Egyszer volt egy szegény
ember meg egy szegény asszony, de nem volt egy csepp gyermekük sem. Azt mondja
az ember:
- Hallod-e, feleség,
menj el a templomba az egyik úton, majd én megyek a másik úton, s amit kapsz,
kutyát, macskát vagy bármit, hozd haza, hogy legyen nekünk is gyermekünk.
Elindulnak a két úton, s
a vénember talál egy tövisdisznót egy agyaglyukban. Hazaviszi.
- Na, vénasszony, kaptál
valamit? Mert én kaptam ni, egy tövisdisznót. Most már van nekünk is gyerekünk.
Megszólal a tövisdisznó:
- Apám s anyám, vegyenek
disznókat, legyünk disznópásztorok.
- Ó, édes fiam - azt
mondja a vénember -, ládd, mi öregek vagyunk, ki hajtja ki a disznókat?
- Kihajtom én - mondja a
tövisdisznó.
Hát jól van, vett a
vénember disznókat.
- Vett, édesapám?
- Vettem, fiam.
- Jól van, apám, ha
vett, vegyen még egy fehér kakast, egy veres kakast és egy fekete kakast.
Vett az öregember, s a
tövisdisznó mind ellátta a kakasokat, vitt nekik, hogy egyenek s igyanak.
Telt-múlt az idő, tavasz
lett, s a disznókat ki kellett hajtsák.
- Hát ki kürtöl? - kérdi
a vénember.
- Kürtölök én, csak adja
ide, édesapám.
Felül a tövisdisznó a
ház tetejére, s kürtöl, aztán ráül a fekete kakasra, s kihajtja a csordát.
Mikor kiértek az erdőbe, belegombolyodik egy útilapuba, s a kakast megköti.
Éppen a fekete király
utazott abban az erdőben, s ott érte a sötétség. Elküldi a kocsisát, hogy
keressen valakit, aki kivezesse az erdőből.
Megy a kocsis, és
találkozik a tövisdisznóval.
- Ügyelj, te - azt
mondja a kocsisnak -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed
a másikat veri!
A kocsis néz széjjel,
hogy honnan beszélnek, s meglátja az úton a tövisdisznót.
- Ki- s miféle vagy, te
tövisdisznó? Nem tudnád kivezetni a fekete királyt ebből az erdőből?
- Vagy ki biz én, miért
ne? Csak adja ide a fekete király a lányát feleségül s a fele királyságát.
- Na, csak szaporán,
odaadja, hogyne adná!
- Előbb csináljunk írást,
akkor majd kivezetem, de addig nem.
Elmegy a kocsis vissza.
Kérdi a király:
- Na kaptál valakit?
- Kaptam egy
tövisdisznót, de ezt meg ezt kéri.
- Csak mondd neki, hogy
megkapja. - Csinál írást a király, a kocsis elviszi a tövisdisznónak.
- Nekem efféle írás nem
kell - azt mondja -, kötlevelet adjon, hogy a lányát s a fele királyságát nekem
adja.
Mit volt mit csináljon,
adott kötlevelet, s a tövisdisznó kivezette az erdőből. Este hazahajtja a
csordát, s azt mondja az apjának:
- Édesapám, holnap adjon
enni a veres kakasnak, hogy menjek avval.
Másnap felült a veres
kakas hátára, kürtölt, s kihajtotta a disznókat az erdőbe. A kakast megkötötte,
s ő maga belegombolyodik a lapuba.
Akkor meg a veres király
utazott arra, s a sötétség az erdőben érte, s eltévelyedett. Elküldi a kocsist,
hogy keressen valakit, aki kivezeti az erdőből. Megy a kocsis, s megkapja a
tövisdisznót, de először nem látta meg a lapuban.
- Ügyelj, te - mondja a
kocsisnak a tövisdisznó -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik
szemed a másikat veri!
- Hát te, kis
tövisdisznó, téged nem is láttalak! A veres király eltévedt az erdőben, s most
nem talál ki, nem tudnád-e kivezetni?
- Vagy ki, csak adja
nekem a lányát s fele királyságát! De írást csináljon, mert különben nem
mozdulok!
Visszamegy a kocsis, s
elmondja, hogy kivel találkozott, s az mit kér, s a király ad neki egy kicsi
írást.
Azt mondja a
tövisdisznó:
- Nekem nem kell efféle
írás, nekem kötlevél kell!
Mit csináljon a király?
Küldött kötlevelet, akkor a tövisdisznó kivezette az erdőből. Az erdőszélen
ráugrik a kakasra, s hazahajt.
- Édesapám, adjon annak
a fehér kakasnak is enni, hogy menjek vele is.
Az öreg adott, s reggel
kapja magát a tövisdisznó, felszökik a fehér kakasra, kürtöl, s kihajtja a
csordát az erdőre. A kakast megköti, s belegombolyodik a lapuba.
Hát a fehér király éppen
akkor utazott arra a lányával, s besötétedett az erdőben. Elküldi az inasát.
- Menj - mondja -,
keríts valakit, hogy vezessen ki az erdőből.
Az inas elmegy, hogy
keressen valakit, rátalált a tövisdisznóra, de a sötétben nem látta meg
mindjárt.
- Ügyelj, te, nehogy rám
lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri! Ki- s miféle
vagy, s mi járásod vagyon erre?
- Én a fehér király
inasa vagyok, az én uram így és így járt, nem tudnád kivezetni az erdőből?
- Vagy ki, csak hozz egy
írást, hogy a lányát s fele királyságát nekem adja.
Elmegy az inas vissza, s
a király kérdi:
- Kaptál?
- Kapni kaptam egy
tövisdisznót, de mit kíván: hogy felséges király a lányodat add neki s a fele
királyságot.
