Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer az Óperenciás-tengeren túl egy nagy fa, annak volt háromszázhatvanhat
ága, minden ágán háromszázhatvanhat kányafiú. Aki az én mesémet meg nem
hallgatja, csípje meg mind az éjszaka.
Volt egyszer egy
királyfi, az elment a szomszéd király házához látogatóba. Ennek a királynak
volt három lánya. A legkisebbiknek volt egy szép kiskutyája. Ez a kiskutya
olyan nagyon szép volt, hogy a királyfi nagyon megszerette. Meg is mondta a
lányoknak, hogy sokért nem adná, ha a kiskutya az övé lehetne, de azok meg azt
mondták, hogy ők is annyira szeretik, hogy semmiért oda nem adják.
De a királyfi a
legkisebb királykisasszonnyal összebeszélt, s az odaadta neki a kiskutyát.
Mikor már jó messzire volt a várostól, akkor jutott eszébe, hogy nem kérdezte
meg, mi a kutya neve. Ő maga nem mert visszamenni, hogy megkérdezze, hanem a kocsist
küldte.
Azt mondja neki:
- Eredj vissza, de
okosan beszélj, mert mind a három királylány együtt lesz.
Visszamegy a kocsis, s
azt mondja a legkisebbik királykisasszonynak:
- Felséges
királykisasszony, azt üzente az, tudod már, ki, mi a neve annak, tudod már,
kinek?
Azt mondja erre a
királylány:
- Ahogyan vagy te, úgy
vagyok én! Az a neve annak, tudod már, minek. Mondd meg ezt annak, tudod már,
kinek!
A kocsis visszament a
gazdájához, és megmondta, mit üzent a királylány. A királyfi ebből megértette,
hogy Félsz a kutya neve, mert a lányok előtt se a kocsis, se a legkisebbik lány
nem mert világosan szólni.
