A RÓKA ELVESZÍTI A BUNDÁJÁT, ÉS KÖZBEN MEGBÁNJA VÉTKEIT

Hej, megörült a vadász, mikor látta, hogy jönnek a kopók a rókával. - Ó, te gonosz pára! Hát te vagy az, aki az én nyulaimat fölfalja? Ide a kabátodat zálogba! Azzal így szólt a magával hozott szűcshöz: - Intézd el a rókát, ahogy megérdemli! - és tovább vadászott a kutyáival. A szűcs pedig nyomban felakasztotta a rókát a fára, és nekikészült, hogy leveti róla a bundát. Mivel azonban jókedvű fickó volt, mint a legtöbb szűcs, megkérdezte a rókát: - Nos, kedves ravaszdi uram! Hát hogy ízlik a halál? - Hát ez bizony keserű falat! - sóhajtotta a róka, és ide-oda ficánkolt abban a reményben, hogy így talán sikerül elszabadulnia. - Gyorsan bánd meg a bűneidet, ha a mennyországba akarsz jutni! - szólalt meg újra a szűcs. - Én bizony sokat vétkeztem életemben - kezdte el a gyónást a róka -, de szánom-bánom minden bűnömet! Egyet kérek csak tőled, te kegyetlen ember: ha elveszed is a kabátomat meg a sapkámat, ne fossz meg legalább a kesztyűimtől, mert nem tudok anélkül járni! - Legyen! - mondta kegyesen a szűcsmester, és gyors mozdulatokkal fente a kését, ami nagyon nyugtalanította a rókát. - Mire gondolsz most, kedves róka koma? - kérdezte aztán. - Ejnye, hát arra, hogy mennyivel szívesebben lennék most szűcs, mint róka! A szűcs nevetve néhány gyors vágást csinált, ahogy az már mesterségéhez tartozik, aztán megfogta a róka farkát, és lehúzta a bundáját. Mikor éppen a fülén húzta keresztül a prémet, újra megkérdezte: - Hogy érzed magadat, róka koma? És mire gondolsz most? - Arra, hogy mindenhol van átmenet! - felelte halálra szántan a róka. A szűcs ezekkel a szavakkal kötötte fel az útilaput, mikor elvégezte a dolgát: - Namármost vigasztaljon az isten az utolsó harcban, kedves róka, amikor a lelked elválik a testedtől! Azzal elsietett ura, a vadász után.