne veszítsd. Akkor megindúltak, és sietve úsztak, de a macska szájába víz
ment, a gyűrűt elejtette a vízbe, azután búsúltak, hogy hogyan találják meg: az
urokhoz nem mertek menni, a parton bújdostak tehát, és látnak iszonyú sok rákot.
A macska kérdi, hogy minn versengenek? azt mondja a rák: királyt akarunk tenni,
de nem tudunk: A macska fölszalad egy fára, s azt mondja nekik: Az ki ide tud jönni,
az lesz a királytok; a rákok próbáltak felmenni, hanem egy sem tudott; utóljára
egy fiatal próbált, fel is ment, a macska megkapta, és a többi rák kiáltott
hogy a királyokat ereszsze el. Én pedig el nem eresztem, mondá a macska, míg
egy gyűrűt, melyet a tengerbe ejtettem, fel nem hoztok. A rákok az egész
tengert elfogták, a gyűrűt előhozták, a macska a királyokat szépen levitte, és
nekik adta; azok a gyűrűt a macskának adták, a macska nagy örömmel vitte a gyűrűt
a rókához, és együtt mind a hárman nagy örömmel az urokhoz vitték a gyűrűt. Az
csakhamar az ujjában dugta és megszorította, és mindjárt ott termett tizenkét ördög,
és az mondák: Mit parancsol az ífju úr? ő pedig azt mondá: Fogjatok fel engem és
vigyetek az ipamhoz. Akkor felfogták, nagy hirtelenséggel a királyhoz vitték, ő
bemegy az ipájához, és kérdi tőle a király: hát a feleséged hol van? Törökországban,
monda, most is a török basa fiával van. A király megharagudt, mondá: Mért nem
hoztad el mind a kettőt? Felel az ífju: Majd reggelre itt lesznek, és pedig együtt
fekve megláthatd. Másnap reggel oda vitette mind a kettőt, a király megfogatta
mind kettőjöket, de még is a törököt eleresztette, hanem a leányát kivitette, és
fejét vétette, az ífjat pedig magához vette, s mint saját gyermekét s örökösit
mai napig is tartja.
