Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt
egyszer egy kecske. Annak a kecskének volt hét kicsi gidája. Egyszer azt mondta
az öreg kecske:
- Vigyázzatok, s maradjatok itthon, mert én megyek ki a
mezőre, hogy hozzak nektek friss füvecskét.
- Jól van, szót fogadunk - mondták a kis kecskefiak.
Az öreg kecske elment ki a mezőre, de még visszakiáltott:
- Be ne engedjetek senkit, mert én nem jövök haza csak
estére!
Hát egy ordas farkas ott hallgatózott a ház mellett.
„No - gondolta magában -, itt majd csak lesz valami!”
Alig telt el egy-két óra, odament az ablakhoz, s beszólt a
kis kecskékhez:
- Kedves kis fiacskáim, nyissátok ki az ajtót, mert hoztam
nektek friss füvecskét.
Jót nevettek a kiskecskék.
- Hiszen a mi anyánk csak estére jön haza, s a hangja sem
ilyen vastag, mint a tied.
Megbosszankodott a farkas, elfutott ki a rétre. Ott látott
egy nagy tábla répát. Kihúzott egy jó nagyot, megette, hogy jó vékony legyen a
hangja. Visszaszaladt az ablakhoz, s mondja a kiskecskéknek:
- Nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.
Már éppen ki akarták nyitni az ajtót, mikor a legnagyobbik
kinéz az ablakon, s látja, hogy milyen fekete a lába. Rákiált a többire:
- Ki ne nyissátok az ajtót, hiszen a mi anyánknak fehér a
lába, nem fekete!
Szörnyen mérgelődött a farkas, hogy nem sikerül semmi.
Gondolja magában, bemegy a városba, s szalad egyenesen a pékhez. Mondja, hogy
hamar egy zsák lisztet vegyen elő. A pék éppen dagasztott, s kérte a farkast,
hogy várjon. De a farkas nagyon türelmetlen volt, nem várhatott tovább, és
belemászott a nagy teknő tésztába. Örült magában: „Most már eszem gidóhúst!” -
s ment visszafele.
Már jó délutánra járt az idő. Feltette a farkas a lábát az
ablakpárkányra, hadd gondolják a gidók, hogy az anyjuk jött haza. A hangja is
vékony volt, a lába is fehér, a kisgidók csakugyan azt gondolták, hogy az
anyjuk jött haza. Bekiált az ajtón:
- Kedves kis fiacskáim, eresszetek be, hoztam friss
füvecskét!
A kisgidók nagyon örültek a friss fűnek, s kinyitották az
ajtót. Hát, uram teremtőm, lett ordítás, mikor belépett a farkas! Egyik bújt a
pad alá, a másik a szuszékba, a harmadik a hamulyukba, a negyedik az óratokba.
A másik három úgy megijedt, hogy a szoba közepén maradt, nem tudott elfutni. A
farkas rögtön bekapta őket, de még mindig nem volt megelégedve. Kihúzta a
padból is, a szuszékból is, a hamulyukból is, akit előtalált, de az óralyuk
olyan kicsi volt, hogy nem fért be a farkasnak a szája. A hetedik ijedtében úgy
összehúzódott, hogy a farkas nem is törődött vele.
- Jaj de jóllaktam - kenegette a hasát -, jó lesz kimenni a
rétre, s aludni egy jót egy fa alatt.
Kiment a farkas, lefeküdt egy nagy eperfa alá, s ott
elaludt.
Estére jön haza az öreg kecske a mezőről. Szinte meghalt
ijedtében, mikor meglátta, hogy nyitva az ajtó, és sehol senki. Kiabálni
kezdett:
- Gidili, midili, gyertek elő!
A kicsi még akkor is úgy meg volt ijedve, hogy meg se mert
szólalni. Az öreg kecske elkezdett keservesen sírni, hogy hova lettek az ő
gyermekei. Hát amint ott siránkozik magában, egyszer csak megszólal valaki:
- Ne sírjon, drága jó anyám, mert itt vagyok én!
Előjött a kisgidó, nagyon örült az anyjának, de még jobban a
friss füvecskének, amit hozott, mert bizony olyan éhes volt szegény, csak úgy
korgott a gyomra.
- Hát a többi testvérkéd hol van? - kérdezte az anyja nagy
szomorúan.
Elpanaszolta a kicsi, hogyan csapta be őket a nagy ordas
farkas.
- Jaj - azt mondja az öreg -, akkor azt láttam, amint a
kertben alszik. Olyan nagy a hasa! Hamar keress elő tűt, cérnát, ollót - mondja
a fiának.
Amíg a fia keresett tűt, cérnát, ollót, addig az öreg kecske
egy kicsit kipihente magát, mert bizony aki öreg, az hamar elfárad.
Aztán elindultak ki a kertbe. Látják, hogy a farkas még
mindig mélyen alszik. Azt mondja a kecske a kisfiának:
- Eredj hamar, szedd tele a kötényedet kaviccsal.
Addig az öreg kecske végigvágta a farkas hasát. A kicsi
kecskefiúk mind kiugráltak belőle. Örömükben elkezdtek ugrálni, tapsolni és
kiabálni.
- Elég legyen a játékból - mondta az öreg kecske -, gyorsan
kavicsot hozzatok, amíg fel nem ébred a farkas.
Egy pillanat alatt ott volt a sok kavics. Megtöltötték a
farkas hasát, s az öreg kecske kezdte varrni. Akkor jut eszébe, hogy a
gyűszűjét otthon felejtette, s az egyik ujja meg van kelve. Hamar a
legkisebbiket elszalasztotta a gyűszűje után, s bevarrta vele a farkas hasát.
Azután ráparancsolt a gyermekeire, hogy takarodjanak haza, míg föl nem ébred a
farkas, mert akkor jaj lesz nekik.
Haza is mentek, s az ablakból nézték, hogy mikor ébred a
farkas.
Egyszer felébred a farkas, nagyon meg volt szomjazva.
Gondolja magában: „Jó lesz lemenni a patakra, mert ez a hat gidó nagyon kívánja
a vizet a gyomromban.”
Hát amint feláll, megzördül a kavics a gyomrában. Csak úgy
mosolyog magában, hogy zörög, elindul, s elkezdi mondani:
Hahaha,
mi zörög a hasamba?
Olyan mintha kavics volna,
pedig hat gidó van benne.
Olyan mintha kavics volna,
pedig hat gidó van benne.
Mikor leérkezett a patakhoz, hát, jó nagy víz folyt ott.
Odaáll a patak partjára, s behajol a vízbe, hogy igyék. Amint behajolt, a
kavics mind előresuvadt benne, s bizony az öreg farkas komát besuvasztotta a
patakba, s vitte le a víz a patakon. Éppen a kecskének a háza előtt folyt a
patak. A kisgidók jót nevettek rajta, hogy az öreg farkas ott úszik. Ha a
farkas bele nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
