Volt
egyszer egy szegény ember, kinek egész gazdasága egy kaszából állott, és egy
fenkőből. Midőn egyszer egy erdőben egy tó mellett kaszált volna, tehát egyszer
amint már a kaszája nagyon eléletlenedett volna, tehát elment a közel lévő tóhoz,
és megmártotta a követ, és kezdette a kaszáját köszörűlni. Amint itt a dolgát végezte
volna, tehát kijön a tóból egy sánta ördög, és kérdi tőle hogy mit mível? A
szegény ember megrettent az ördögnek szavára, és az fenkövet a tóba ejtette; és
megharagszik, és mondja: No ilyen adta ördögje, már most hogyha ezt a kincset,
melyet én most beejtettem, ki nem hozod, tehát ezt a vizet most mindjárt
kihordom a helyiből; melyen nagyon megijedvén az ördög, mondá: Hallod-e barátom,
ne hordd ki ezt a tavat, mert ez a pokol ajtaja; inkább adok neked egy véka
aranyat. Ezt hallván a szegény ember, mondá: No csak hozd elő te a mit igértél,
mert hogyha nem hozod, tehát mindjárt kihordom ezt a tavat; melyen még jobban
megijedett az ördög, és mondá hogy: no mindjárt kihozom; és azzal lement a víz
fenekére, és kihozta nagyhamar a véka aranyat, melyet nagy örömmel elvett a
szegény ember; az ördög pedig elment a Belzebughoz, és mond: Hallod-e uram,
most megmentettem az egész pokolt az nagy veszedelemtől, amiért, is adtam egy véka
aranyat. Melyet hallván a Belzebug, monda: Hallod-e, tégedet nagyon megcsalt az
a szegény ember; hanem hogyha azt a kincset mindjárt vissza nem hozod, tehát
megbotoztatlak, mivel úgy mond, az a jószág amit neked mondott hogy elvesztett,
az csak egy fenkőből állott, melyet a pokol drabantjai már visszahoztak.
Ezek
után elindúl nagy szomorúan a sánta ördög, és elment a szegény emberhez, s
monda: Hallod-e barátom, add vissza nekem a pénzt, melyet neked adtam. Monda a
szegény ember: Én neked azt vissza nem adhatom, hanemha te oly nagy szelet
eresztesz, mint én. Monda az ördög: No hát megállj, megpróbálom, s elkezdi az ördög
a dolgát annyira, hogy a szegény embert a szél felemelte, melyet midőn látott
az ördög, monda a szegény embernek: Hallod-e, miért emelkedel oly magassan?
Melyre monda a szegény ember hogy: a lyukakat, melyek a ház fölében vagynak, be
akarom dugni, hogy te itt fúlj meg. Ezt hallván, elmegy az ördög, és monda a Plútónak:
Uram, azt az embert nem győzhettem meg, mert így és így bánt velem, még a szobába
meg akart fojtani. Megharagudván az ördög; monda: Eredj vissza, és a te átkod
szerint kezdd őtet átkozni. S elment ezek után az ördög a szegény emberhez, és
monda: No te szegény ember, már most tégedet úgy megátkozlak, hogy a ruha sem
marad rajtad, hanem hogyha te is engemet meg nem átkozol, tehát én elviszem az
egész kincset tőled. Melyet látván az ember, egészen elnémult, és monda: No tehát
átkozz ha tudsz. Ezzel elkezdette az ördög az átkát, és úgy szidta a szegény
embert, hogy a ruha mind lehullott róla. Monda az ördög: No már én nem tudok többé
átkozni, hanem add elő amit már most te tudsz. Ezek után bemegy a szegény ember
az ördöggel egy kis szobába, ahol volt egy kendergereben felakasztva, levette a
gerebent a szegről, és az ördögöt a falhoz állitotta, és monda neki: No már te
engem oly nagyon megátkoztál, tehát már most én kezdek átkozni. Melyet látván
az ördög, monda: No kezdd el, tudom hogy úgy csak meg nem tudsz átkozni, mint én
megátkoztalak. A szegény ember tehát veszi a gerebent, közelít az ördöghöz és
monda: Verjen meg téged a Péntek, és bele vágta az ördögbe a gerebent
irgalmatlanúl. Mond ekkor az ördög: Hallod-e barátom, a második átkod is oly
kegyetlen fog lenni? Monda a szegény ember: No csak hallgasd az átkomat;
viszont a gerebent bele vágja az ördögnek a melyibe, és monda: Verjen meg a
Szombat is. Melyet már az ördög nem állhatott hanem mondá a szegény embernek:
Hallod-e barátom, én a te átkodat ki nem állhatom, hanem ereszsz ki, és én
elmenek dolgomra. Monda a szegény ember: Nem úgy van az mert, te is háromszor átkoztál,
és én is háromszor átkozlak; ezzel viszont, eléfogja a gerebent, és mond:
Verjen meg téged a Vasárnap is, és újra bele vágta a gerebent, és az ördög
kezde kiabálni: Óh mely nagyon kemény átkod van barátom; ereszsz el, én többé
hozzád nem jövök. Ezek után az ördög eltávozik, és mond a Plútónak: Hallod-e
barátom és uram! nincs oly átok aki azon kifogjon, mert én úgy megátkoztam,
hogy már a ruha is lehullott róla: de ellenben ő is úgy megátkozott engemet,
hogy már énrólam a hús is le kezdett potyogni. Megharagudván a Plútó, mondja:
Eredj és verd agyon mindjárt, mert hogyha nem teszed ezt, tehát majd segítek én,
rajtad. Ezek után megyen az ördög a szegény emberhez, és mond: Hallod-e barátom,
hogyha te nekem a pénzt vissza nem adod, én ezzel a nagy póznával agyon verlek,
amit most velem hoztam. Monda a szegény ember: No hallod, nem bánom, gyere verj
agyon azon szobába, ahol megátkoztalak. Monda az ördög: Én nem bánom. Midőn már
elindultak, tehát az ördög bedugta előre a hosszú póznát az ablakon, és midőn
bementek a kis szobába, tehát bezárja a szegény ember az ajtót, és veszi a bunkós
botját, és monda az ördögnek: No kutya-fitta ördögje, már most, hogyha nem
takarodol tőlem, tehát agyon verlek. Melyet hallván az ördög, monda: Majd
megtanítlak, csak a pénzemet vissza ne add. Ezek után veszi a szegény ember a
bunkósbotot, és kezdi a ördögöt abrakolni: az ördög is kapkod a nagy póznájához,
de nem ért vele semmit, mivel az ablakon kivül volt a fele a dorongjának; így a
szegény ember jól megverte bunkós botjával az ördögöt, és az ördög elszaladván,
monda a Plútónak: Uram könyörűlj, mert már Belzebug nem akar könyörögni
dolgomon. Melyet egész törvénybe felvettek az ördögi társaságok, és a sánta ördögöt
hat esztendei sáncra irták, hogy pokol tornácába egész hat esztendeig dolgozzék.
Így lett végi az ördögi törvénynek, es az égig magasztalta a törvény a szegény
embernek az okosságát; így a szegény ember nagy boldogságban élt, egész életének
esztendeiben.
