Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy
gyönyörűséges szép lyánya, a ki soha el nem mosolyodott, mindég szomorú
volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon,
hogy az ő gyönyörű szép lyánya ugy a búnak adta magát; kihirdette az
országban, hogy a ki az ő lyányát megnevetteti, annak adja feleségül
fele királyságával együtt.
Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrü
báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy a ki hozzá nyúlt, úgy oda
ragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor
kihajtotta legelni, a mint legelteti, arra megy egy eladó lyány;
megsimogatta a bárányt, mindjárt oda ragadt. Elkezdi a pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy
lyány.
Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, rá ütött a botjával a
lyányra:,,Ej te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?’’ mingyárt oda
ragadt. Megint elkezdte a pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrőd szálán, a nagy
lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap.
Azután arra ment egy asszony egy sütő lapáttal a kezében. Ráütött a sütő
lapáttal a pap farára:,,Ugyan tiszteletes uram, minek bántja azt a
szegény lyányt!’’ Ez is oda ragadt; megint elkezdte a pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy
lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán a lapát,
lapát végén asszony.
Jött arra megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az
asszony karját csintalanságból; mindjárt oda ragadt. Megint elkezdte a
pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy
lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát
végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár,
kantárszáron paripa.
Megint jött egy takács, egy csomó vászonnal rávágott a paripa
farára:,,Ejnye beh szép paripa ez’’ avval ez is oda ragadt. Elkezdte a
pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy
lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát
végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár,
kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.
Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a
takácsra:,,Mit bámul itt komám uram?’’ Ez is oda ragadt. Csak elkezdte a
pásztor:
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy
lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát,
lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár,
kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács
hátán kapta, kapta végén varga.
A mint igy teregette őket előre, arra ment a király a szomorú lyányával.
A királykisasszony a mint azt a furcsaságot meglátta, olyan jó izűt
nevetett, hogy majd eldült bele.
A király is a mint meglátta, magához hivatta a pásztort, neki adta fele
királyságát, meg a szép lyányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak,
még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Eddig volt, meddig volt,
Kelemennek kedve volt,
A g....ja tele volt,
Edd meg a mi benne volt.
