Egyszer egy farkas elment vadászni. Egész nap járta ez erdőt, de semmi. Egy kőrisfán megpillantott egy seregélyfészket. A király mindjárt felkiáltott:
“Dobd le az egyik fiókádat! Ha nem, kidöntöm a fát, és mindegyikőtöket felfalom.”
Az ostoba seregély le is dobott egyet félelmében. Másnap reggel a farkas ismét felkiált: “Dobj le még egyet! Ha nem, kidöntöm a fát.”
Ekkor jött arra a róka, és felszólt a seregélynek:
“De ostoba vagy, miért dobálod le a fiókáidat? Felelj így a farkasnak: Mutasd meg a fejszét, a csáklyát!”
A seregély mintha csak az álmából ébredt volna, mindjárt le is kiáltott a fa tetejéről:
“Mutasd meg a fejszét, mutasd meg a csáklyát, mivel döntöd ki a fát?”
A farkas elszégyellte magát:
“A róka, az irigy, oktatott ki téged,” mondta, és elment.
Ment, mendegélt, a rét szélén találkozott egy kakassal.
“Én most megeszlek, kakas!”
“Ne egyél, ne egyél, farkas, még nem mondtam el az imát.”
“No, akkor mondd el gyorsan!”
A farkas, amíg a kakas imádkozott, az árokszélen üldögélt, de a kakas hátulról a farkas füle mögé csapott a csőrével és elkukorékolta magát:
“Kukurikú!”
A farkas, mint aki részeg, hanyatt esett, de a kakas csak nem adta meg magát. Pár pillanat múlva azonban ott hagyta, és ekkor a farkas tovább indult. Találkozott egy gúnárral.
“Én most megeszlek, gúnár!”
“Jaj, farkas, hiszen a rokonod vagyok - ne egyél meg!”
“Micsoda rokonom?”
“Nem emlékszel? A nagybátyád vagyok, az apád testvére!” (Ezt kimondva, nagyon kiabálni kezdett.)
“Micsoda? A nagybátyám?” csodálkozott a farkas, de gyorsan eltávozott.