- Odaadom, mit tehessek
egyebet!
- De nem úgy van az,
hanem írást kér a dologról.
Kérdi a lányát a fehér
király:
- Na, lányom, elmész
utána?
- Elmegyek, édesapám!
A király megadta az
írást, s a tövisdisznó kivezette az erdőből.
Azután nekifogott, felkapott
a fehér kakasra, s elhajtotta a csordát haza.
Mikor hazaértek, azt
mondja:
- Na látja, édesapám,
hogy megőriztem a csordát. Most már eltelt az esztendő - akkoriban három napból
állott az esztendő -, vegyék fel a fizetést. Nekem pedig keressenek szekeret,
hogy menjek és házasodjam meg.
- Ó, fiam - mondja az
anyja -, ki jönne teutánad?
De azért csak hoztak
vagy öt szekeret másnap reggelre. A tövisdisznó felkapott a fekete kakasra, s
elment legelőször is a fekete király udvarába. Hát ott beszegezték a kaput, de
a tövisdisznó megsarkantyúzta a paripáját, s berepült.
- Na né, én vezettem ki
az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre! Még az sem jő, aki a
lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek! Van nekem egy vén apám s
anyám, azokra kell ügyeljek.
Kérdi a fekete király:
- Itt esküsztök meg vagy
otthon?
- Otthon, apám házánál.
Felpakol a fekete király
egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak indultak. Az első szekéren ült a
menyasszony, a tövisdisznó pedig a fekete kakason. Odarúgtat a mátkájához.
- Szeretsz-e engem,
lelkem? - kérdi a lányt.
- Ó, menj el, isten
csúfja, ne is lássalak!
Megharagszik a
tövisdisznó, visszakergeti a lányt az apjához, a szekereket pedig a sok
drágasággal elvitte haza. Mikor hazaértek, azt mondja:
- Na, apám, most már van
pénz, csak asszony kell. Holnap reggelre hozzanak négy-öt szekeret, hogy menjek
a veres király lányáért.
- Ó, fiam, fiam - azt
mondja az anyja -, hogy tudnád te azt elhozni? - De azért a szekereket csak
elhozták.
Reggel felült a
tövisdisznó a veres kakas hátára, s mennek a veres király országába. Hát a
kaput ott is beszegezték, nem tudtak be menni.
A tövisdisznó fogta
magát, s berepült a kakassal.
- No né, én vezettem ki
őket az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre, még az se jő, aki a
lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek, van nekem egy vén apám s
anyám, azokra kell ügyeljek.
Kérdi a veres király:
- Itt esküsztök vagy
otthon?
- Otthon, az apám
házánál.
A veres király felpakol
egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak bocsátja őket. Az útban, ahogy
mennek, odarúgtat a tövisdisznó a királylányhoz, s kérdi:
- Szeretsz-e, lelkem?
- Hordd el magad, ne is
lássalak! - kiabált a menyasszony.
Megharagszik a
tövisdisznó, s egyszeribe visszakergeti a lányt az apjához. A szekereket a sok
drágasággal elvitte haza.
- Na, édesapám, most már
van, amiből éljenek. Nekem meg csináljanak egy olyan házat, mint a fehér
királyé, mert én most a fehér király lányáért megyek, hogy mire megjövök,
készen legyen.
Hozzanak még kétannyi
szekeret, mint az előbb, s édesapám adjon enni a fehér kakasnak.
Hozott az apja másnap
tizenkét szekeret, s a tövisdisznó rászökött a fehér kakasra, s kommandérozta
őket, hogy merre menjenek.
Hát a fehér király
palotájában nyitott kapuval várták, s mindent készítettek a vendégségre.
Mindjárt elvették a lovát, s bevitték a hombárba, hogy egyék. De a tövisdisznó
azt mondja:
- Nem azért jöttem, hogy
itt üljek, mert van nekem öreg apám s anyám, azokra kell ügyeljek. Én a fehér
király lánya után jöttem.
- Na ne siess, édes fiam
- mondja a király -, ülj egy cseppet nálunk is. Itt esküsztök meg?
- Itt esküszünk,
felséges királyi apám! - S nagy vendégséget csináltak.
A vendégség után
felpakoltak sok mindent a tizenkét szekérre, de még diskuráltak. Éppen aznap
telt be a hét esztendő, ameddig a tövisdisznó el volt átkozva. Mikor hazaértek,
már akkor kész volt a szép ház, éppen olyan, mint a fehér királyé. Azt mondja a
tövisdisznó:
- Édesapámék feküdjenek
ebbe a régi házba, mi majd a másik házba megyünk.
Mikor bementek, elővesz
a tövisdisznó egy nagy kést, s azt mondja:
- Szívem szerelme, mikor
pont tizenkét óra lesz, szúrj belém, hogy egy csepp vér jöjjön, de ne
feledkezzél meg, mert akkor még hét esztendőt kell hogy ebben a formában
legyek.
Aludt a tövisdisznó, s a
királyleány sajnálta, de azért pontban tizenkét órakor beleszúrta a nagy kést.
Egyszeriben kihullott egy csepp vére, s abban a pillanatban királyfi lett
belőle.
Reggel sír az apja, sír
az anyja, hogy hova lett az ő drága tövisdisznójuk. Hiába mondta a királyfi:
- Én vagyok a fiuk, el
voltam átkozva - mégiscsak siratták az ő drága tövisdisznó fiukat.
A királyfi írt az
apósának, hogy jöjjön el, s nézze meg, milyen boldogságban vannak. El is jött
az öreg király, s örvendett, hogy ilyen jó vége lett a dolognak.
Meghallotta a fekete s a
veres király is, hogy mi lett a tövisdisznóból, s eleget bánták, hogy nem az ő
lányuk lett a felesége.