A
híres festő képet festett, amely két verekedő bivalyt ábrázolt.
A
műértők csodájára jártak.
-
Milyen élethű! Pont olyan ok, mint a valóságban!
A
művész úszott a boldogságban. Finom selyemre ragasztotta, jade-rúdra akasztotta
fel a képet, összetekerve pedig cédrusfa dobozban őrizte. Csak azoknak mutatta
meg, akik tudták értékelni a kényes ízlésű műveket.
Egy
nap óvintézkedésül a molyok ellen, kiakasztotta a képet a napra.
A
tehénpásztor éppen akkor lépett az udvarba. Megállt a kép előtt, elvigyorodott.
-
Értesz valamit a festészethez, fiú? - kérdezte a művész. - Hát nem olyanok a
bivalyok, mintha élnének?
-
Úgy néznek ki, mint a bivalyok - felelte a vigyorgó legény.
-
És van a képen valami, ami rossz?!
-
Amikor a bivalyok összeakasztják a szarvukat - mondta a legény -, a farkukat
mindig a farukhoz szorítják. Itt a képen csóválják a farkukat. Még sohasem
láttam, hogy bivalyok így verekedtek volna.
A festőművész levegő után kapkodott. Többé senkinek se
mutatta meg a képet.
